Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-06-15 / 1-6. szám
FÁKLYALÁNG 5 zunk, mert a történelmi fejlődés nem a remélt utón megy tovább. — De más területeken is nagyot változott a világ körülöttünk, mialatt a “hivatalos” magyar emigráció csak evett, emésztett és fülére fekve aludt. 4. Egyre többen ismerik fel az igazságot, hogy Európa mai irracionális ketté osztottsága a második világháború erőszakos és természetellenes, pszichológiai, politikai, katonai és gazdasági meghosszabbítását jelenti és annak tulajdonképpen csak akkor lesz vége, ha az összes hatalmak visszaviszik haderejüket a saját területükre, mert a világnak ez a része Európára és Amerikára oszlik fel, nem pedig “Atlantic Community”-re és “East Europe”-ra. A kérdés az értelmes koponyák számára már körülbelül ide zsugorodott össze: ki kezdje el a dolgot és hogyan kell az egészet végrehajtani? Ez vet majd véget annak a minden esetre beteg állapotnak, hogy a “szuperhatalmak” állandóan kénytelenek beavatkozni olyan területek belső ügyeibe, amelyekhez semmi közük sem volna, mert valamelyiknek egyegv sakkhuzása megtorló húzásra ingerli a másikat is. Ez az állapot ma még igy tart, de tény, hogy helytelenségét egyre többen kénytelenek elismerni. És ez már itt is egy uj korszak közeledését jelzi. Mozgalmunk előtt egy pillanatra sem maradt rejtve a változás. Mi azonnal megláttuk, hogy a világtörténelem forgószinpadán uj szint forgatnak elénk és 1963 augusztus 15-én megjelent “A tehetetlenség ereje” cimü közleményünkben megállapítottuk és kiértékeltük ezt a jelenséget is. 5. A napjainkra kialakult világkép egyik jellegzetes vonása lett az is, hogy a nagyszámú uj állam, melyek a második világháború fegyveres konfliktusainak lezáródása óta nyertek önállóságot, a korábban vezetéshez jutott hatalmak egyikéhez sem csatlakozott határozottan. A kapitalista országok azt várták, hogy az uj államok majd az ő rendszerüket választják életű tjükül, a szocialista államok viszont biztosan számítottak arra, hogy a történelem színpadán most megjelenő népek az ő ideológiájukat teszik magukévá. Mindkét oldalnak csalódnia kellett várakozásában. Nem lehet azt mondani, hogy az uj nemzetek a “harmadik utat” választották, mert ehhez hiányzik még az ideológiai alap. Ellenben tény, hogy vezetőik egyformán idegenkednek mindkét készen talált rendszer befogadásától és eklektikus szintézis alapján válogatnak a szembenálló államvezetési rendszerek intézményei között. Válogatásuknál nem utolsó sorban játszik szerepet az a kérdés is, hogy honnan várhatnak több anyagi segítséget, amit lehetőleg mindkét oldaltól felvesznek. Ez bizonytalanná teszi a két rivális nagyhatalom helyzetét egyaránt és óvatosságra kényszeríti őket már meglévő partnereik kezelésében. Ekként a korábban nem sokra tartott kisebb (szatellita?) szövetségesek értékének emelkedése mindkét oldalon egyformán érezhetővé vált. Ezért fogadta a román közeledést Washington olyan szívesen és ezért nem nyúlt megtorláshoz Moszkva Bukarest ellen. Ma már más az értéke minden kisállamnak, tehát más az akciószabadsága is. 6. Természetesen nem mérhető ezekhez a változásokhoz, de a mi számunkra ezért mégis fontos az a változás, amin a magyar emigráció mozgalmunk megindulása óta — és nagyrészt éppen működésünk eredményeként — keresztülment. 1961 október 22.-én amikor Pongrátz Ödön nevezetes nyilatkozata elhangzott, a különféle nagyhangú és prepotens, de bensőleg tartalmatlan és a nemzetre káros szélsőséges alakulatokon túl csak a magát “Magyar Bizottság” néven tisztelő new yorki “hivatalos” emigrációs szervezet létezett, erősen megtámogatva egy patronizáló, hatalmas amerikai corporation-től. Akkor már közel másfél évtized óta állt fenn két különböző, egymás után használt név alatt. Ez a szerv volt a legnagyobb akadálya annak, hogy emigrációnk valami hasznosat is tudjon produkálni a nemzet javára. Puszta létezése egyértelmű volt az emigráció szerencsétlenségével és igen komoly tehertételt jelentett a nemzet érdekei szempontjából is. Vezetői az otthoni 1945/1947-es évek legtehetetlenebb kollaboránsai és leginkább ingatag jellemei közül kerültek ki, akik már akkor is csak ártottak otthon, amikor még módjukban lett volna használni. Itt önmaguk utólagos igazolását és felmagasztalását öncéllá tették, őket meg nem illető szerepekben tetszelegtek, de agyukból sohasem ugrott ki egyetlen értelmes szikra sem. Tunyán elterpeszkedve a szomorú hontalan-élet felett, a rendelkezésükre bocsájtott propaganda eszközökkel még azt is lehetetlenné tették, hogy valaki más kezdeményezzen helyettük valami okosat és hasznosat. Ma már ez az alakulás tökéletesen hitelét vesztette. Ereje nincs többé, anyagi támogatását a minimumra csökkenteték, kérkedően parádés helyiségéből ki kell költöznie. Az utolsó két év alatt értelmesebb tagjai közül többen — bár egyesek csak szinlegesen — kiváltak. Azokat, akiket mi első fellépésünk alkalmával erősen kifogásoltunk, ők maguk távolították el felszólalásunk súlya alatt körükből. E téren munkánk radikálisan eredményesnek bizonyult. Az a néhány — minden hasznosra alkalmatlan — őspéldány, aki még a “showcase” kedvéért visszamaradt, jelentőség, hatáskör és presztízs nélküli diluviális emlékeztető és fosszil lerakódás abból a szomorú korból, amikor kizárólag önkinevezésük alapján közülük került ki “a magyar állam törvényes feje”, “az elnémított magyar nép szószólója” és több hasonló álarcos szalmabábu. Ma ezeken a talmi rangokon már mindenki csak nevet. Sivár, elvesztegetett és reménytelen évek voltak ezek. Szerencsétlenebb kézzel akarva sem lehetett volna idekint a magyar nemzet ügyét kezelni. Ma, a kényszerhelyzet hatása alatt, már csak egy kis csonk áll még belőlük, amely redukált lehetőségek és összezsugoritott keretek között néhanapján még összeösszeül kérőzni, de már a tagok is megszöknek az előadók unalmas felolvasásai elől. Valószínű, hogy ez is csak azért maradt meg igy, mert patrónusuk egyelőre még szégyenli nyíltan bevallani, hogy életre hívásuk milyen kapitális tévedés volt és mennyire ablakon kidobott pénz volt az a hatalmas összeg, amit meggondolatlanul rájuk költöttek. Helyükbe legújabban egy megtévesztésre alkalmas kettős figura lépett és ezzel a corporation fizetett alkalmazattainak csoportja Jánus-arcot öltött. Bármi volt azonban ez uj politika indító oka, a korábbi “hivatalos” emigrációs szerv tekintélye a nulla alá szállt le. Mig a prostituáltak csak eléktelenitették és paralizálták az emigrált magyarok életét, mozgalmunk minden erejét arra szentelte, hogy az uj magyar élet megindulásának alapjává az 1956. évi dicsőséges forradalom eszméi és követelései válja
