Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-06-15 / 1-6. szám
FÁKLYALÁNG 3 Határozott fellépésünk és az a tény, hogy csak a vak meg az ostoba nem látta át az ellenünk ágáló selejt állításainak hazugságát, végre kezdett nyíltan is választóvízként hatni az emigrációra, amit mi már kezdettől fogva nem hagytunk ki számításunkból. De a hatás természetesen csak lassan vált szabad szemmel is észlelhetővé és talán még sokáig nem vált volna azzá, ha párhuzamosan és egyidőben nagy változások nem történtek volna a nagyvilágban, Magyarországon, sőt magában a magyar emigrációban is. És ezek szoros összefüggésben vannak egymással. * Uj világ küszöbéhez értünk. 1. Otthon megindult egy átalakulás, amelynek tényét, fontosságát és messze kiható következményeit csak a magyar nép érdekei iránt vak vagy ellenséges magatartás tagadhatja le. Nincs rá helyünk, hogy részletesen ismertessük és latra tegyük, hogy mi történt otthon az utóbbi évek alatt. Világos, hogy minket nem elégíthet ki az eddigi eredmény és azt csak a kezdet legkezdetének tudjuk elfogadni. Különösen csak néhány tényt emelünk ki ezúttal jogos kifogásaink közül, de kiemelhetnénk ezek többszörösét is: Az ország nyugati határát még mindig aknamező és villanyárammal telitett szöges drótakadály zárja el a világtól és a határőrök hátulról belelőnek a menekülőkbe. Az ilyen “technikailag lezárt” határ mögött az orvosok évente több gyermeket ölnek meg magzat formájában, mint amennyi élve megszületik. Egyetlen Ormánsággá vált az ország és annyi balsorstói sújtott népünket mesterségesen rajta tartják a lassan kihalás öngyilkos utján. A szovjet megszálló csapatok még mindig Magyarországon vannak. Mindegy, hogy számuk négyszer vagy nyolcszor tízezret tesz ki és hogy jóformán “láthatatlanná váltak”, mert maga jelenlétük ténye kizárja, hogy a nemzetet szabadnak tekinthessük, amint nem szabadok azok a nemzetek sem, amelyeknek területén ellenkező előjelű katonai egységek tartózkodnak. Hasonlóan nincs belső szabadság sem abban az országban, amelynek fiai kénytelenek egy jelölt közül “választani”. De ennek nem gyógyszere egy olyan Kisgazdapárt felállítása sem, amelynek vezetői 1945 október végén előzetesen megállapodtak Rákosi Mátyással abban, hogy hány százalékos kisebbséggel hajlandók beérni a november 4.-i választáson, amely megállapodásukat csak az egyszerű párttagok viharos palotaforradalomban kirobbant felháborodása tudta hatálytalanítani. Az elsorolt tények közismertek. De amilyen igaz és sötéten vádló ez az egyik oldalon, éppen olyan igaz a másik oldalon az is, hogy a mai Magyarország a lélek legmélyén már nem azonos Rákosi-Gerő-Révai-Farkas Mihály és Péter Gábor Magyarországával, mert vezetőik másfajta emberek mint az elsoroltak voltak. Ezt részben azok tagadják makacs következetességgel, akik reszketnek a gondolattól, hogy Rákosiék gyilkos terror-uralma — ha a fenti tétel általánosságban elismertté válik — veszedelmes általánosításra vezethet, részben azok, akik amerikai “gyöngyéletüket” féltik a magyar viszonyok rendeződésétől. Mi egyik csoportba sem tartozunk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy semmiféle káros általánosítás ne számazzék abból, ami 1944 március 19.-e óta a rendeződés időpontjáig történt vagy történni fog és nekünk a magyar kérdés rendezése nem abból a szempontból érdekes, hogy mi történik itteni munkanélküli szinekuránkkal, mert olyan nincs. A Magyarországon újabban bekövetkezett változásokat azonban figyelembe kell venni és vétkezik a magyar nép ellen például az, aki — mig lapja egyik oldalán a mai magyar rezsimmel mindenféle elképzelhető üzletet ajánl és társas utazásokat toboroz hazafelé — a másik oldalon minden meggyőző erő nélkül tagadásba vesz közismert tényeket, mert a magyar kérdés rendezése kevésbbé jó üzletté tenné az amerikai magyar lapkiadást. Az ilyen és hasonló magatartásban ludas embereket nem a magyar jövő féltése vezeti, hanem a zsebük érdeke — vagy a bűntudat. 2. A második világháború után kialakult két nagyhatalmi csoportosulás mindegyikének eresztékei meglazultak. A tagok egymásközti belső viszonya erősen megromlott, még pedig mindkét oldalon egyformán és egyszerre. Ennek szükségképpeni következménye az lett, hogy a két csoport szembenállása kevésbbé feltétlenné és kevésbbé élessé vált. így kölcsönösen közeledést kerestek és keresnek egymáshoz, aminek érdekében azonban természetesen kölcsönösen engedményeket is kell tenniök. A Szovjetunió és Kina egymáshoz való viszonya éppúgy megromlott, mint a nyugati szövetségesek vezető hatalmaié. Franciaország egészen uj utakra lépett, amelyek napról-napra távolabb viszik őt Amerikától. Anglia — például a Kubával való kereskedelem kérdésében — még hűtlenebbé vált amerikai szövetségeséhez mint azelőtt volt, pedig kezdettől fogva mindig nagyfokú hűtlenkedést engedett meg magának, ha ugyan pl. a vörös Kínával szemben tanúsított barátságos magatartása nem titkos angolamerikai megállapodáson alapult. Nyugatnémetország 1949 óta most éli át első egészen mélyreható belső válságát, amely kétségessé teszi az egész adenaueri politika változatlan fenntarthatóságát. Oroszország és Kina viszálya az ideológiai harc álarca mögött komoly és nehezen leplezhető területi és hatalmi harccá fajult az oroszok birtokában lévő hatalmas ázsiai területek miatt. Nem az a kérdés többé, hogy ki értelmezi helyesen Marxot és Lenint, hanem az, hogy ki birtokolja a mandzsu, mongol és ezektől északra és keletre fekvő ázsiai területeket. Ilyen körülmények között sok minden, ami tegnap még maradandó értéknek látszott, mára szappanbuborékká vált. 3. Az 1917 októberi bolsevista forradalom kifutotta pályája emelkedő részét és legjobb esetben is platóhoz érkezett. Kiégett belőle az olaj és most már az után kell kapkodva néznie, hogy mit tud megtartani kifelé és a belső ideológiai fronton abból, amit elért. Már azt is tudva tudja, hogy a megtartás eszközei kardinálisán mások mint a megszerzésé. Több helyen és irányban áthatolhatatlan vasfalba ütközött, amely előtt — akarva, nem akarva — végleg meg kellett torpannia, sőt vissza kellett fordulnia: a.) Ma már szó sem lehet az egykori sztálini álom megvalósításáról, hogy Szovjetoroszország lerohanja Nyugateurópát és birodalmát az atlanti partoktól a csendestengeri partokig terjeszti ki. Ez a hatalmi ábránd — egész Európa “felszabadítása”
