Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-02-15 / 4. szám
6. Fakutya KUTASI KOVÁCS LAJOS: Ég és föld között A dolog úgy kezdődött, hogy néhány könyvet fenn felejtettem a tizennyolcadik emeleten. Amikor eszembejutott s visszamentem, a liftes már menni készült, mert munkaideje lejárt. Rám való tekintettel azonban átadta a liftet, menjek fel magam. Arra hivatkoztam, hogy ilyen komplikált gépet soha életemben még nem kezeltem. Kedves közvetlenséggel elmagyarázta a lift kezelésének műhelytitkait. Rámutatott egy vacakra s azt mondta: „Ha azt akarja, hogy a lift felfelé menjen, jobbra húzza, ha lefelé akar menni balra, ha megakar valahol állni, csak rántsa középre és az alatta lévő gombot nyomja meg: akkor automatikusan kinyílik az ajtó is. Ennyi az egész“. Erősen figyeltem magyarázatára, mert nem sok érzékem van a technika vívmányai iránt s egyetlen gép, melynek szerkezetét és mechanikáját ismerem: az egykarú emelő. A liftes sietett s ott hagyott engem kételyeimmel. Nem haboztam sokáig. Ahhoz a vacakhoz nyúltam, amit mutatott s amit magamban „indítókarnak“ neveztem el. Tehát: ha jobbra, felfelé, ha balra, lefelé... Megrántottam a fogantyút. Az ajtó nesztelenül becsukódott, mint a filmek kisértetkastélyaiban s a lift, feltűnés nélkül emelkedni kezdett. Az ajtó rácsára tapadt a tekintetem, hogy pontosan lássam, mikor érek a tizennyolcadik emeletre. Magamban számoltam, mint a katona, mielőtt elhajítja a kézigránátot: — Tizenegy... tizenkettő.. tizen, három.... tizennyolc.. most! Középrerántottam a kart. Kissé nagyot húztam — túl a középen, mert a lift hirtelen megrázkódott s lefelé kezdett menni. Holló! Azért vagyok észlény, hogy uralkodjam a lázadó anyagon! Visszarándítottam az indító kart. Most újra felfelé haladtam, egyre nagyobb sebességgel. Meg kell állnom, már csak azért is, hogy tájékozódjam: hol vagyok? Végre sikerült középre rántanom a nyomorult vacakot és a lift megállt. Hogy hol? Ehhez ki kell nyitnom az ajtót. Megnyomtam a gombot, de még valami mást is megnyomhattam, mert nemcsak az ajtó nyílt ki, hanem a villany is elaludt. Felülről és alulról viszont fény szivárgott be, jelezve, hogy van szabad és külső világ valahol. A lift nyitott ajtónyilásával szemközt viszont hideg, nyirkos fal meredt rám. Zavarban voltam. Emberi számítás szerint a tizedik és a tizennyolcadik emelet között lehettem. Tehát felfelé kell mennem. Megrántottam az indító kart s a sötétben megindultam felfelé. De mintha elvesztettem volna irányérzékemet és uralmamat a lift felett. Mentem, mentem — egyre feljebb és feljebb. Mi lesz velem? Ez az őrült gép kiszakítja a ház tetejét s elragad az űrbe? Gyorsan megrántottam a kart az ellenkező irányba. Most lefelé száguldott, „Utazás a föld középpontja felé“ — rémlett fel előttem. Páni félelemmel rántottam ismét vissza a lift indítókarját. Most megint felfelé suhantunk, aztán ide — odanyomogattam mindent és erre valahol megálltam. Hol? Fogalmam sincs. Valahol a Naprendszerben, szükebben körülhatárolva a Baktérítő alatt. Más adat nem állt rendelkezésemre s még csak a Kogutowitz-féle zsebatlasz se volt nálam, hogy tájékozódjam. Megpróbáltam gondolataimat elrendezni. Az elsüllyedt tengeralattjáró legénysége jutott az eszembe. Mi lesz, ha elfogy a levegő? Eleiemmel és vízzel se vagyok ellátva. Mennyi ideig tarthat ez az állapot? Talán megőrülök? Az örökkévalóságban liftezek, ég és föld között, bús hazátlanul? Egy tébolyult Illés-szekerén... ? Borzalmas. Kivert a hideg verejték. Végül ismét elindultam. Vaktába. Fel, vagy le — már magam se tudtam. Aztán, amikor fény szűrődött be, megálltam. Végigtapogattam a lift falát s minden kezemügyébe kerülő gombot megnyomtam. Végre kinyílt az ajtó. A földszinten álltam, ott, ahonnan elindultam kalandos utamra. Sápadtan távoztam. Most napok óta azt hajszolom, hol lehet megtanulni a lift-vezetést. Mert, amig vizsgázott vezető nem leszek, addig kötélen mászok fel a ház falán, a tizennyolcadik emeletre. Végeredményben, az sem veszélyesebb, mintha liften megyek fel. . . egymagám. A BECSÜLETES ÓRÁS Elromlott az órám. Ezzel nem hencegni akarok, csak közlöm a száraz tényt. Az órám nem a legjobb márkák közül való, bár vadidegen ember is kínált érte húsz forintot, de nem adtam oda. Nem akartam becsapni szegényt. Ez az óra megállt. Bementem egy óráshoz: — Tessék megjavítani, bár nincs semmi komoly baja. Csak nem jár. Az órás feltette a nagyítóját és benyomta a szemébe. Lelki füleimmel már hallottam az ismert szöveget: — Hát kérem itt a f rutty rúgózás lefoszlott a hámról. A sperzritty elpenészesedett és új fircvajka kell rá, mert a rúgó eltörött. Sprontyázással és bloknizással együtt, harminchét negyven, de tessék négy napig itthagyni, addig ellenőrizzük. Ezt vártam. E helyett az órás egy pillanat alatt csinált rajta valamit és átnyújtotta az órát: — Tessék kérem. Készen van. Jár. Elszédültem. Erre még nem volt példa: — Mennyivel tartozom? — Semmivel. Nem történt semmi... Azóta teljesen tönkrementem. Drága új órát vettem a becsületes órástól. Barátaimmal összevesztem, mert nem akartak órát venni ettől a remek embertől. Pokol lett az életem. Arra gondolok, hol tartanék most, ha ez a kedves, becsületes, tisztességes, aranyos órás számított volna valamit a javításért? A. J. IRODALMI SZER KESZTŐSÉG BEN — Ezt a költeményt maga irta személyesen? — kérdi a szerkesztő az ifjú titántól. — Én! — hangzik az önérzetes válasz. A szerkesztő erre feláll, széttárja karját és a legnagyobb elragadtatottság hangján így szól: — Isten hozta a szerkesztőségben, drága Vörösmarty Mihály! Azt hittem, hogy ön jónéhány esztendeje elhunyt. .. OK A TÁVOZÁSRA — Miért hagytad ott olyan hirtelen az állásodat? —■ kérdi egyik nevelőnő a másiktól. — A tempó miatt. — hangziR a válasz. — Hogy érted ezt? — A gyerek nagyon elmaradt, a papa meg nagyon sietett. VÁGY ÉS RÖVIDLÁTÁS E HETI TALÁLÓS KÉRDÉSÜNK (Csak felnőtteknek) Kérdés: Miért félnek a budapesti csecsemők már megszületésük előtt? Felelet: Az első három hónapban azért szurkolnak, hogy hagyják-e őket megszületni, vagy sem. A második három hónapban azért izgulnak, hogy elveszi-e a papa a mamát, vagy sem. És a harmadik három hónapban pedig azért drukkolnak: bölcsödébe adják-e őket napközben, vagy a nagymamához... Á HUMOR VÉDELMÉBEN Aki tud, nem jut olyan messze, mint aki keres. Aki keres nem jut olyan messze, mint aki derűs. (Nbaj Mbaj néger orgonaművész és emberevő emlékirataiból)
