Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 7-12. szám
F Á K L Y A L Á N G 9 A zászló a hit és remény velünk maradt. Pongrátz Gergely gyászszalagos zászlóval vezeti a magyar szabadságharcsok felvonulását 1957 tavaszán New York-ban a a 5th Avenue-n. Százak sokszor ezrek tüntettek szinte naponként a Szovjet New York-i Missziójának épülete előtt a magyar szabadság visszaállításáért. OUR PEOPLE IHHUli&M*' Megátalkodott gyilkosok, akik a kiskorú magyar fiatalokat gyilkolták nap mint nap, igy találkoztak a magyar nép külföldön élő fiainak és lányainak felelősségrevonásával. A RÁDIÓ MELLETT . . . Jobbágy Károly verse Rólunk beszélnek minden nyelven, Sikong az éter és csodál, Dávid harcol Góliát ellen. Népmilliók aggódva nézik Hányán indulnak halni még? S küldi a nép izzó hitét, Fiatalok, még alig éltek S füttyöngő golyók hangja közt Támadnak neki a pribéknek. Nem akartunk híresek lenni! Ilyen áron meg semmikép . . . Hisz bánatunk már végtelen, De nekünk mindig az jutott, Hogy a világ minket csodáljon És fiaink kapják a golyót! Míg ágyú szól, gyors lövés pattan, A falról Petőfi figyel, Ahogy járkálok egymagámban Úgy járkált ő is átkozódva! Európa újra csendes, ó csak Minket húz a sors karóba, Csak minket öl, Száz év után is ugyanaz, aki hajdan ölt, Hogy hányán hullunk, sose számit! Mások csodálják bátorságunk, Mi meg naponta meghalunk, Dsida, golyó veri át hátunk, De inegmutatjuk a világnak, Hogy mikor mindenki lapul, Csak a rádiók kiabálnak, Mint akinek már mindenképpen, Minden mindegy, Hát életet adunk szabadságért cserében, És ha a sors minket úgy büntet, Mert hogy tűrtük tiz éven át, Felmutatjuk véres fejünket, Tudjuk, hogy mindent megbocsát!
