Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
16 FÁKLYALÁNG És házunkon kivül is Minden jó lelket őrizz, Ámen! Ez az ima beleharapott Pistába, mint egy megtaposott kutya és felugatta gyermeknapjai minden szemrehányását. Érezte az anyai ölelés régi melegét, az ima édes izét az álom szélén, a régi tisztaság nagy nyugovását. Beharapta az öklét, hogy ne kezdjen bőgni, mint egy beteg barom. Egy negyedórái szunnyadásfélébe zsibbadt. Felriadt. Kifelé fordult. A tűzhelyről még halk világosság jött s a vékony füstben látszottak a dolgok körvonalai. A< fáradt asszony és a kis lány már aludtak s szuszogtak hosszú, lapos pihegéssel. Minden dolog: az ételszag, a régi edények, a furcsa szegény padszékek, az idomtalan kemence: minden, minden a Pista mellére mászott, nyomta, fojtogatta. Itt ebben a koporsózugban tölteni el az éjszakát, mikor odakünn végtelen éjszaka s benne végtelen fiatalság van. Felugrott, felöltözött. Eszébe jutott, hogy nincs egy krajcárja sem. Odament az anyja ágyához. Lefojtott hangon szólt: — Édesanyám. Az elstrapált asszony mély álom szomorú vizein úszott s nem verte fel a rossz fiú hangja. Pista türelmetlenebb hangossággal mondta: — Édesanyám! Áronná felmozdult és álombódultan kérdezte: — Mi az, mit keresel? — Adjon édesanyám két forintot. Nincs egy krajcárom sem. Áronná csak most látta, hogy a fia fel van öltözve. Amint a rengeteg kívánság megütötte a fülét, kijött belőle a keserűség: — Két forintot! Hát végkép meg vagy bolondulva. Nem herdáltad el minden kis garasunkat? Két forintot! Mikor egy kiló rongy szalonnáért hat piculát vesznek el. Hogy adtam a hálát Istennek, mikor láttam, hogy rendesen lefeküdt s már megint rájött a bónája. Feküdj vissza, ha Istent ismersz és ne marcangold a szegény öreg anyádat. A szegény asszony köhögni kezdett, öblös nemjó köhögéssel. A sok munka s a sok bánat nagyon elrongyolta szegényt. Pista dühös volt az anyja igazságáért és dühös volt a maga rosszaságáért. Felcsattant: — Hát hiába dolgozom én itt maguknak mint egy marha, még két forintot is sajnál tőlem! Hát miért vagyok fiatal? Hogy itt emésszem el a fiatalságom egy vén asszony szoknyája mellett! Miért nem hagyja, hogy világgá menjek, ha mindent sajnál tőlem? Hát már most azt kérdem, ad két forintot vagy nem? Sötét fenyegetés volt e szavakban és parázslóit a két szeme. A kis Sári felült az ágyban, összetette kezeit, odanyujtotta anyja elé és visszafojtott sírással könyörögte: — Adjon neki, édesanyám, édesanyám, adjon neki. Áronná szivét végtelen keserűség töltötte el, de nem volt lelke marcangolni ennek a kis ártatlannak a szivét. Leszállt az ágyról, felnyitott egy ládát, kibogozta egy kendő harminchárom bogját, kivett belőle két ezüst forintot: — Nesze, nesze gyalázatos, de tudd meg, hogy az anyád koporsójából lumpolsz. Menj, menj! Pista elvette a pénzt s valami nagyon rosszat akart mondani. De ebben a percben az alvó tűzhely felriadt, valami bujt rozsé kapott lángra. Nagy piros láng borította el egy percre a konyhát. És Pista látta a remegő szőke gyermeket, amint öszszetett kézzel térden állt ágyában. Látta maga előtt édesanyját, koravénen, hajában a bánatok havával, arcán a betegség mély árkaival s nagy sötét szemeiben, melyek oly melegen tudtak nézni, végtelen kitiltó fájdalommal. Nyakában a nagy ezüst kereszttel, melyet még az ő édesapjától kapott s melyet az öreg halála óta sohasem tett le. A tűz kilobbant. Nehéz sötét és cserid lett a konyhában. Pista félrehúzta a reteszt és kilépett az éjszakába. A Flórján Bogdán korcsmájában már csirázgatott a jókedv. A kerek asztalnál ültek: a rektor, akinek a torkán minden elhaladó év tágított egyet, Simon bá és Magyar Peti, akit a rektor ur hivott meg. Az asztalnál ült maga Bogdán gazda is, FÁKLYALÁNG HUNGARIAN TORCHLIGHT Az Október 23 Mozgalom Folyóirata Főszerkesztő: Hóka Mihály HUNGARIAN OCTOBER 23rd MOVEMENT INC. P. O. Box 249, Gracie Station New York 28, N. Y. PRINTED MA kis zömök zsíros örmény. Ivott vendégeivel, neki az úgysem kerül semmibe. A mulatókat Csókos Mari szolgálta fel, a Bogdán ur szerencsecsillaga, akivel többet keresett, mint száz akó borral. A szó a rektoré volt: — Szép, szép a szerelem, Simon bá, de a bor az csak bor marad. Öreg emberről lefonnyad a csók, mint a vackor a fáról. Lám én már csak úgy vakargatom a feleségem, mint a felhizott kocát. Pedig az én feleségem csak áldott asszony, ha már szerelemről van szó. De a bor, az a sírig kiséri az ember fiát. Nem mondom, néha disznó lesz az ember. De a disznó is a jó Isten állatja és nem jó büszke lenni. — Már én csak azt mondom, hogy aki a csókot már nem ambicionálja, az mehet a temető felé — mondta Simon bá és mosolygott, mint a lemenő nap. — Szervusz Pista — mondta Magyar Peti. Pista végigkezelt, leült, bort rendelt, egyszerre egy literrel. Az övéből töltött a többinek is, egymásután három poharat küldött le magába. Simon bá szólt: —- Azt hittük már, hogy nem jössz. — Én nem jövök! Hát miért ne jönnék? — Hát tudod, az anyád . . . Pista az asztalra csapott: — Az anyám! Az csak az anyám, asszony, mint a többi. Nekem még a Szűz Mária sem parancsol. Most is csak egy szót szóltam s mindjárt két forintot adott. Kivágta a két forintot az asztalra, azután mondta: — Te pedig, Peti, igyál, téged még úgysem láttalak korcsmában. Azt akarom, hogy ma te igyál legtöbbet, úgyis eleget szenvedsz. (Folytatása következik) PLACE FOR STAMP TTER
