Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-04-01 / 4-6. szám
I 12 Nemzeti Bizottmány születése szorosan összefügg az 1949 junius 1-én megalakult National Committee for a Free Europe Inc., nevű szervezet életrehivásával, melynek körülményeit és visszásságait a legaprólékosabban feltárta a nevezett tanulmány és most napjainkban annyi év után meg kellett érnünk, hogy hivatalosan is elismerték azt, hogy a CIA nevű kémszervezeten keresztül a Free Europe Committee évi 35 millió dollár szubvenciót kapott felforgató (de nem felszabaditó!) és ügynöki tevékenységek fenntartására, amely összeget az elkövetkezőkben a State Department egyenes utón fog továbbítani a F.E.C. számára. Minden baj forrása tehát még ma is a volt Magyar Nemzeti Bizottmány — ma Magyar Bizottság — nevű emigrációs szervezet. Ma már nem is puszta léte okoz nehézségeket, hanem az az elvtelen szolgai elkötelezettség gyakorlata, amelyet vezetői és tagjai meghonosítottak az u.n. szabadvilágban. Ma már uj keretek és uj emberek töltik be a kisajátított "magyar képviseletet", de a lényeg dijazott munkaviszonyuk miatt továbbra is a szolgaságon alapszik. A F.E.C. járszalagján lévő magyar szervezetek és egyedek a legnagyobb kadályai annak, hogy a magyar emigráció valami hasznosat tudjon produkálni a magyar nemzet javára. A fentebb említett összeállások többnyire azokból a kollaboránsokból tevődtek össze, akik az 1945-47-es magyar politikai élet legtehetetlenebb egyedei voltak, és már akkor is ártottak a magyar népnek, amikor még pozícióik révén módjukban állt volna a nemzet hasznára lenni. A magyar szabadságharcosok nemzetszolgáló munkájának legnagyobb akadálya az elmúlt közel tizenöt év során éppen az volt, hogy a millió dollárokra menő összegekkel szemben, — amelylyel a F.E.C. fizetett ügynökei korrumpálták a magyar emigráció életét — nem tudták megteremteni az intézményes nemzetszolgálatot. Az 1956-os szabadságharc emigrációja — ebben az esetben azokat kell érteni, akik valóban aktiv részesei és vezetői voltak a magyar forradalomnak és szabadságharcnak — munkájukkal azt kívánták elérni, hogy a hivatalos kormánykörök vegyék ki végre a titkos és magán ügynökségek kezéből a magyar ügy gondozását és felelős kormányszervek a mellérendeltség követelményeinek megfelelően tárgyaljanak azokkal a szabadságharcos vezetőkkel, akik múltjuknál és emberi értékeiknél fogva valóban hivatottak a rabságban szenvedő magyar nép politikai képviseletére addig, amig Magyarország vissza nem nyeri szabadságát. Ahogyan az évek során csőként a F.E.C. ügynökeinek megtévesztő hatása az emigrációban élő magyar tömegekre — azáltal, hogy Jánusz arcuk már mindenki számára felismerhetővé vált — úgy erősödött a két amerikai nagy párt magyar frakcióinak terrorisztikus kisajátító munkája. Az 1964-es amerikai elnökválasztás olyan uj fordulatot hozott és olyan uj tagozódást váltott ki, ami eddig nem volt szokásos. Mindenek előtt már FÁKLYALÁNG maga az a tény, hogy közvetítőkön keresztül k.b. 15,000 dollár adományt juttatott a G.O.P.-hoz közel álló társaság Dálnoki-Veress — Mikófalvy — Pásztor által szervezett és "Szabadságharcos Világkongreszszusnak" nevezett összejövetel (1964 julius 3-4-5, Washington) finanszírozására. Már akkor tisztán látszott, hogy azok, akik kettészakították a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetséget a magyar szabadságharc erkörcsi tőkéjét semmi másra, csak saját érvényesülésük előmozdítására (tehát apró pénzre) váltották fel. Az 1964-es választások előtt — igen helyesen az volt a gyakorlat, hogy a magyar eredetű amerikai állampolgárok egyénenként foglaltak állást a jelöltek mellett vagy ellen, de magyar emigráns szervezetekre nem hivatkoztak. (Ez alól a szabály alól egyedül a hírhedt Himmler Márton vonta ki magát a II. Világháború előtt és alatt, amikor azon a cimen férkőzött Roosevelt elnök bizalmába, hogy közel egy millió magyarszármazásu polgár szavazatát szavatolja a Demokrata párt részére. Más lapra tartozik az, hogy az egész "sztori" hazugság volt, de Himmlerből mégis az OSS ezredese lett és ezen beosztása alatt száz számra szállította Péter-Auspitz Gábornak a magyarokat akasztásra és mint az Amerikai Magyar Szövetség önkreált főtitkára a szövetségnek is végkép eljátszotta a reputációját. A Szövetség soha nem tud megszabadulni a himmleri kisajátítások örökétől, a visszaélésektől és szindikátusi jejlegétől, mellyel jól takart üzleti érdekeket védenek azok, akik ma az Amerikai Magyar Szövetség élén állnak.) A szervezeti el nem kötelezettség azért is helyes volt, mert mindenki tudta, hogy mindkét pártban szép számmal vannak a magyar ügynek őszinte barátai is és éppen úgy ellenzői is. Nem is foglalkoznánk ezzel az ügygyei, ha minden honfitársunk tájékozott lenne ezekben az ügyekben. De ez sajnos nem igy van. Kevesen realizálják azt, hogy kettősség van a magyar emigráció életében. Mert; Vannak politikai menekültek, akik nem váltak állampolgárokká és a politikai menekültjog rendelkezései szerint élvezik valamelyik nyugati szabad ország vendégszeretetét. És az előbbieknél sokkal nagyobb számban vannak nyugati (angol, francia, amerikai stb.) állampolgárokká vált magyar menekültek, akik uj állampolgárságuk felvételével elveszítették azon jogukat, hogy a magyar nemzet politikai képviseletében járjanak el. Szolgálhatják a magyar népet, de — uj esküjükhöz hiven — nem képviselhetik azt. Vitathatatlan, hogy az 1968-ban lezajlott amerikai elnökválasztásnál — minden hazája sorsáért aggódó magyar kivánta Nixon elnök győzelmét, mert akkor úgy látszott, hogy Nixon politikai múltja emberi jelleme és államférfiul koncepciója több reménynyel kecsegtet a magyar nép szabadságának kivívásáért, de nagyon jól látszott az a tény is, hogy az önkreált "magyar szabadságharcos vezérek" kampánymunkájukkal egyéni érvényesülési útjukat egyengetik. Hogy ezen tervük sikerrel végződött és ma jó (folytatás a 20. oldalon)
