Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 7-12. szám
FÁKLYALÁNG 31 KÜLPOLITIKAI SZEMLE VENDÉGJÁTÉK VIETNÁMBAN A vietnámi háború egyre nagyobb katonai erő bedobását követeli az Egyesült Államoktól. Az amerikai hadvezetés az elmúlt két évtized során több szerződésben is elkötelezte magát Dél-Kelet Ázsiában. A legfontosabb ezek közül a SEATO, amely a legrégebbi, s amely hivatásának tekinti a kommunista terjeszkedés megállítását abban a térségben. A második szerződés az Egyesült Államok, Ausztrália és Uj Zéland között jött létre, de kétoldalú szerződése van Amerikának Japánnal, Nemzeti Kínával és Dél-Koreával is. Hosszú ideig a Szovjetunió volt az ázsiai kommunista terjeszkedési politika irányitója és szószólója mígnem ez a helyzet az utóbbi egy két év során eltolódott Vörös Kina javára. Az Egyesült Államok hadvezetése mégis úgy tesz mintha továbbra is a régi állapot állana fenn mert a kiszivárgott hírek szerint a Szovjetunióval kívánja rendezni Ázsia helyzetét mégpedig az eddigi katonai szerződések megerősítésével, egy semleges zóna létrehozásával (a régi Indokína) és végül a Szovjetunióval való egyetértés megteremtése tekintet nélkül az érdekelt ázsiai népek érdekeire. Mint minden háború a vietnámi háború sem a harctereken dűl el, hanem a titkos diplomácia boszorkánykonyhájában. Az amerikai és szövetséges katonák hiába küzdenek dicséretes hősiességgel csak dróton-rángatott bábjai a fentebbi tervezet készítőinek s nem pedig a kommunizmus elleni harc előőrsei, mint azt a hivatalos — a tömegeknek szánt — politikai tolvajnyev hirdeti. Ha tekintetbe vesszük az események folyását a vietnámi háborút nem tekinthetjük a kommunizmus megállítását célzó akciónak ugyanakkor, amikor az amerikai külpolitika mindent elkövet, hogy a kommunista fekély fészke a Szovjetunió minél könnyebben győzhesse le egyre gyarapodó nehézségeit legyenek azok gazdasági bel vagy külpolitikai jellegűek. Vörös Kina saját jól felfogott érdekében nem ugrik be a vietnámi háborúba világviszonylatban jelentéktelen hadianyag és gazdasági segélynyújtásán túl. Korea óta sokat változott a helyzet a Szovjetunió az akkori barát, ma kérlelhetlen ellenség amely körömszakadtáig ragaszkodik azokhoz a kinai területekhez, amelyeket még a cárok hódítottak el Kínától, s amely másfélmillió négyzetkilométernyi gyéren lakott területével a kinai tulszaporodás lecsapolási célja. Tehát, ha nem Kina, akkor ki szállítja azt a rengeteg fegyvert és lőszert, amivel a Viet-Cong képes felvenni legalábbis az egyenjogúság elve alapján a harcot az Egyesült Államok és szövetségesei vietnámi haderejével. Talán csak nem az a Szovjetunió amellyel — mint Johnson elnök mondotta október elején — “létre kell hoznunk a kiengesztelődést elmozdulva a kisstílű koegzisztenciától a tágabb horizontú, békés egybekapcsolódás irányába”. Eddig több mint ötezer amerikai katonát öltek meg azokkal a fegyverekkel, amelyeknek nagyrészét a Szovjetunió szállítja Dél-Vietnámba. Minek kell tehát ezt a tényt tekintenünk kiengesztelődésnek és békés egybekapcsolódásnak-e, amely a szovjet részéről irányunkba megnyilvánul, vagy pedig annak ami; a Szovjetunió könyörtelen világuralmi törekvésének. Johnson elnök békejobbjára Vietnámban nap mint nap ráütnek a kiengesztelhetetlen szovjet diktárorok. STATUS-QUO EURÓPÁBAN? A huszadik század világpolitikájában semmi sem lehangolóbb, mint a bosszúvágyból született és több mint húsz éve fenntartott európai status-quo. És mégis ezt az állapotot igyekszik minden áron fenntartani az a két nagyhatalom, amelyik Yaltában igy osztotta két részre a világot. Végeredményben az Egyesült Államok külpolitikájában mindig hajlandóság mutatkozott a Szovjetunióval való együttműködésre, s ha ez nem mindig sikerült az nem ezen az igyekezeten múlott, hanem a Szovjet merevségen, amely időnként nem engedte szeretni magát — mert hidegháborús kalandokra vágyott. De ennek az időnek egyenlőre vége. A Szovjetunió vezette béketáboron erős rés kezdett mutatkozni még pedig a több ezer kilométeres szovjet-kinai határon. A szovjet hadosztályokra az Amur partján kezd egyre égetőbb szükség lenni. De Nyugat-Európában is megtanultak sok mindent és egyre inkább az a nézet alakul ki, hogy Európának nemhogy uj Yaltára lenne szüksége, de a régitől is meg kell szabadulnia, ha súlyos áron is. Sajnálatraméltó, hogy sok magyar nyelvű lap is hajlamosnak mutatkozik az Európára vonatkozó francia álláspont szidalmazására, figyelmenkivül hagyva azt a kétségtelen tényt, hogy egy-két esetben döntöttek már ebben a században Európa sorsáról, Európa megkérdezése nélkül Európán kívül álló hatalmak. De Gaulle harca az Atlanti óceántól az Uraiig terjedő Európáért nem kaland, hanem az utolsó pillanatban felébredt létfenntartási ösztön-kényszerű önvédelmi harc. Ha az Egyesült Államok külpolitikai vezetése nem szövetségesei megkérdezése nélkül intézné ügyeit a Szovjetunióval nagyon szép eredményeket lehetne elérni nemcsak Európa, de Amerika javára is, — de mindenképpen a világkommunizmus kárára. Erhard kancellárt és kormányát zsákutcába juttatta a kérlelhetetlen amerikai pénzügyi követelés. Amerika igy fizetett feltétlen híveinek az Erhard-Schroeder kettősnek. Erhard után európaibb és németebb politikusnak kell következni a kancellári székben, aki nem lesz feltétlen hive Amerikának — még akkor sem ha a szociáldemokrátákkal kötendő nagykoalició kényszere következne is be. Németország mindenképpen el fog indulni a maga utján. Ha kell a Hallstein doktrína mellőzésével is, de meg fogja nyitni közép és kelet Európa felé nemcsak gazdasági, de politikai zsilpjeit is. Amerika ezért a rostowi tervezésért, amellyel Európát mellőzi a Szovjet barátság érdekében súlyos árat fizethet, mert Amerikának semmiképpen nem lehet érdeke Európa elárulása. S ha mégis ebbe az irányba halad a politikai tervezés meg kellene nézni kinek az érdekeit tartják szem előtt ezek a “policy maker”-ek. SZOVJET-KINAI ELLENTÉT A békéltetők kudarcot vallottak. Az egyházszakadás befejeződött a béketáboron belül a Szovjetunió és Vörös- Kina között azzal hogy a nukleáris töltettel ellátott kinai rakéta az előirt röppálya befutása után pontosan célba talált. Ezzel a ténnyel, hogy Kina belépett a távirányitható rakétával rendelkező nagyhatalmak közé megszűnt a valószínűsége annak, hogy a Szovjettel való ellentéteket békés eszközökkel oldják meg. Mao Cse Tung ezután nem elégszik meg a kommunista hemiszférában a Kina számára kijelölt második hellyel, hanem elsőségre törekszik. A szovjet-kinai disputa, amely nem csak elvi jellegű, de nagyonis gyakorlati azáltal, hogy Kina visszaköveteli azokat a területeket, amelyek azelőtt a mennyei birodalomhoz tartoztak — egyre ini'folytatása a 48. oldalon)
