Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)

1963-08-15 / 4-6. szám

4

FÁKLYALÁNG

Évek múlva külön-külön, szinte lopva és egymás előtt is titkolózva szerkesztettek egymással össze nem függő, sőt egymást ütő korcs békéket, de generális rendezés sohasem történt. így aztán félbenmaradt intézkedések, titkos sugdolózások, soha nyíltan be nem vallott szándékok és titokban tartott okok csináltak hebehurgyán kettészelt országokat (Németország, Korea, Vietnam), teremtettek elszigetelt — nem is városokat, hanem városrészeket (Berlin), toltak el országokat több száz kilométerekkel eredeti helyükről (Lengyelország), csatoltak át egyes nemzetek testéről azelőtt elválaszthatatlanoknak hitt homogén etnikumú területeket (Kelet-Poroszország) és teremtettek Európában, Ázsiában és Afrikában olyan képtelen káoszt, amilyen “mess” még soha, egyetlen háború után sem maradt vissza. Ez már a tehetetlenség orgiája volt, hasonló ahhoz, mint amikor egy részeg társaság feldúlja a korcsma berendezését, összetöri a bútorokat és edényeket, hátraköti a korcsmáros kezét és úgy vonul ki a “tett színhelyéről”, hogy az utána visszamaradt rendetlenség felett csak a teljes reménytelenség szelleme trónol vigasztalanul.

Ennek természetesen megvoltak e cikk bevezetésében már elsorolt okai. A győztesek egyikének a lelkiismerete sem volt tiszta: a háború során és különösen annak végén olyan dolgokat követtek el, amelyeket nem mertek és nem akartak nyilvánosan szellőztetni, vagy olyan zsákmányhoz jutottak, amiről maguk is tudták, hogy nem illette volna meg őket. Ezért lettek a főbb győztesek és velük együtt az egész világ 1945 óta egy olyan generális tehetetlenségnek a rabjai, aminek ereje még ma is lenyomja az emberiséget és a szellemileg legkiemelkedőbbek is csak mostanában kezdenek annak gonosz varázsa alól kibontakozni. Mi pedig, a világ népei, mérhetetlenül sokat szenvedtünk és fogunk szenvedni amiatt, mert azok, akiknek a sors kezébe adta a döntés hatalmát, pszichológiai gátlásoktól gyötörve tehetetleneknek bizonyultak a helyes cselekvésre.

Mik voltak ezek a pszichológiai gátlások?

Az Egyesült Államok elnöke páratlanul nagy skálán és végzetesen felfokozott következményekkel megismételte azt a felelőtlen magatartást, amit Sir Edward Grey angol külügyminiszter az első világháborút megelőző néhány éven keresztül megjátszott és aminek minden másnál inkább köszönhettük 1914-ben a háború kitörését. Sir Edward Grey akkor titokban, még minisztertársaival sem közölve, diplomáciai és katonai megállapodásokat kötött levélváltások formájában a francia kormánnyal, amelyeket a parlamentben sohasem jelentett be. Poincaré kormánya ezeket joggal tekintette készpénznek és ezekre az angol kötelezettségekre támaszkodva irányította a szarajevói merénylet után akként a tárgyalásokat, hogy a háborúnak ki kellett törnie. Természetesen nem ez volt az egyedüli ok, de ez volt a főok, ami mellett minden más, még Belgium semlegességének a megsértése is eltörpült. Titkos elkötelezettségeitől szorongatva a kulisszák mögött maga Grey is mindent megtett, hogy az események akként alakuljanak, hogy ő ne szégyenüljön meg, hanem ura tudjon maradni szavának, amit titokban, az alkotmányra tett esküjének megsértésével adott.

Franklin D. Roosevelt elnök viszont a Szovjetunióval folytatott tárgyalásai során, de különösen Jaltában Sir Edward Greyhez hasonlóan titkos és bizalmas megállapodásokat kötött Sztálinnál, amelyeket nemhogy az amerikai Szenátusnak nem mutatott be ratifikálásra, de még saját minisztereivel sem közölt. Ezekkel a titkos megállapodásokkal jóelőre megosztotta a világot két részre, egy amerikai és egy szovjetorosz befolyási zónára, anélkül hogy saját törvényhozásának hozzájárulását kikérte volna. Amikor Roosevelt halála után Truman elnök került az ügyek élére, a korábban nem ismert de most birtokába került titok miatt nem merte vállalni egy békekonferencia kockázatát. így kerültünk mi is — Középeurópa nagyobbik fele — pusztán Roosevelt “bizalmas rendelkezései” következtében a szovjet befolyási zónába.

Ez az átka a második világháborút követő kornak. Ezért nem akadt mindeddig amerikai kormány, amely a jaltai iratokat maradéktalanul közzé merte volna tenni és ezért nem mozdíthatta Amerika 1956-ban a kisujját se, hogy a magyar forradalmon segítsen. Nem tehette ki magát annak (ez pontosan Sir Edward Grey esetének megismétlődése volt), hogy az orosz kormány felmutassa a jaltai megállapodások soha közzé nem tett záradékait, amelyekben Amerika előre lemondott arról a jogáról, hogy e területek helyzetéhez hozzá szólhasson.

Ez Amerika ma is meglévő tehetetlenségének első forrása.

A másik tény, ami Amerika politikájára a tehetetlenség bilincseit rárakta és ma is rajta tartja, az az elhatározás volt, amellyel Truman elnök 1945 augusztusban ledobatta Hirosimára és Nagazakira az atombombát. Ez volt eddig a történelemben az emberiség terhére elkövetett egyik legsúlyosabb tévedés. Fajtánknak ezt az eddig legfenségesebb találmányát, amellyel — hacsak egy parányi területen is — behatolt a teremtés titkába, sohasem lett volna szabad emberek tömeges elpusztítására, még kevésbbé nem katonákból álló ártatlan embertömegek legyilkolására felhasználni. Hirosima kisértete, mely a pusztítást elrendelők szivét remegésbe hozza, valahányszor a “ma nekem, holnap neked” örök igazsága eszükbe jut, bilincsekbe verte az amerikai hatalom birtokosainak kezét és tehetetlenné tette őket akkor is, amikor ez a tehetetlenség már egyértelmű volt az öngyilkosság előkészítésével.

Tehát a Roosevelt féle titkos szerződések és az atombomba ledobása békés asszonyokra és csecsemőkre olyan világpolitikai tehetetlenségre kárhoztatták az amerikai kormányokat, hogy azok azóta is mindig olyan világtörténelmi folyamatok érvényesülése ellen kénytelenek védekezni, amelyeket saját korábbi elnökeik indítottak el. Ez a saját kezeit előre össze kötöző ember dilemmájának legtragikusabb esete.

Rooseveltnek a Szovjetunió javára tett egyoldalú engedményei — amint ez az ő egész életművéből és számos esetben tett, különösen bizalmas nyilatkozataiból világosan kitűnik — abból a belső meggyőződéséből származtak, amely a szovjet életformát fölébe helyezte a korabeli kapitalista életformának és bizonyos szempontból azt szinte követendő példának tekintette mint magasabb rendüt és egy eljövendő fejlődés előre vetített fázisát. Neki és legközelebbi tanácsadóinak megnyilatkozásai szinte számtalan bizonyítékot szolgáltatnak erre. Ha