Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-07-01 / 7-9. szám
FÁKLYALÁNG 3 SZENT ISTVÁN KIRÁLY A történészek Szent István király születési évét Kr.u. 971-re teszik. Pontos adatok erre vonatkozólag nem állnak rendelkezésre, mégis ezt az évet, — mint a legvalószínűbbet — fogadja el a történelemtudomány az első magyar király születési évéül Szent Istvánt és tetteit még születésének ezeréves évfordulóján sem egyértelműen ítéli meg az utókor. Kontroverziális alakja még napjainkban is a soha el nem döntött vita középpontjában áll. Ezen a milléneumon tegyünk mi is egy kisérletet annak érdekében, hogy ködbevesző óriási alakja tisztább hátteret kapjon. A miljő amibe beleszületett a forrongás korszaka volt. Apja Géza fejedelem már részben megtorpantotta a fékezhetetlen akaratot, amelyet az attilai örökség, a csodaszarvas üldözésének mágnese a népiélekben még meghagyott s nyugat és dél felé vonzott. Bár még elevenen sajgott az augsburgi és lechinezei seb, de a becsvágy a naggyáválás után már tátütött rajta, hogy újabb támadással védje az árpádi örökséget. Mert a kalandozésok kora nem rablóhadjárat volt, hanem ősi életforma; nem hősködés csak önvédelem — kisebb lesz az, ki egyhelyben topog. De a támadó életforma négy öt évtizeddel Árpád után kitermelte az ellenszert a szomszédokban, így került Géza válaszút elé. Fiát már (római I kereszténynek nevelte, akinek idegen tudós papok elégitették ki tudásszomját, hogy elkészüljön a szerepre. A végzetes nagy forradalmár szerepére, amelyben idegenekkel irtotta a magyart. Testvéri vér folyt — árpádi vér — hogy megmaradjon az egész; az élet! A találgatás nem bizonyíték, mert verziója számtalan. Talán Koppány ha ő győz kénytelen lett volna ugyanazt tenni, mint István. Ajtony vére is égre kiált, de az utón nem lehetett megállni. S már menni kellett Gyula ellen. Csörtettek az idegen vasas lovagok, s egyre zsugorodott az őserő. Hatalmuk Istvánéval együtt növekedett és megszületett a szilárd központi hatalom a király kezében. Népe (római I kereszténnyé lett s minden tiz falu templomot épített. A célt — amiért a testvéri vért kionttatta s amiért a mérhetetlen áldozatot hozta — elérte. Egyenrangú volt a németrómai ás a bizánci császárral. S itt a csúcson torpant meg. Az Intelmek, amelyeket fiához — trónjának várományosához — irt már a szentet, s nem az erőskezű uralkodót; a minden más akaratot megtörő királyt hagyják az utókorra. Fiából szelid szentet s nem őreá hasonlító despotát nevelt. Ha Imre életben maradt volna is kevés reménnyel indult volna elleneivel szentben. Imre halálával kellett rádöbbennie Istvának, hogy minden veszendőbe mehet, ha ő is lehunyja szemét. S ezután minden akarata csak egyetlen szempontra összpontosult; megmenteni a magyarságot az idegenektől akiket ő hozott reájuk, hogy utódja árpádi vér legyen. Most, akkor kellett volna a Koppányok, az Ajtonyok magja, akiket olv végzetesen kiirtatott. Talán egész történelmi tragédiánk innen származik, mert ezért kellett az Árpád háznak háromszáz év múlva kihalnia. Talán igaz, talán nem, hogy csak a kereszténység felvétele volt az egyetlen út megmaradásunkra. Testvérnépeink — a hunok és az avarok — valóban nem tudtak tartós birodalmat szervezni a Kárpát-mendencében. Mi magyarok pedig azóta is ott vagyunk. S ha a kereszténység nem is hagyott ezer esztendeje alatt sok nyomot ősi kultúránkon (mert az ősi népművészet és népdal ma is átragyog minden rárakódott mázon) mégis egyfajta attitűdöt és szintézist teremtett, mert mint erősebb hatást át kellett vennie az évezredek homályába visszanyúló ősi mítoszt a kereszténységnek a sokféle Boldogasszonnyal, a Kerecseny ünnepével az öregistennel s még számtalan ma is ható szokással és berögzöttséggel. István útja tragédiába torkollt, mégis meg kell állnunk születése ezeréves évfordulójának ünnepén s meghajtani fejünket szent emléke előtt, mert álma a is valóság. Ha megfogyva is bár de törve nem, még ma is áll a nemzet s hazán! S tígy ünnepelhetjük legméltóbban államalapító szent királyunkat hogyha még tévedéseiből is tanulunk és nem idegenekre, hanem egyedül csak saját magunkra hagyatkozunk. S akkor bizton kivirágzik egyszer újra a nemzet fája. Nagyúr, király ur, mi 1956-ban fölemeltük a hazát, s a reménység csillaga azóta is velünk maradt. Születésednek 1000. évfordulóján Ígérjük, hogy az elkezdett harcot egyszer győztesen befejezzük s újra teljes fényében ragyog majd örökséged az ÖRÖK MAGYAR BIRODALOM. Hóka Mihály
