Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

mert Amerikában seholsem lehet felfedezni azt a szilárd akaratot és regenerálódási gócot, ahonnan a világ ez idő szerint még vezető hatalma ellentámadásra indulhatna a bolsevizmus ellen. Ha azonban a jelenlegi langymeleg amerikai ellenállás mégis elegendő lesz a szovjetgyőzelem feltartóztatására, akkor most, a következő fázisra, ha nem, akkor egy közbevetett bolsevista intermezzo utáni időre vonatkoztatva mondjuk el, amit alább elmondunk és aminek képét nagyrészben a magyar forradalomból levont tanulságok érlelték meg bennünk. Ez utóbbitól azonban fázunk és ezért menekülünk a következő gondolatmenethez:

Ma már — 1956 október óta — egyáltalában nem zárható ki a lehetőségek sorából, hogy a világ többi része kellő időben olyan állapotba kerül, hogy még mielőtt a szovjethegemónia elkövetkezhetne, már készen áll ellene az uj szellemi arcvonal és pszichológiai világhelyzet, amelyek megfordítják a szovjet előretörés irányát és részben annak belső ellentmondásai alapján is előidézik a rendszer karrierjének végét, miként a piacos kapitalizmus is megbukott pontosan abban a történelmi pillanatban, amikor látszólag feljutott uralma legmagasabb pontjára (Spengler). De lehetséges az is, hogy a bolsevista országokon belül folyamatban lévő hatalmas erjedések csak lelassítják a szovjetrendszer expanzióját és csökkentik annak átütő erejét, ami a dolog természete szerint automatikusan abban a pillanatban már el is indítja a soha többé meg nem állítható dekadenciát. Mindkettőre igen kedvező előjelül szolgál, hogy bár Szovjetoroszország eddig rendkívül sok célját elérte, de egyetlenegy célját sem érte el maradéktalanul és mindenütt a meg nem oldott vagy félig megoldott problémák tömegei fojtogatják: Nem sikerült Európát olyan módon uralma alá préselni, hogy ott az ellenállás és ellentámadás erői ki ne fejlődhessenek. Az uralma alá adott Közép- és Keleteurópát nem tudta konszolidálni és impériumába szolid tömbként beiktatni. Nem kapta meg a törökök kezében lévő tengerszorosokat. Japánban nem sikerült megdöntenie a császárságot. Németországot nem tudta annyira megnyomorítani, hogy az súlyos erőtényezőként ne tudott volna újra felemelkedni. Nem tudta megakadályozni Nyugateurópa konszolidálódását és egységes gazdasági és hatalmi tömbbé alakulását. Amerikában nem tudta maga iránt megtartani azt a kedvező légkört, amely ott Roosevelt elnöksége alatt számára kialakult. Nem tudta Kina akaratát a magáénak alávetni. Külső-Möngóljában és Mandzsúriában elfoglalt pozíciói miatt számolnia kell Kina egyszer feltétlenül bekövetkező retorziójával. Több kommunista állam nem ismeri el feltétlenül hegemóniáját, ami egy veszélyes fordulatnál nyílt szakadásra fog vezetni. A 20. Pártkongresszuson és azóta is Sztálin és a sztálinizmus ellen vívott demoralizáló és ideológiai harcával saját maga döntötte meg államának morális alapjait. Nem maradhat meg az az ország, amelynek tulajdonképeni alapítójáról annak közvetlen utóda, azok jelenlétében, akik az országalapitásban közvetlen résztvettek, azt állapítja meg, hogy gonosztevő volt és annak holttestét kidobatja a sírjából. A szovjetrendszer nem tudta megoldani az Orosz Birodalom élelmezési problémáit. 1956 októbere óta a magyar szabadságharc tanuságtétele alapján nemzetközileg ismert ténnyé vált, hogy a

szovjethaderő alacsonyrendü és csak akkor és ott ütőképes, ahol enormis tömegereje érvényesülhet.

Mindezekhez hozzászámítva, hogy maga a marxizmus teljesen illogikus, önmagának és az emberi természetnek ellentmondó és szinte kihívja a lélektani ellenállást, azt kell megállapítanunk, hogy bár Amerikában határozottan károsan hat az obszolut ellenállási szellem hiánya és ez relative előnyös helyzetet teremtett a Szovjetunió javára, annak objektiven lemért valóságos világhelyzete mégis erős reményt ad arra, hogy saját belső gyengeségei és az Amerikán kívül felsorakozó szellemi erők az utolsó pillanatban elkapják a Szovjetunió kezéből a győzelem pálmáját.

Ha azonban nem ez következik be, hanem a Szovjet útját az a mozgás determinálja, amit a délkeletázsiai, afrikai és latinamerikai fejlemények juttatnak kifejezésre, akkor a bolsevista preritüz végig ég a világon. Ez esetre az az indulási helyzet, amelyre fejtegetéseink épültek, csak akkor áll majd elő, ha már ez a tűz is kiégett. E két alternativa további boncolgatása megfosztaná kommentárjainkat minden realitásuktól és ad Graecas Kalendas tolna el minden jövőre vonatkozó tervezgetést. Erre az esetre nem sok értelme volna annak, hogy az emigráció tovább foglalkozzék az otthon dolgaival. Ezért mi a számunkra kedvezőbb alternativa után nyújtjuk ki kezünket még akkor is, ha ezzel fejünkre idézzük az ítéletet: a gondolat szülője a vágy. Igen a vágy, mely sohasem tud kiégni belőlünk szerencsétlen népünk után.

*

A világban megjelent és magára hagyott ember nyomban az indulás pillanatától kezdve két ellenséggel találta magát szemben: 1. Önmagával; rossz ösztöneivel, alacsony indulataival, vérengző és öszszeférhetetlen természetével és minden más úgynevezett emberi gyengeségével, megromlott természetének sötét árnyoldalaival, amelyek épugy megvoltak — és ellenséges indulatot mutattak — saját magában, mint ugyancsak ellene irányuló éllel megvoltak minden más embertársában is, akiknek útját valaha is keresztezte. 2. A természet erőivel, amelyek éjjel és nappal, a nap minden szakában, minden évszakban ezerféle alakban leselkedtek rá, mint villámcsapás, vizáradás, földrengés, tűzvész, vihar, hideg, hőség, vadállatok, mérges növények, betegségek, éhség, szomjúság és a többi. Mindkét ellenség ellen azonnal, egyetlen pillanatnyi habozás nélkül fel kellett vennie a harcot, mert különben nem tudott volna a földön megmaradni.

Azokat a sikereket, amelyeket az ember az ember ellen ért el — önmaga és mások legyőzésével — összefoglaló néven kultúrának nevezzük. Az önfegyelmezés elsajátítása, az ész és akaraterő kiművelése, az érzelmi élet durvaságainak lefaragása és annak nemesebbé tétele, az embertárs elleni acsarkodás lefékezése, egyszóval minden, ami a lelket megnemesiti és az életnek szellemi tartalmat ad és azt gondolati és művészi alkotásokkal gazdagítja, a kultúra fogalma alá tartozik.

Az életkörülmények és a természet mostohaságai ellenében elért emberi eredményeket pedig a civilizáció foglalja magában. Azt, hogy ma nem barlangban lakunk, nem nyershust falunk, testünket nem állatbőrök borítják, porontyaink nem szikla31