Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

és ‘a szilaj és könyörületet nem ismerő erők' ural­mának elkövetkezését. ‘A tömegek fognak uralkodni és az egyénnek azt kell majd hazudnia, hogy o is a tömegekhez tartozik.’ — Az állami despotizmussal karöltve megjelenik majd a barbárság és a fantasz­tikus őserő. ‘Mindenen a csőcselék fog uralkodni... az istentelenek, az erkölcstelenek, a minden fajta szabadosok, komédiások, zsidók és szerencsevadá­szok.’ De az igazán erősek majd nyugodtan várnak, figyelnek és később olyan háborúkat vezetnek le, amelyeknek nincs párjuk az emberiség korábbi tör­ténelmében.” “Nietzsche kifejezésre juttatta vízióit számos zavaró társadalmi változásra vonatkozóan is, ame­lyeknek szerinte el kell jönniök.... Nem lesz másfajta ember csak nagyon vagyonos és olyan, akinek semmije sincs. Az elkövetkező küzdelemben a civilizáció és a kultúra nem számítanak majd értéknek. Amit látszólagos eredményként elérnek, az nem lesz egyéb, mint romlásuk kezdete. A tö­megnek nem kell más mint szórakozás és mulatás és a vagyonos osztályok kultúrája majd túlságosan sekélyesnek és gyávának fog bizonyulni ahhoz, hogy megmentse a helyzetet. Majd az következik be, hogy első sorban a mai gazdagok akarnak szocialisták lenni, épen olyan hévvel, mint ahogyan ma a sze­gények szocialisták, mihelyt hirtelen rájönnek, hogy mindenüket elvesztették. Az a társadalom, amely a felhalmozott vagyonokon épült fel, nem a kielégí­tett szükségletek eredménye, hanem ‘a kapzsiságé és förtelmes mohóságé.’ — ‘A szocializmus a haladás végét jelenti. A szocialisták semmi mást nem tudnak produkálni, mint általános indolenciát.’ Figyelmen kívül hagyják az emberek alapvető egyenlőtlenségét és forradalmuk elkerülhetetlen következménye egy érdektelen középszerűség kialakulása lesz és az os­toba ember tirannizmusa. Majd csak nyáj lesz, pásztor nélkül.” Amint látjuk, Ortega nézetei sok rokonvonást tüntetnek fel ezekkel. Ö nyíltan megmondja, hogy nagyon sokat tanult Nietzschétől. Fjedor Michailovich Dosztojevszkij, az egyik legnagyobb orosz regényíró 1821-től 1881-ig élt. 1849-ben politikai tevékenysége miatt letartóztatták és halálra ítélték. Abban a borzalmas élményben volt része, hogy levetkőztetve már a kivégző osztag előtt állt, amikor az utolsó pillanatban egy futár meghozta a cár rendeletét, amely a büntetést 4 évi szibériai kényszermunkára változtatta át, ami után be kellett vonulnia katonának egy ottani zászlóalj­hoz. A szenvedés évei tették őt istenhivővé és ekkor gyuladt ki lelkében az emberiség iránti mélységes szánalma. Halhatatlan irodalmi alkotásai többé-ke­­vésbbé mindenki előtt ismertek. Tárgyunkkal kapcsolatos vonatkozásban Hűbben professzor ekként tárja elénk Dosztojevszky filozó­fiáját: “Dosztojevszky jellemei valóban különös gyűjteményét adják férfiaknak és nőknek.... De ‘a rendszer csendes, megmerevült némasága és ha­lálos dermedtsége’ — amitől ő annyira irtózott egész életében — tökéletesen hiányzik ebből a kompániá­ból .... Regényeiben meglepetéssel és megrettenve látjuk férfi és nő alakjainak viselkedését, akiknek nem is leplezett belső lelki zavara áttöri a beléjük nevelt konvencionális magatartás külső színét. Nem is akarják takargatni a helyzetet — amit e regények megjelenése idején, két-három generációval ezelőtt 22 senki sem értett meg, hogy t.i. az európai forra­dalom már megindult ezeknek a férfiaknak és nők­nek a lelkében és hogy az ott kavargó káosz bor­zalmas realitást jelent majd a történelem számára. ’ “Ez a próféta módjára, felemelt mutatóujjal kinyújtott jobbkéz határozottan mutatott rá arra a megdöbbentő tényre, hogy a mi választékos meg­különböztetésünk, amit bűn és erény között te­szünk, nem kielégítő. Látjuk, hogy a nagyság és elvetemültség hogyan taszítják bele az embert sok­szor ugyanabban a pillanatban egy erkölcsi tudat­­hasadásba, amely az Uj Testamentum előtt mindig ismert volt, de amit a 19. század második felének magas képzettségű filozófusai és pszichológusai egyszerűen nem vettek észre. Teljes lehetetlenség előre megjósolni Dosztojevszy akármelyik alakjának erkölcsi kurzusát, vagy felismerni azokat a rejtett ösztönzéseket, amelyek a múltban vezették őket — akár a pszicho-analizis által eddig felfedezett mód­szerek segítségével is.” “Drámai fordulatok idején ezek a férfiak és nők időt és alkalmat találnak arra, hogy fárasztó filozófiai vagy vallásos diskurzusokba bocsájtkoz­­zanak. Ilyenkor minden esetben azt látjuk, hogy diskurzusaikban nagy mennyiségű pszichológiai di­namit halmozódik fel. Még ha meg is tisztul a lélek, sohasem lehet tudni, hogy mi lesz a követ­kező fordulat. . . Ezért egyáltalában nem tekinthe­tő véletlennek, hogy Dosztojevszy még ma is any­­nyira érdekes számunkra, hiszen nyolcvan évvel ezelőtt már előre látta Európa legtöbb — a közép­­osztály életével összeforrott — életstandardjának, er­kölcsi felfogásának és sok egyéb megszokott maga­tartásának letörését és összeroppanását. Azok a ‘misztikus szélsőségek’, amelyek megrázták Doszto­jevszky magánéletét, arra vezették őt, hogy kövesse az embert gondolkodásának legsötétebb folyosóin keresztül is, ahol már semmi sem maradhat rejtve és ahonnan nincs más kiút, mint belerohanni Isten kitárt karjaiba.” “Bolyongó utazásai Európában sötét sejtelme­ket fejlesztettek ki benne arra nézve, hogy bibliai méretű világkatasztrófák eljövetelére lehet számí­tani, amely sejtései hasonlók lehettek azokhoz, ami­lyeneket az apostolok éreztek, amikor Jézus meg­jövendölte nekik Jeruzsálem pompájának sorsát. A városok civilizációja és még inkább a modem ipari élet félelemmel töltötték el Dosztojevszkyt, mert mindkettőt úgy érzékelte, mint az emberiség újabb szörnyű bukásának egy-egy jelét. Az ő szemében London uj Bábel volt és az ott felhalmozott érték és hatalom az ember forradalmi gőgjének szimbó­luma Isten ellen.” — “Pesszimizmusának apokalipti­kus kifejezését adta, amikor kijelentette, hogy kö­zeledik a világ vége és ‘ennek a századnak a végén olyan zavargások lesznek, amilyenek még sohasem voltak.’ ” “Negyven évvel az első világháború kitörése előtt már meg volt róla győződve, hogy ‘Európa az erkölcsi és politikai katasztrófa meredélyén áll, olyan összeomlás előtt, amely nem ismer majd kivé­telt, hanem általános és borzalmas lesz. Ez a han­gyaboly, mely megtagadja a keszténységet és a templomot, a valóságban már alá van aknázva. A negyedik rend (az alacsony társadalmi osztályok, a proletárok) emelkedőben van és be fogja törni az ajtót. ... A katolicizmus megszűnt keresztény

Next

/
Thumbnails
Contents