Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-23 / 1-10. szám
FÁKLYALÁNG 11 VICTIS Vitéz György: MIKOR A KÖVEK . . . Mikor a kövek énekelnek Búcsúztató, kis dalokat, Mikor a határmenti erdő Zuzmarás füvekkel fogad, Mikor az ember nem néz vissza, Míg a senki-földjére lép, S mögötte a hold összehúzza Irgalmas fehér függönyét, Mikor a falvak lámpafénye Borzongó sötétbe merül, S az idegen táj buckás háta A futók előtt szétterül, Mikor fejüket rázó bokrok Könnyezve kisérik tovább, — Felnyög az ember — s észrevétlen Veszítette el otthonát. Carl Keilhau: NOVEMBER 4 A holt szabadság gyanta-ágya mellett állunk szégyenbe fagyva. Viaszszin arcú, félig szinte gyermek, mindentől elhagyatva. A frázisok merev nyelvünkre fagytak, hisz némasága ránk vall: Mi hagytuk őt a győri utca-sarkon Judás-csók árulással. Amig vihar volt, egyikünk se gondolt, csak éppen önmagára s november vad szelében igy maradtunk árvábbak, mint az árva. Norvégból ford.: Kocsis Gábor Nils Leeb-Lundberg: ÉJSZAKA BUDAPEST FÖLÖTT Ó Uram könyörülj Vétkük csak az hogy népüket szerették szabadságban és bölcs rendben akartak élni Ó Krisztus könyörülj Kenyér helyett a magyaroknak vért darálnak a dunamenti malmok: A hatévesét aki lyukat szúrt a kerékbe rést vágott a benzintartályokon s együtt pusztul a lángokban a katonákkal A tizenkétévesét aki gránátokkal körülkötözve a páncélosra uprott A meggyalázott anyákét és friss özvegyekét akik tankok elé vetették magukat kisgyermekeikkel a tankok elé melyek Pest és Buda utcáin dübörögtek tüzet okádva iszonyatosan lánctalpaikkal széttaposva szétlapitva a védtelent a gyengét és a tehetetlent s a barrikádokon holtan heverő munkást vagy egyetemistát És azokét kiket ma éjjel kinoztak a halálba és a némaságba Az éjszakát bevillogják a megcsonkított testek kiáltanak a meggyötörtek Az élőknek teher az élet a holtaké az áhított szabadság de a vétek kié a vétek — Ó Uram könyörüllj Svédből ford.: Sulyok Vince T T
