Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)

1971-01-01 / 1-3. szám

2 Olvasóinkhoz A Fáklyaláng Kiadóhivatala és Szerkesztő Bizott­sága nevében honfitársi szeretettel üdvözöljük Ked­ves Olvasóinkat. Most, hogy több mint négy év megszakítás utján újra jelentkezünk folyóiratukkal, néhány sorban szeretnénk tájékoztatni Olvasóinkat a Fáklyalánggal kapcsolatos eseményekről. Folyóiratunk az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc 10. éves évfordulójára jelent meg utoljára nyomtatásban, mint a VII. évfolyam 7-12. szám., 1966 október­novemberi keltezéssel. A jubiliumi szám több mint ezer dolláros költségvetéssel készült, amely összeg összegezve szervezeteink fenntartásának sok tízezer dolláros kiadásaival teljesen kimerítette azt a néhány áldozatkész szabadságharcos bajtársunkat, akik a fo­lyóirat korábbi kiadásait fedezték. Természetesen a tiz éves évforduló után is alkalmi kiadványok és rendezvények finanszírozásával nagy anyagi teher hárult úgy az Október 23 Mozgalom, mint a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség tagjaira és vezetőire, akikből a Fáklyaláng cimü folyóirat támogatói rekrutálódtak. Folyóiratunk kiadóhivatala és szerkesztősége soha sehonnan nem kért és nem is kapott anyagi támogatást, amivel elkötelezte volna magat másoknak. A Fáklyalángnak csak egy félé irányuló elkötelezettsége volt a múltban és lesz a jövőben is; ez pedig az egész szabadságharcos MA­GYAR NÉP. Folyóiratunk azon nagyon kevés számú magyarnyelvű kiadvány közé tartozik, amelyek min­den körülmények között megőrzik függetlenségüket, mert csak ezen az utón látjuk biztosítottnak céljaink elérését. Ez az állapot az óriási anyagi megterhelés mellett még megfeszített munkát is jelent a Szer­kesztő Bizottságnak, amelynek tagjai minden a fo­lyóirat megjelenésével kapcsolatos teendőt természe­tesen ingyen végeznek, kenyérkereseti munkájuk mellett. A jubileumi szám megjelenése után az el­múlt több mint négy év alatt könyomatos kiadvá­nyokkal próbáltuk helyettesíteni a Fáklyalángot, hogy tájékoztassuk olvasóinkat az eseményekről és közös­ségeink munkájáról. Ezért jelen számunkat, mint a XII. évfolyam 1-3 számát jelentetjük meg 1971 január­márciusi dátummal. A Magyar Október 23 Mozgalom tagjai 1971-es évi közgyűlésükön elhatározták, hogy ezévben negyedévenként, tehát négy számmal jelent­kezünk Olvasóink szolgálatára. A négy szám kiadási költségeit (egy-egy szám nyomdai költsége $380.00) a következő bajtársak vállalták magukra. A jelen számunkét a Pongrátz testvérek, a második negyed­évi számot Tar György, a harmadik számot a Gyenis testvérek, még a negyedik számot a Hóka testvérek. Egy-egy 20 oldalas lappéldány árát 1.00 (egy) dollár összegben állapította meg a kiadóhivatal ebből ere­dően ebben az évben az évi előfizetési diját pedig 4.00 dollár összegben. A befolyó teljes összeget a folyóirat egyéb költségeire, postázás, adminisztrációs költségek és a Magyar Október 23 Mozgalom egyéb dologi kiadására fordítja a vezetőség. A későbbi évek során (1972-től kezdődően) szeretnénk a Fák­lyalángot havi folyóirattá fejleszteni, ezért a későbbi FÁKLYALÁNG FÁKLYALÁNG A Magyar Október 23 Mozgalom folyóirata. 1971-ben megjelenik negyedévenként. Későbbi tervezet szerint megjelenik havonta, évente egyszer összevont szám. Kiadóhivatal levelezési cim: FÁKLYALÁNG, c/o: Hungarian October 23rd Move­ment Inc., P.O. Box 249, Grade Station, New York, N.Y. 10028. Szerkesztő Bizottság levelezési cim: Főszerkesztő: Hóka Mihály, c/o: Hungarian October 23rd Movement Inc., P.O. Box 249, Gracie Station, New York, N.Y. 10028. Laptulajdonos és felelős kiadó: A Magyar Október 23 Mozgalom. A névvel vagy jelzéssel megjelent cikkek a szerző véleményét fejezik ki és nem feltétlenül azonosak a folyóirat álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Mindennemű adományt a: Hungarian October 23rd Movement Inc. névre és címre kérünk “Fáklyaláng Alap” megjelöléssel. A FÁKLYALÁNG ELŐFIZETÉSI ÁRA: Előfizetés 1971-ben 4.00 U.S. dollár (négy összevont példányszám). Előfizetés más években 12.00 U.S. dollár, vagy ennek megfelelő összeg. Lapterjesztési képviselőink ideiglenesen: A Magyar Október 23 Mozgalom Szerkesztő Bizott­sága a Mozgalom címén. Az Egyesült Államokban: Hunnia House, 1592 Second Ave., New York, N.Y. 10028. New England Államok: Mr. György Tar, 726 North Benson Rd., Fairfield, Conn. Déli Államok: Mr. András Pongrátz, 8506 Aqueduct Rd., Potomac, Md. 20854. Közép és nyugati Államok: Mr. János Szántó, 756 S. Gulph Rd., King of Prussia, Pa. Kanada (Keleti Tartományok): Mr. Jenő Szentes, 3680 St. Urbain, Montreal P.Q. Canada. Kanada (Nyugati Tartományok): Mr. Gyula Kaszás, 308-1234 Barclay St., Vancouver 5, B.C., Canada. Európai főmegbizott: Mr. Gergely Pongrátz, Calle Seco 5 No. 5 Madrid, Spain. költségek fedezésére meghirdetjük a FÁKLYALÁNG KLUB létrehozását. Célunk az hogy az Egyesült Államokban és Kanadában egy-egy magyarlakta vá­rosban élő tagjaink vállalják el egy-egy havi pél­dányszám előállításának teljes költségét. Kérjük tehát azokat a tagjainkat és honfitársainkat, akik szivükön viselik az örök magyar nemzet ügyét, hogy anyagi hozzájárulásukkal segítsék folyóiratunkat, amelynek Szerkesztő Bizottsága a szerzetesek munkájától szi­gorúbb áldozatvállalással küzd a Fáklyalángon keresztül is Magyarország mielőbbi maradéktalan felszabadításáért. Jelen számunkhoz mellékelünk egy visszajelentkezési lapot, amelyet kérünk kitöltve visz­­szakütdeni a kiadóhivatal címére: FÁKLYALÁNG (folytatás a 16. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents