Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)

1971-04-01 / 4-6. szám

FÁKLYALANG

17

Szerkesztői üzenetek

Minden lap szerkesztősége örömmel veszi, ha a lap jó kritikát kap olvasóitól. Mi is igy vagyunk ezzel. Annak ellenére, hogy a Fáklyaláng legutóbbi számában sok “kényes” témával foglalkoztunk, szinte saját érdekeink ellenére — de mindenképpen az örök magyarság érdekében — mégis csaknem elsöprő arányban jó kritikát, gratulációkat kapott a lap. De nincsen öröm üröm nélkül s igy megírjuk azt is, hogy rossz kritikát is kaptunk. Az arány azonban 9:1 volt a jó kritika javára, amelyeket ezúton köszönünk meg, s Ígérjük, hogy a jövőben még többet fogunk nyújtani. Ellentétben más lapokkal mi a dicséretből csak egyetlen levélből idézünk, ezzel szemben minden rossz kritikára nyilvánosan válaszolunk.

Álljon itt elsőként az idézet:

“Tisztelt Uram!

A “Duna Svájci Magyar Tudósitó”-ban (amely a Fáklylángból vette át — a Szerk.) olvastam “Magyar Doktrína” c. cikkét. Engedje meg Uram, hogy üdvözöljem azt a bátor és megalkuvás nélküli hangot, amely annyira ritka még a szabadföldi magyar sajtóban is.

Nagyon szívesen előfizetnék a Fáklyalángra,.. .

.. . Fogadja Uram, különleges tiszteletem biztosítékát. Honfitársi üdvözlettel: Dr. O. J.” (teljes

dm).

Az alábbiakban pedig a bírálóknak válaszolunk:

L. Gy. N.Y.

Köszönjük, hogy eljuttatta hozzánk a “Sajtószemlé”-t Lővy lapjából. Már megvolt. Ki hitte volna erről a Lővyről, hogy úgy tesz mint az egyszeri rabló, akit tetten ért a rendőr, s aki azt mondta az illető hatósági közegnek; “Hát idefigyeljen maga rágalmazó, körfuró, piszkolódó, szellemi vizesnyolcas és egyéb válogatott szegénylegény! Mit gondol maga! Hogy mer engem tetten érni! Nem tudja, hogy demokráciában élünk, ahol nem az a biinös, aki bűnözik, hanem az aki tetten éri! El a kezekkel, vagyis a rozsdás bugylibicskájával az én fénylő és mocsoktalan vértezetemtől! Nahát!”

Mondja meg Lővynak, hogy a történet ezzel nem ér véget. .. Folytatása következik.

A. P. N.J.:

A “Magyar Doktrína” nem “Hóka Doktrína”, a cikkíró csak megpróbálta összegezni az örök magyar igazságokat és célokat. Abban viszont tökéletesen igaza van, hogy a “Magyar Doktrína” a leghatározottabb szembenállás az u.n. “Brezsnyev Doktriná”-val.

Jóhiszemű zsidó honfitársainknak, N.Y.:

Sajnáljuk, hogy az előző Fáklyalánk szám nem minden vonatkozásban nyerte meg tetszésüket, sőt mint állítják — némelyik cikkben antiszemitizmust véltek felfedezni. Szeretnénk újra hangsúlyozni, hogy folyóiratunk egyetlen céljául az örök magyarság érdekeinek maradéktalan védelmét tűztük ki. És ez a pozitív életszemlélet nem egyeztethető öszsze semilyen anti — tehát negativ nézettel. S ha önök (nagyon helyesen) ragaszkodnak cionizmusukhoz, úgy nem Ítélhetik el azt, ha mi legalább olyan mértékben ragaszkodunk magyarságunkhoz, s a magyarság érdekeit tekintjük a legfontosabbnak. S ha önök valóban jóhiszemüek és tárgyilagosak, akkor igazat adnak nekünk. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk az antiszemitizmus kifejezés etimológiai vizsgálatába, vagy akár az antiszemitizmus kórokozóinak vizsgálatába megállapíthatjuk, hogy semmivel sem éltek annyiszor vissza a világon, mint éppen ezzel a terminus technikussal. Meggyőződésünk, hogy nagyon sok esetben csupán egy-egy nép önvédelméről van csak szó (saját hazájukban) amikor már antiszemitizmust kiáltanak azok, akik ezzel nem a zsidóság jól felfogott érdekeit védik, hanem annak tragédiáját idézik elő. Ha a zsidóság mérsékeltebb lenne a befogadó népek rovására történő hatalom megszerzésében a történelem folyamán nagyon sok, a zsidóságot megtizedelő tragédiát elkerülhettek volna. Nem feltétlenül szükséges, hogy csak egy-két esetet említsünk pl. az osztrák kancellárnak vagy mondjuk a finn E.N.Sz. delegátusának zsidónak lennie, mert, a zsidóság sem örülne annaak, ha Izrael miniszterelnöke osztrák E.N.Sz. delegátusa pedig finn lene. Tehát amit nem kívánunk magunknak, azt ne kényszeritsük rá másokra sem. Amint de Gaulle francia elnök nem hitt, úgy mi sem hiszünk a kettős hazafiság elvében. Becsülettel szolgálni egyszerre csak egy urat lehet.

Arra a javaslatukra, hogy a szabadságharcosok békiiljenek ki a Magyarországról elszármazott zsidósággal azt válaszoljuk, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzedéke soha nem ártott a zsidóságnak, mert a második világháború idején még gyermekkorban volt. így tehát a zsidóságnak kellene kibékülnie a szabadságharcosokkal, mert köztudomású, hogy a II. világháború után a zsidóság igen nagy százalékban vett részt a Rákosi rezsim hatalomgyakorlásában ■— igy többek között az Á.V.H. soraiban is ■—- főleg tiszti színvonalon. A szabadságharcosok közül pedig igen nagy százalékban voltak ugyanennek a kornak megkínzottjai és börtönreitéltjei, tehát a fentebb említett rezsim áldozatai. 1956 október-novemberében a szabadságharcosok ■— igen helyesen — mégsem folyamodtak a kollektiv felelősségre vonás gyakorlatához — ártatlanul elszenvedett sérelmeik megtorlásához. Mi akkor humanisták voltunk és azok vagyunk ma is és igy másoktól is elvárjuk, hogy ők is azok legyenek velünk szemben.