Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-10-25 / 20. szám

Fakutya 3. MESÉLNEK A PESTI HÁZFALAK öt év telt el azóta... 1956 októbere ma már történelem. Az ötéves év­forduló alkalmából számos cikk, megemlékezés, nyilatkozat hangzik és hangzott el. A lényegen, az akkor elmulasztottakon egyik sem változtat. A Nyugatnak akkor módja lett volna arra, hogy tegyen va'amit. . . és azt ugyanúgy „eltanácskozta“, mint, ahogyan napjainkban „csúcsok“, „fél­csúcsok“, és egyéb „csúcska-találkozóktól“ reméli a megoldást. Az Október ötödik évfordulóján, nii, a magunk részéről szeretnénk idézni azokat a vicceket, — ha ugyan viccnek lehet nevezni az otthoni szellemnek és akasztófahumornak ezeket a megnyilatkozásait — amelyek azokban a hónapokban szálltak odahaza szájról szájra. .. SZEMELVÉNYEK a forradalom alatt kifüggesztett RÖPLAPOKBÓL Elveszett a nép bizalma. A becsületes megtaláló jutalomban részesül Kádár János miniszterel­nöknél a budapesti parlament­ben. Orosz állampolgárságú megtaláló leadhatja a Kremlben is. Keresek minden házkörüli szolgálatra alkalmas miniszter­­elnököt. Büntetett előélet, szov­jet állampolgárság nem akadály. Szovjet Főparancsnok, s.k. kormány egyre növekvő lelkese­déssel sorakozik fel önmaga mö­gött. Éljen Kádár János, aki meg­teremtette a magyar egységet — önmaga ellen! * ALLATMESE — 1956 Menekül a nyúl a mezön. Meg­állítja egy őz. — Engedj, — kiáltja a nyúl, — rohanok, mert Kádár vaddisznó­­vadászatot tart. — Hát akkor minek rohansz? Te nyúl vagy, nem vaddisznó. Mire a nyúl: — Az igaz, de hogy fogom neki bebizonyítani? A MENNYORSZÁGBAN Csengetnek a mennyország ka­puján. Szent Péter kiszól: [i — Ki vagy? — Kádár János vagyok. — Takarodj azonnal a pokolba! Ji Másnap újra csengetnek. Szent Péter kinéz a kapun és látja, hogy húsz didergő kis ördög áll a küszö- ]i bőn. — Mit akartok? — kérdi. i[ — Tessék minket beengedni... |i Mi vagyunk az első menekültek... * MI A KÜLÖNBSÉG Kádár János és Latabár Kál­mán között? Latabár okos, de bohóckodik, Kádár bohóc, de okoskodik. \ * . \ PESTI KÖSZÖNTÉSEK > (1956-57) í Október: Hogy vagy? November: Meg vagy? «J December: Itt vagy? 5 Január: Hülye vagy? $ ALGÍRI csendélet — Mit ülsz itt, ilyen letörten, fiam? Miért nem mégy ki az ut­cára és dobsz bombát valakire, mint a többi gyerek? ÉRTÉKES MUNKAERŐ Főnök: Itt az áll, hogy két hónap alatt ez már a negyedik állása. Mi ennek az oka? Alkalmazott: Egyik cég a má­sik kezéből tép ki! FELHÍVÁS! Budapesti pol- ? gárok! Vigyázzatok! Az ország- / ban majdnem tízmillió függet- !| lenségre, szabadságra és szabad ;■ gondolkodásra vágyó ellenforra- |I dalmár bujkál. A letűnt ariszto- $ krácia negyedeiben, mint pél- ■! dául Csepelen és Kispesten több ^ tízezer földesúr, tőkés, volt tá- I| bornok és bíboros sáncolta el '■ magát. E bandák garázdálkodá- í sa következtében összesen csak í 5-6 munkás maradt életben, \ akik Szolnokon kormányt alaki- t, tottak. í FELHÍVÁS a magyar ■: NÉPHEZ! í Magyarok! Testvéreim! Elv- í társak! Dolgozzatok, mert vé- j gém van! Családos ember va- 5 gyök, miniszterelnök, rajtatok „■ múlik, hogy továbbra is az le- £ hessek. Tekintsétek az oroszok £ húsz hadosztályát és becstelen- i ségben megőszült fejemet. Ha ti nem dolgoztok és az oroszok is I" ki találnának vonulni, mi lesz ? velem? Kádár János, s.k. £ FELHÍVÁS! Ellenforradal- |< márok! Hazaárulók! Számítunk í rátok! Támogassatok bennünket £ és dolgozzatok. Az elemi isko- £ Iák osztályzatainak megrefor- \ málásával, körülbelül 40 ezer í ember legyilkolásával tanúbí- j| zonyságot tettünk arról, hogy a dolgozó népet szolgáljuk, öröm­­mel jelentjük, hogy a magyar 5 Napoleon végigviharzott a fo­lyosón. Dühösen nyitott be egy­­egy szobába és hangos csatta­­nással vágta be nyomban az aj­tót. Sehol egy lélek! Igaz, hogy a legnagyobb dologidőben va­gyunk, gondolta és öklével in­gerülten vágott a levegőbe. Hiá­ba töltött el már 140 évet ezen a helyen, ahol nincsenek indula­tok és szenvedélyek, a kis káplár képtelen volt teljesen levetni ma­gáról földi tulajdonságait. Hirtelen megtorpant. A folyo­só végében feltűnt valaki. — Hé, — kiáltotta a császár és integetni kezdett. — Várjon egy percig, kérem... Apró lábai a magasba emel­kedtek. Végigsuhant a folyosó márványkövei felett és lesiklott az imént feltűnt alak melleit. Olyan magas volt, mint ő, de keskenyvállú, sápadtarcú. Szür­késkék szeme kissé csodálkozva, kissé értetlenül meredt a császár­ra. — Kicsoda maga? — kérdezte Napoleon. — Napcsik Lajos vagyok, ké­rem. — mondta az, kissé ijedten. A Nefelejts utcában volt sza­bóságom. Fürkészve nézett Napóleonra és rövidlátó hunyorgással kér­dezte: — Nem találkoztunk mi már odalent? Nagyon ismerősnek tet­szik' lenni... Volt egy kuncsaf­tom, a Brausznyik bádogos, an­nak volt éppen ilyen alakja és az arca is... Napoleon nyersen szakította félbe: — Nem vagyok bádogos. Na­poleon vagyok, a franciák csá­szára. — Örvendek. — szólt a Nefe­lejts-utcai szabó, minden emó­ció nélkül. Ötven éve érkezett ide, pontosan 1911 áprilisában. Azóta találkozott már több híres névvel, látta elsuhanni a felhők között épített utakon Nagy Pé­ter cárt, Ferenc Józsefet, sőt Já­szai Marit is, de a legmélyebb benyomást Friedrich úr gyako­rolta rá, a Friedrich és Stüpcke posztókereskedés társtulajdono­sa, akinek még életében 700 ko­ronával adósa maradt és aki két héttel ő utána költözött fel ide és nem fogadta a köszönését. Mintha az ember tehetne arról, hogy úgy hal meg, hogy adóssá­gok maradnak utána, meditált magában azóta is Lajos. — Maga most mit csinál? — kérdezte Napokon. És választ sem várva folytatta: — Tenne nekem egy nagy szí­vességet? — Boldogan. — felelte Lajos, mert olyan ember volt, aki kész­séggel állt embertársai szolgála­tára. — Tudja barátom, — mondta Napokon — nekem kártyapar­tim van Sokratesszel és Vasco de Gamaval. — Ultiznak? — kérdezte fel­csillanó szemmel a kis szabó —• Boldogan jövök kibicelni... An­nakidején, a Makkhetesbe jár­tunk, tetszik tudni az közel volt a Nefelejts utcához és egyik este, sosem fogom elfelejteni.... — Fogja már be a száját! — kiáltott rá mérgesen Napokon. — Arról van szó, hogy engem azok a hülyék lent a földön ilyenkor folyton hívnak és a rendelkezések értelmében meg kell jelennem és kopognom ne­kik az asztalon. Lajos bólogatott. Hogyne, hogyne, szeánszok, spiritiszta (Folytatás a 6. oldalon.) VAJDA ALBERT LAJOS, A KISEGÍTŐ SZELLEM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents