Fakutya, 1960 (2. évfolyam, 9-24. szám)
1960-05-01 / 9. szám
Fakutya S. — Anyu! Én is kérek abból a szenilitásból, amiről azt mondtad, hogy a vendég bácsinak van. .. ENNIVALÓ GYEREK Ha üz asszony megfutamodik, csak azért teszi, hogy utolérjék. (I. Rebekka, Hátosztán királynője.) Sefcsik, a nagyhatalom Ne remegj, te hülye! Rólad van szó! FIGYELMES FÉRJ Dániai humortudósitónk jelenti: EZ AZTÁN A HÁZŐRZŐ! történelme során sokan szenvedtek már hajótörést, de olyan hősiesen és kultúráltan, mint ezek a szovjet tengerészek, még soha senki sem viselkedett. íme egy kis szemelvény a megrázó riportból: ,,A fiúk számolták a napokat. Pontosan tudták, hogy a naptár szerint milyen nap van éppen akkor, amikor ebédre megették a — harmonika egyik darabját. Tudniillik szépen lassan megfőzték a harmonika bőr-részeit — azután sor került a „főtt nadrágszij“ és a „bakkancs-sült“ elfogyasztására is. Hogy valami ize is legyen a bőrnek, bekenték — gépzsirral. . Tudom, hihetetlennek hangzik, higy ilyesmi nyomtatásban megjelenjék, de aki ismeri az otthoni sajtó csodálatos szovjet történeteit, annak arcizma sem rándul fenti ,,hősköltemény“ olvasásakor. Ezenkívül, végeredményben nem is uj a hős tengerészek eme dicsőséges bőrszíj és harmonika-tok evése. Talán emlékeznek még arra a régi viccre, amely igy hangzik: ,,Üj bolond jelentkezik az elmegyógyintézet főorvosánál. A főorvos megkérdi: — No, mi bajunk, barátocskám? — Semmi — feleli a bolond — abszolúte semmi. — Hát akkor miért vagyunk Itt? — folytatja a főorvos. — Azért, — feleli a bolond — mert jobban szeretem az egész cipőt, mint a félcipőt. — Dehát ez még nem ok arra, hogy idehozzák — mered rá a főorvos — Magam is jobban szeretem a magasszárú cipőt, mint a félcipőt. Mire a bolond: — Főzve, vagy sütve?“ O. O. Sefcsikkel a Gare de l’Esten találkoztam, amint éppen az állomásfőnökkel veszekedett, hogy hol a piros szőnyeg, a katonai diszszázad és a zenekar. — Vidékre utazom — hadarta rettenetes franciasággal — és rangomnál fogva mindez megillet. Legjobb tudomásom szerint Sefcsik tizedesként szerelt le. Mióta jár egy tizedesnek katonai diszszázad? Ugyanezt kérdezte tőle a francia elmeorvos is, aki az Intézetben megvizsgálta. Az állomásfőnök ugyanis zenekar helyett a mentőket értesítette. —- En Sefcsik vagyok, az ötödik nagyhatalom — mondta Sefcsik gőgösen. — Hogyne. — Az elmeorvos megértőén ingatta a fejét. — Hogyne. Sefcsik, a nagyhatalom. Hol tetszik elterülni? Már úgy értem. . . hol fekszik nagyhatalmasságod? — Ne élcelődjék! — szólt rá metszőén Sefcsik. — Rögtön rájön, hogy nem vagyok őrült, hanem valóban nagyhatalom vagyok. Emlékszik rá, hogy amikor áprilisban itt járt Hruscsov, előzőleg egy csomó embert kitelepítettek Korzikába. Engem is. Ezért vagyok nagyhatalom. Az elmeorvos elvesztette biztonságát. — Nem értem — vallotta be zavartan. — Mindjárt megérti. Hruscsov a világ egyik legnagyobb hatalmának feje. Igaz? — Igaz. — Elképzelhető, hogy féljen, mondjuk a luxemburgiaktól? — Elképzelhetetlen. — Svájctól? Norvégiától? A lichtensteini hercegségtől? — Elképzelhetetlen. — Vagyis Hruscsov, mint nagyhatalom, csak egy vele egyenlő erejű nagyhatalomtól félhet? — Azt hiszem. . . Sefcsik hangja diadalmasan csengett: — Engem eltávolítottak Párisból, amikor Hruscsov itt járt. Elküldték Korzikába. Miért? Mert Hruscsov félt tőlem. Ha pedig Hruscsov fél tőlem, akkor ez azt jelenti, hogy én olyan erős nagyhatalom vagyok, akitől félnie kell. Logikus ez? Az elmeorvos bólogatott. — Logikus! — mondta elismerően. — Éppen ezért, önt most pár hónapig zárt intézeti kezelésben tartjuk. —• De hiszen... — Sefcsik hápogott — de hiszen. . . most mondta, hogy mindaz, amit elmondtam. . . logikus. . . — Ezért tartjuk itt — mondta szelíden az elmeorvos. — Aki a mai világban a logikára hivatkozik, az elmebeteg. És négy ápoló felsegítette a kényszer-zubbonyt Sefcsikre, aki úgy kapálózott ellene, mint egy igazi nagyhatalom. Zegén Vilmos (Páris) — Édes vagy, Gyulám... Imádom ágyba kapni a reggelit... Egy budapesti képeslapban olvastam azt a velőtrázó cikket, amely négy hős szovjet tengerész élet-halál harcáról számolt be, a Csendes Óceánon. Az emberiség MEXIKÓI KÖZHIVATALBAN — Tegyük fel, — oktatja a minisztériumi osztályfőnök az uj közhivatalnokot — hogy bejön magához egy nagyon csinos, fiatal, koromfeketehajú szenyorita és megkéri, hogy soronkívül intézze el az ügyét. Mit tenne ön? Az uj hivatalnok zavartan hallgat. Mire a miniszteri osztályfőnök megértőén így szól: — Hát szó sincs róla, szép dolog a diszkréció, de mit tenne azután? Mind hősök ok...
