Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)

1971-07-01 / 7-9. szám

12 FÁKLYALÁNG A A SZOVJET NAGYBÁCSIK Amint előző lapszámunkban irtunk róla egy Pintér(?) István nevű párttolnok tiz folytatásban ‘dokumentum” sorozatot tett közzé a magyarországi “Tükör” c. folyóiratban a múlt év nyarán “Amerikai és más nagybácsik” címmel. A cikksorozattal azért foglalkozunk, hogy felhívjuk olvasóink figyelmét arra a gátlástalanul aljas módszerre, amivel ezek a pin­térek még ma is dolgoznak minden “liberalizálódás” ellenére a Szovjet nagybácsik érdekében. Jelen vizs­gálódásunk címéül bátran választhattuk volna a régi magyar közmondást, hogy; bagoly mondja a veréb­nek, hogy nagyfejü. Senki sem akarja menteni az “amerikai és más nagybácsik” és védenceik tevé­kenységét, amikor azok a magyar nép érdekei ellen irányulnak, de a pintérek éppen olyan jól tudják, mint mi, hogy az “amerikai és más nagybácsik” még inasok sem lehetnek a “szovjet nagybácsik” és védenceik mellett, ha magyar népellenességről, sőt népirtásról van szó. Helyszűke miatt nem foglalkozhatunk Pintér hosszú lére eresztett meséjének minden állításával, csak a legkirívóbb eseteket említjük meg. Már az első hasábokon plágiumot követ el Pintér, amikor a Free Europe Committee megalakulásáról ir. Az alakuló ülés lefolyását szó szerint Sulyok Dezső: “A magyar emigráció szerencsétlensége” cimü tanul­mányából veszi, anélkül, hogy megjelölné a forrást, és ami még ennél is lényegesebb teljesen elhagyja a tanulmány konklúzióját, ami egyáltalán nem hízelgő a hazai kurzusra. A Free Europe Committee-vel foglalkozó fejezet után az 1945-ös eseményeket tár­gyalja; párhuzamosan az emigrációs és a magyaror­szági “fejleményeket”. Különösen az a rész undorító, amelyikben a megszálló szovjet horda magyarországi tevékenységét “leírja”. Pintér csak segítőkész, a ma­gyar érdekekért küzdő, a lakosságot minden ügyben támogató szovjet embereket lát, igazán kár, hogy a tízmilliós magyar nép csak részeges, koszos, a ma­gyar nők tízezreit meggyalázó vérbajos, és minden gátlás nélkül rabló és gyilkoló söpredéket volt kény­telen elviselni azokban az időkben. Micsoda aljasság kell ahhoz, hogy valaki a teve hátán meglássa a szőrtüsző pattanást, a teve púpjait pedig ne vegye észre. Megható az is, ahogy leírja a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tagjainak gondoskodását, amellyel azok nappalt éjszakává téve tevékenykedtek a magyar nép sorsának “elrendezésén”. Azután az első “összeesküvési” perekről ir, köztük a Bilkey- Papp féléről. Kár hogy nem írja le azt is — biztosak vagyunk benne, pedig hogy az egész magyar nép érdeklődését magára vonná — hogy hogyan végezték ki Bilkey Papp Zoltánt, ezt a bátor fiatal orvostan­hallgatót 1951. március 15-én(!), akinek egyetlen bűne az volt, hogy magyar hazafi volt. írhatott volna arról a borzalmas tortúráról is, amelyen keresztül kel­lett mennie Bilkey Papp Zoltánnak, amig a halálos ítéleten, majd Tiídy kegyelmén és az újabb orosz elhurcoláson keresztül a Konti utcai katonai börtön bitófájáig eljutott. Amit pedig Mindszenty bíboros “ügyéről” ir Pintér az legalább annyira vérforraló, mint annak­idején a Boldizsár-Bettelheim Iván tollából megje­lent írások voltak. Tehát még most, több mint húsz év után is aktuális a “kikeresztelkedett” Bettelheimek vérbosszúja a magyar katolikus egyház feje ellen. Annak ellenére, hogy szinte betüváltoztatás nél­kül idézte Pintér Sulyok Dezső Írásait, amikor az terveibe beleillett, egy fejezetet Sulyoknak is “szen­telt” Írásaiban, amelyben azt veti Sulyok szemére, hogy bízott Amerika győzelmében. Általában az un. kém és összeesküvési pereket nagyrészben felsorakoztatja Pintér saját tételének alátámasztására; azokat a pereket, amelyeknek ko­holt voltát és törvénytelenségeit még a kommunisták is elismerték közvetlenül a forradalom és szabad­ságharc előtt és alatt. Ezek az un. koncepciós perek Sztálin és Berija receptje szerint folytak le Rákosi Róth Mátyás és Péter Auspitz Gábor irányítása alatt. S ha ezeket Pintér érvül hozza fel 1970-ben Magyar­­országon az egyenlő annak elismerésével, hogy lé­nyegében semmi sem változott a kádári patkány­kurzus alatt. (következő számunkban folytatjuk) Quislingről irt egy cikket G. M. a budapesti Tükör 1970 szeptember 8,-i számában. A cikkíró a következő mondatokkal fejezi be cikkét: “Elárulta, megtizedelte, kirabolta Norvégiát” — igy kezdődött az ellene megfogalmazott vádirat. Minden vádpont­ban bűnösnek mondotta ki a halálos Ítélet.” Kádár János ezerszer rosszabb Quinslingnél, mert: “ELÁRULTA, MEGNEGYEDELTE (különö­sen az abortusz rendelet érvényben tartásával) KI­RABOLTA MAGYARORSZÁGOT - igy fog kez­dődni az ellene megfogalmazandó vádirat. Minden vádpontban bűnösnek fogja kimondani a halálos Ítélet.” FIGYELŐ

Next

/
Thumbnails
Contents