Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-15 / 2. szám
Fakutya GANGON ALULI HAZASSAG \ IDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 3. FOLYTATÁS A lift megállt. Süppedő szőnyegű folyosón mentek végig. A lakkozott ajtók mögül beszédfoszlányok és a hangtalan Írógépek csendes zümmögése szűrődött ki. Az egyik ajtón szerény kis tábla jelezte, hogy itt trónol Mr. R. T. H. Hool. A titkárnő, magas, csontos lány, feketekeretű szemüveggel és jólíejlett lábizmokkal, nyomban felállt és kinyitotta előttük a főnöki szoba ajtaját. — Miss Lakatos —■ mondta, olyan hangsúllyal, ahogy az ítéletvégrehajtó kínálja meg villanyszékkel az elítéltet. Dórin mögött nesztelenül csukódott be az ajtó. Mr. Lewis, a személyzeti főnök intésére leült az egyik lila nylonhuzattal borított plasztik karosszékbe. Dórin megállt az Íróasztaltól néhány lépésnyire és inkább érdeklődő, mint ijedt tekintettel nézett az íróasztal mögött ülő férfira. Amikor felvették, Mr. Lewis-szel tárgyalt, Hoolt csak egy alkalommal látta, valamilyen magasrangú vendéget kísért végig az árúházon. Egyátalában nem keltett félelmetes benyomást. Ijedt kis nyúlnak látszott, amint jólszabott galambszürke zakóban ült a karosszékben és időnként megmozgatta a fülét. Igen, határozottan mozgott a füle, amint vizenyős tekintettel méregette Dcrint. Érdekes, futott át Dórin agyán, a menedzser összelapított fülét is ma vettem észre először. Úgylátszik, ma üldöznek a fülek. — Remélem tudja, miért hivattam! — szólalt meg Hool és Dórin ebben a pillanatban megértette, miért utálják annyira ezt az embert. A megtévesztő nyúl-kü'sőből ugyanis a világ legkellemetlenebb, érdes, agresszív, szemtelen, tenyérbemászó hangja tört elő. Tudom — mondta Dórin. Jeges nyugalmat érzett. Végtére, jogállamban élünk, igaza volt, amikor megpofozta az arcátlan fiatalembert, akár elnökfi, akár nem. — Ennek örülök! — mondta Hool és füle ütemesen mozgott. — Azonnal hagyja el az árúházat! Megforgatta karosszékét és felemelt egy telefonkagylót, mintegy je'ezve, hogy a kihallgatás végétért. Mr. Lewis már nyitotta az ajtót.- Kérem, Mr. Hool... — kezdte Dórin, de a személyzeti főnök már hosszabb tárgyalásba kezdett a műszempillákat gyártó alvállalattal arról, hegy egy bizonyos Mrs. Growrsmith alkalmaztatás iránti kérelménél ez és ez merült fel... — Jöjjön. Miss Lakatos — érintette meg Mr. Lewis Dórin vállát. De az érintéssel szinte egyidőben, mindjárt vissza is rántotta a kezét. Dórin szemében furcsa fény gyulladt ki, olyan fénv, amitől Mr. Lewis hátán végigcikkázott a hideg. Elvégre, alig néhány perccel ezelőtt pofozta meg ez a lány az Elnök fiát... Teljesen felesleges, hogy a személyzeti osztály egyik felelős áfásban lévő beosztottja is hasonló elbánásban részesüljön. — Magához beszé'ek. Mr. Hool! — mondta Dórin, kicsit megemelve a hangját. Mr. Hool ügyet sem vetett a lányra, kellemetlen hangján tovább beszélt a telefonba. Dórin arcát elfutotta a pirosság. Szeme szinte megbabonázottan tapadt Mr. Hool ütemesen mozgó fülére. Aztán... mielőtt ráeszmélt volna arra, hogy mit tesz, azon vette észre magát, hogv áthajol az íróasztalon és a két ujja közé fogott mozgó fülcimpát alaposan megrángatja.. . A következő pi'lanatban átviharzott a szobán és döngve csapta be maga mögött a személyzeti főnök szobájának ajtaját. Odabent, a csattanással egyidőben, Mr. Hool kezéből kihullott a kagyló. Kimeresztett szemmel nézte Mr. Lewist, aki csukláshoz hasonló hangokat hallatott. — Azonnal... fogják meg... — hápogott Mr. Hool, magából kikelve — Távolítsák el.. . Ez a lány veszedelmes. .. Felugrott íróasztala mögül és teljes erővel belerohant Mr. Lewisbe, aki szintén az ajtó felé igyekezett. Az Íróasztal előtt álló nehéz karosszék, a tárgyak bosszújának kiszámíthatatlansága következtében, éppen az útban állt. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy puszta együttérzésből, kirakta egyik lábát, hogy Mr. Hool cipőjének orra beleakadjon. Karosszékekről nehéz rosszindulatot feltételezni, annyi azonban bizonyos, hogy Mr. Hool megingott, estében belekapaszkodott Mr. Lewisbe és úgy estek végig a szőnyegen, mint két ügyetlen balett-táncos, aki a „Hattyú halálát“ akarja eltáncolni, de produkciójuk inkább a „Strucc elestéhez“ hasonlít. Ez a néhány perces késedelem volt a tulajdonképeni oka annak, hogy a Dalmonte-ház fölé hét teljes napon át a legváratlanabb és legkínosabb fordulatok sötét fellege tornyosult. Dórin ugyanis, amikor bevágta maga mögött Mr. Hool szobájának ajtaját, azzal az elhatározott szándékkal robogott végig a folyosón, hogy egy percig sem időz tovább ezen a helyen. És akkor, az egyik ajtón meglátta arany betűkkel a következő nevet: Herbert G. Dalmonte. Megtorpant. Józan esze nyomban riadót fújt, mert ismerte Dorint. De a józan ész riadójának egyetlen más szerv sem engedelmeskedett. A lábak megindultak az ajtó felé, a kéz erélyes mozdulattal nyomta le a kilincset és a száj a következő szavakra nyílt, amikor egy kefehajú fiatalember emelkedett fel a szoba közepén álló íróasztal mögül: — Mr. Dalmonteval akarok beszélni! — Milyen ügyben? — kérdezte a fiatalember. — Magánügy! — Az elnök magánügyben nem fo ------... A „gad“ már beleragadt a fiatal titkárba, mert Dórin felrántotta a jobboldali ajtót, amely dús párnázásával árulkodóan jelezte, hogy mögötte rejtőzik az elnöki szoba. Az ajtó kis előtérbe nyílt, amelyből rózsaszín csempével kirakott fürdőszobába lehetett látni. Az ugyancsak rózsaszín mosdó előtt zömök, pocakos, őszeshajú férfi gargalizált. Fejét hátravetette és mély torokhangon hintáztatta a torkába eresztett vizet. Dórin megállt a fürdőszoba ajtaja előtt. Mögötte felbukkant a titkár kétségbeesett arca. Jöjjön ki azonnal! — suttogta a titkár és megfogta Dórin karját. A lány előtt felbukkant az a vörös köd, amelyet élete nehéz pillanataiban mindig látott. A ködből Gergő nagybácsi lépett ki. teljes páncélzatban, széles karddal, hegyesrefent bajusszal, dühösen forgó szemmel. Gergő nagybácsi II. Endre király seregében szolgált és résztvett abban a kereszteshadjáratban, amelyet Endre a Szentföldre vezetett. A családi írások szerint, amelyeket Dórin papája gondosan őrzött és Amerikába is kihozott. Lakatos Gergő közvitéz egy alkalommal másodmagával megrohamozott egy százfőnyi ellenséges csapatot és azt addig kergette, amíg rá nem bukkantak több tömlő vörös borra, amely azután a két vitéz érdeklődését mindennél jobban lekötötte. (Folytatjuk)
