Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-15 / 1-3. szám
10 FÁKLYALÁNG futok, evedzek, vaspályázom és már annyit nyertem, mikép tudom, hogy itt is csak a kezdés a legnehezebb. Eddig mitsem találtam; árendálni könnyen lehet, de ez nem nekem való; venni igen nehéz és ez a baj. “Ha usque 6 acre földet vehetek 10 angol mértföldre innét, vaspályához, vagy folyóhoz közel 6-800 tallárért, úgy farmer leszek. Hanem lehet, akkor a régi rókabőrt kezdem nyúzni, t.i. lovagló iskolát állitok fel. Ha ez sem sikerül, úgy egy házat bériek ki kerttel és lódoktor leszek valamely faluban.” Mészáros Lázár eleinte nem talált megfelelő farmot. Brooklyni lakásából kirándulgat a vidékre, alkuszik a farmerekkel, közben kitűnő és a mai viszonyokra is jellemző megfigyeléseket tesz az amerikai életről; “Itt az emberek jobbak magukhoz, mint az idegenekhez, akiket mindenütt meghúznak, de csak az ő hasznukra, mert igy saját kárukon okulnak; itt egyik ember a másikon nem segit, azért, hogy mindenki segitsen önmagán...” Hosszas keresgélés után megtalálta Mészáros generális azt, amit keresett. Scotch Plains-en, New Jersey államban, nem messze New Yorktól, kies fekvésű, 23 akeres farmot vásárol 1600 dollárért, amiből azonban csak 600 dollárt tud lefizetni. Van egy talyigája, egy lova, tizenkét tojós tyúkja, egy tehene, mely 16 itce tejet ad s egyelőre a tábornagy ur maga tisztítja az istállót, fát vág, s hébe-közbe megfeji a tehenet. Avval vigasztalja magát, hogy ha majd elérkezik a mezei munkák ideje, akkor a főzés, a tyúkokra való felügyelet és a söprés departmentje is neki jut. Mert nincs egyedül Mészáros Lázár. Hetyke tréfálkozással irja, hogy nem hiába volt magyar miniszter, nagy ur még mostan is; lovásza, kertésze, kocsisa: ezredes Katona Miklós; Miklós szakácsa, favágója, mezei munkása pedig kapitány; Danes Lajos. Hárman élnek hát magyar emigránsok a magyar farmon. Asszony nélkül élnek, mert szolgálót három legény mellé csak úgy lehet kapni, ha az egyik feleségül veszi a “némbert”, erre pedig nem vállalkozik sem a generális, sem az ezredes, de még a kapitány sem. A Hungarian Farmon. (Danes Lajos honvédkapitány naplójából) “A farmon a lakóház egy ócska, korhadt faépület volt négy osztályból, melyből kettő az altábornagy űré (rendesen igy szólitottuk őt,) kettő pedig konyha, kamara s a mi lakószobánk volt. A telep háztartásához legközelebb álló individium egy erős ló és egy fejőstehén volt. Ezek gondozását úgy osztottuk fel magunk között, hogy Katona a lovat kezelte, én meg a tehenet. Katona szakács, én mosogató szolgáló lettem. Az altábornagy volt az ur, csak a tyúkok gondozását vállalta magára s hűségesen meg is felelt kötelezettségének; minden reggel niegétette őket és etetés után kiseperte a tyukólat.” “Pontban hét órakor a reggelinek készen kellett lenni. A reggeli kávéból és valami hal és pecsenye maradékból állott, gyakran palacsintaforma, tatárka lisztből készült eledel, buckwheat cake is került az asztalra, mi kedvenc eledelük az amerikaiaknak. Reggel nyolc órakor jött el a mészáros, pék, füszerkereskedő és zöldségárus, mind kis kocsijukkal, úgyhogy ki se kellett lábunkat a házból tenni, mindent helyünkbe hoztak. Reggeli után Katona ezredessel napi foglalkozásunk után láttunk, csak az altábornagy ur írogatott vagy olvasott, úgy tudom, emlékiratain dolgozott. Pont 12 órakor ebédeltünk s jóízűen elköltöttük, mit Katona összeszakácskodott. Ebéd után elmosogattam s napi foglalkozásom után láttam. Este hét órakor volt a vacsora, ami rendesen hideg maradéksült és teából állott. Minthogy a napi foglalkozásnak vége volt, több időt töltöttünk a teázásnál, ilyenkor megengedte a tábornagy ur, hogy rágyújthassunk török dohányára, melyet még Törökországból hozott magával. — A teázás rendesen 10 óráig tartott s ez idő alatt az öreg ur csaknem kizárólag kedélyes modorával és beszélgetésével mulattatott bennünket, hol a hadjárat, hol az emigráció, hol a napi politika foglalkoztatván őt. Mi áhítattal hallgattuk élvezetes előadását s gazdagon kárpótolva éreztük magunkat szokatlan nehéz munkánk fáradalmaiért.” “Menekült társaim is, ha szerét tehették, el-eljöttek az altábornagy ur vendégszerető házához. Ilyenkor a szakács kitett magáért — az én bajomra, mert sok mosogatni való edény került kezeim alá.” “A gyümölcsfák megérkeztek januárisban a hó már akkor leesett, a fákat leraktuk a pincébe, de mivel mindannyinak helye nem volt ott, csak a nemesebbeket helyeztük oda, az alma és körteféléket pedig a kertbe vermeltük el, hogy majd ha kitavaszodik, a faiskolába helyezhessük azokat.” “Azonban másként történt. Hamvazószerda március 1-re esett, utolsó februárban volt húshagyó kedd s ezen alkalommal Katona kétféle pecsenyét adott a teához, mire az altábornagy tetetett komolysággal monda: ‘Katona, én magát sequestrum alá tétetem, hogy mer maga vacsorára kétféle pecsenyét adni, ez pazarlás.’ ” “Katona katonásan jelenti alásan, hogy ma húshagyó kedd tiszteletére tette, erre Mészáros azt mondá: ‘Grátia fejének, ma még jóllakunk, s holnap reggel hamuval hintjük be fejünket.’ Csodálatosan beteljesedett jóslata.” “Másnap reggel 5 órakor megraktam a tüzet, kimentem megfejni a tehenet, Katona a Charli lovat vakarta — ekkor már a szakács felhatalmazott a reggeli elkészítésével — sietve megfejtem s mentem a reggelit csinálni. Pont 7 órakor robogott a farmon keresztül a reggeli vonat s akkor jött hivás nélkül az altábornagy ur. Még nem volt kész a reggeli, midőn zajt hallottam, mintha a vonat érkezne, nézem az órát, az csak fél hetet mutat, fúvóm a tüzet, hogy a tej hamarabb felforrjon s midőn felegyenesedem a tűz fuvásától, ismét hallom az ominózus zajt, de már akkor mintha fejem felett lenne, felnézek s a hasadékon keresztül világosságot láttam a pádon. Most már értettem a zaj okát, futottam az ólba s bekiáltottam a lovat vakaró Katonának. Csak annyi időnk maradt, hogy az öreg urat, ki már fenn volt, a szobából kituszkoljuk, a könyvtárt s iratait holmijával együtt az ablakon kidobáltuk s mire ezzel készen voltunk, a tető beszakadt, a pince bennégett s a gyümölcsfák mind odavesztek. Füstbe ment szép tervünk s mi egy reménnyel ismét szegényebbek lettünk.” “Miután alaposan leégtünk, az öreg ur holmijainak megmentésével lévén elfoglalva, a Katona és az én holmim mind odaégett. Igaz ugyan, hogy nem volt annyi károm mint Katonának, de nekem mindenem volt, ami odaveszett.” A Hungarian Farm lakóira szomorú napok virradtak. Leégett a kunyhójuk, szénné égtek a bútoraik s igy a jószivü szomszédokra voltak utalva, akiknél ideiglensen szállást találtak. Katona meg Danes vigasztalták a generálist, hogy hiszen megtérül a kár, mert biztosítás volt
