Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-07-01 / 7-9. szám
FÁKLYALÁNG 5 SZABAD MAGYAR FORUM (Ebben a rovatunkban teret adunk minden becsületes, de egyedül magyar érdekeket szolgáló Írásnak, amely a Fáklyaláng színvonalának megfelel. A cikk nem lehet több négy ritkán gépelt oldalnál, hogy a rendelkezésre álló két nyomtatott oldalon elférjen. Az ebben a rovatunkban megejelenő írások nem feltétlenül azonosak a folyóirat irányvonalával. Előző számunkban Hóka Ernő vitaindító cikkét közöltük: "Partner vagy szolga?" címmel, amelyre több cikk és hozzászólás érkezett szerkesztőségünkbe, köztük egy negyven oldalas igen magas színvonalú részletes tanulmány is. Jelen számunkban Dr. P. G. hozzászólását hozzuk (aki arra kérte szerkesztőségünket, hogy nevének csak kezdőbetűit Írjuk a cikk alá, otthon élő hozzátartozóira való tekintettel) "A magyar emigráció hivatása" cimmel, mint az egyik legátfogóbb hozzászólást. További cikkeket, hozzászólásokat kérünk, hogy több oldalról megvilágíthassuk ezt a témát. — a Szerk.) Érdeklődéssel olvastam Hóka Ernő vitainditó cikkét amely a Fáklyaláng 1971 április-juniusi számában jelent meg a lap 11. oldalán a "Szabad Magyar Fórum" rovatban "Partner vagy szolga?" cimmel. A felvetett kérdés valóban nagyfontosságu és időszerű is ezért érdemes részleteiben foglalkozni vele. Bár az 1956-os forradalom és szabadságharc óta már 15 év telt el a szabadságharcos emigráció egységét még nem sikerült megteremteni (nem is beszélve a magyar emigráció korábbi évjárataival való tartós együttműködés biztositásáról). Kétségtelenül sok jószándéku próbálkozás is kudarcba fulladt az elmúlt évek során, amelyek elkedvetlenitették a kísérletezőket (és nagy mértékben a kívülállókat is), de az emigráció teljes szétziláltságát okozó erők minden kétséget kizáróan "hivatásosak" voltak, akik nagyon értettek ahhoz, hogy hogyan kell megakadályozni a magyar szabadságharcosokat, hogy azok, akik a szabadságharc során minden kétséget kizáróan bebizonyították rátermettségüket, itt az emigrációban ne folytathassák teljes erővel önzetlen munkájukat a magyar nép felszabadítása érdekében. Figyelembevéve Hóka Ernő tényekre alapozott megállapításait és elveit is, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy hogyan lehetne megoldani ezt az egész kérdésklompekszumot. Szempontjaim a következők: 1. Az egész magyar emigrációnak el kellene ismernie, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc magasfoku eszmei értéke a legnagyobb erkölcsi tőke, amelyből nemcsak az emigráció, de az egész magyar nép is legtöbbet profitálhat. 2. Ebből kifolyólag minden más eszmeiség vagy gyakorlat szorgalmazása az előbbi erkörcsi érték gyöngitését idézi elő. 3. Az egész magyar emigrációnak el kellene ismernie a forradalom és szabadságharc egykori vezetőinek képviseleti jogát, akikkel nem rivalizálni, hanem munkájukban támogatni kellene őket, mint a leghivatottabbakat — természetesen a mellérendeltségi elv alapján, — akik itt az emigrációban is minden tekintetben megállták a helyüket. (Itt elsősorban a Pongrátz Gergely elnöklete alatt működő Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség és főleg a szabadságharcosok legmagasabb fokú testületé, a Magyar Szabadságharcos Parlament tagjaira és vezetőire gondolok — annak kihangsulyozásával, hogy én 1945-ben hagytam el Magyarországot.) 4. Az egész magyar emigrációnak ki kellene közösítenie szervezeteikből azokat, akik a befogadó vagy más országok kém és egyéb titkos szervezeteinek szolgálatában állnak, mert ezzel a tettükkel alkalmatlanokká minősülnek a magyar nép politikai képviseletére, mert tudvalévő, hogy minden ország elsősorban a saját érdekeit nézi és ezek az érdekek nem mindig azonosak a magyar nép érdekeivel. 5. Végre tudomásul kellene vennie a magyar emigrációnak, hogy soraink megcsappantak azzal, hogy a Kádár rendszer hazacsalogatási akciója, amelynek során emigráns magyarok tízezrei utaznak Magyarországra (s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki milyen indítékok alapján utazik). Ezekre az egyedekre a jövőben semmilyen vonatkozásban többé nem számíthatunk. 6. Uj erőfeszítéseket kellene tenni a magyar egység megvalósitására — és itt a magyaron van a hangsúly, tehát azokon, akik nemcsak nyelvükben, érzéseikben, hanem tetteikben is magyarok — magyar öntudatnak — amelyet egyedül csak évezredes magyar ősök génjeinek átörökléséből hozhatunk magunkkal. Nem fontos, hogy ez az egység nem foglalja magába a magyarul beszélő, de más elkötelezettségű emigráns társainkat. A magyar jövő letéteményese egydül csak ezeknek a magyar magyaroknak egysége lehet. És itt érkeztem el szerény hozzászólásom címéül megadott mondanivalómhoz; a magyar emigráció hivatásának tárgyalásához. A magyar emigrációnak csak egyetlen hivatása van Magyarország határain kivül, és pedig az; hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse Magyarország felszabadítását. És ez részleteiben azt jelenti, hogy fel kell készülnie minden előforduló eshetőségre, amely adott esetben lehetőséget biztosíthat az aktiv helytállásra. Ilyen lehetőségek előfordulhatnak mind békés, mind háborús megoldás esetén. Békés megoldás abban az esetben fordulhat elő, ha a Szovjetunió olyan helyzetbe kerül, hogy más, nála hatalmasabb erők visszavonulásra kényfolytatás a 20-ik oldalon)
