Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-04-01 / 4-6. szám
20 FÁKLYALÁNG (folytatás a 12. oldalról) néhányan közülük különféle névleges pártpozició rivaldafényében tündökölnek — legyen az ő dicsősségük; lelkűk rajta. Pásztor László sem úgy mint volt "világszövetségi főtitkár" sem úgy mint a G.O.P. nemzetiségi igazgatója — számunkra magyar szabadságharcosok számára máig sem lett sem magyar szabadságharcos vezető, sem semelyik év embere, mint egy jelentéktelen kis vidéki lapocska zavaros gondolkodású szerkesztőjének és kiadójának, hanem csak lakáj! Ilyen lakáj volt ő Szálasi ifjúsági vezetőjeként és ilyen lakáj lehetett volna az otthoni kommunista rendszerben, ha történetesen időben cserélt volna szint és köpönyeget. Mi nem vitatjuk Pásztornak a párt érdekében kifejtett érdemeit, (ha egyáltalán volt ilyen?) de úgy gondoljuk csak annyi volt az egész, hogy a Republikánus párt jó hivatkozási keretnek látta a magyar szabadságharc magas erkörcsi értékeit atekintetben, hogy biztosítsa az európai származású nemzetiségek antikommunista választóinak szavazatait, még akkor is, ha a párt vezető emberei nagyonis jól tudták, hogy az 1956-os magyar szabadságharc vezetői nem a pásztorok, pogányok, gerebenek, lővy-ek és hasonló egyedek voltak. Tehát lett egy képeségtelen "igazgatónk" és jó néhány hasonló képességű "tanácsadónk", akik oly közelállónak hitték már magukat a nagy ügyek hivatott intézőihez, hogy Nixon elnököt már csak per Dicknek hivják és olyan leveleket közöltetnek bizonyos magyar nyelvű újságokban, amelyekből szinte kisir, hogyha megtagadnák a tanácsadást talán Nixon elnök ur is otthagyná magas közéleti hivatalát, hisz mi is lenne Vele, ha fő tanácsadónk "pogány" hirtelen elnémulna? Néhány utalást olvastunk már itt-ott arról, hogy republikánus párttá vált a magyar élet, mégpedig olyan értelemben, hogyha Magyar Találkozót hívnak össze Clevelandban "a párt elviszi a show-t"; ha bál van Washingtonban megjelennek a főaasztalnál a kisebb-nagyobb "tanácsadók"; ha magyar "szabadság érdemrendet" adnak át, egyik republikánus magyar kitünteti a másikat, ha újabb "tanácsadót" kell javasolni akkor az egyik vérségileg idegen "magyar" beprotezsálja a másikat, stb. De ezidáig egy dolog még mindig elmaradt; a tanácsadás akkor, amikor Causescu a Fehér Házban száll meg, avagy Tito meglátogatására indul az elnök. Valakinek a nagy 'tanácsadók" közül a New York Times-ben vagy a Washington Post-ban meg kellene szólalnia magas pozíciójára való hivatkozással, hogy Erdélyben három millió magyar kettős zsarnokság alatt sínylődik és Jugoszláviában is hasonló az ottani magyarok élete és bennünket magyarokat nemzeti önérzetünkben nagyon sért népünk gyilkosainak megkülönböztetett ünneplése. Legyen már egyszer — legalább ennek az amerikai adminisztrációnak az életében, amelyért a valódi magyar szabadságharcosok is tettek egyet-mást — példa és hős a szabadságharcos magyar nép, amely valóban az, mert gyermekeinek vérével áldozott nemcsak a magyar, de az egész vliág népeinek szabadságáért. Pásztor, Pogány és a többiek ilyenvonatkozásu mulasztásaik után tanítsák meg a puortorico-iakat és minden más itt élő nemzetiséget arra, hogy legyenek jobb republikánusok, mint eddig voltak, de mint a párt fizetett szervezői ne tanítsanak meg bennünket arra — akik kivülről nézzük ezt az együgyű játékot—, hogy hogyan legyünk jobb magyarok. Amikor Nixon elnök és a hazájához hü amerikai nép azt kéri majd tőlünk számon, hogy milyen a mi amerikai loyalitásunk — előre is megnyugtatjuk őket, hogy büszkén betöltjük majd azt a szerepet, amire Kossuth emigrációjának amerikai múltja tanított bennünket különös tekintettel részvételükre és kimagasló helytállásukra az amerikai polgárháborúban. Az eljövendő harc, ha előbb-utóbb sor kerül majd reá, közös lesz ismét, mert a jobbik oldal a szabadságért és emberi méltóságért kell hogy harcoljon a minden valószinüségszerinti külső és belső kommunistákkal és amerikai hazaárulókkal szemben. De amikor népünk ügyének szolgálatáról van szó, mi továbbra is csak partnerek akarunk lenni, mert magyarok vagyunk és bennünket magyar szabadságharcosokat igy várnak haza egyszer otthonmaradt küzdőtársaink, akik — biztosak vagyunk benne — a más nemzetek ügynökeivé vált gyászmagyarokat akkor majd felelősségre fogják vonni! HÓKA ERNŐ MÁSOK ÍRJÁK . .. (folyt, a 14. oldalról) gyarországon utoljára jó 25-30 évvel ezelőtt. Miért olyan nagy baj az, hogy Püski kagylóstól hozza ki az igazgyöngyöket, mert csak úgy hozhatja ki? Aki megeszi a kagyló héját is az magára vessen! 5., A vészharang kongatókkal ellentétben mi nem tartjuk a magyar emigrációt együgyünek és kiskorúnak, akiket bármiféle könyvvel megfertőzhet a kommunizmus, mert saját bőrükön tanulták meg, sokszor börtönökben, — mint többek között Püski Sándor is — hogy mi a kommunizmus. Itt érdemes megjegyeznünk, azt is, hogy az 1956-os dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc legfiatalabb gyermekhősei már az Ifjú Gárda szerű “müveken” nőttek fel s mégis egy pillanat alatt tudták azt, hogy hol a helyük. 6., Ha Püski Sándor nem hirdeti, vagy hirdetheti pl. Gábor Áron halhatatlan trilógiáját (amelylyel lapunk más helyén foglalkozunk) és más kommunista ellenes könyveket, akkor hirdessük mi emigrációs lapjainkon keresztül, de ne hipokrata módon, hanem szent kötelességből és meggyőződésből. Lapunk terjedelme gátol abban, hogy még hoszszasabban elidőzzünk ennél a problémánál, azért végezetül és összefoglalásul még annyit mondjunk el, hogy mi magyar szabadságharcosok a végső győzelemig küzdeni fogunk az igazi ellenség; a nemzetgyilkos kommunista rendszer ellen, de nem türjük, hogy a gerbenek, márerek lővyek terrorizálják a magyar emigrációt. FIGYELŐ.
