Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

lalkozik a magyarországi ellenállás különböző formáival, sőt legutóbb passzív ellenállási hetet hirdetett meg.”

“3. A kifogásolt levelet húsz hónappal ezelőtt írtam, jogtalan eltulajdonítása óta az emigráns sajtó állandóan foglalkozott vele s Myers ur közlése szerint a Szabad Európa Bizottság vezetősége is hónapokig tárgyalta az ügyemet. Ha ez igy van, akkor miért nem hallgattak meg engem is? . . . Amig a Szabad Európa Bizottság ösztöndíjasa voltam, soha senki sem közölte velem, hogy foglalkoztatottságom a munkaadó és az alkalmazott szokásos viszonyát jelenti s bármikor indokolás, pontosabban előzetes meghallgatásom nélkül elbocsáthatnak. A Szabad Európa Bizottság alakulásából és munkájának jellegéből arra következtettem, hogy a menekültek nem alkalmazottak, hanem támogatásukat a partnerség szabályai szerint az együttmöködés szellemében kapják meg. Azt hittem, hogy a Szabad Európa Bizottság velünk, emigránosokkal szemben azt a demokratikus elvet és gyakorlatot követi, amelyet a U.S.A.-ban megismertünk és amelyet egyszer majd szeretnénk hazavinni felszabadult országainkba. A velem szemben követett eljárásból aligha juthat bármelyikünk is arra a meggyőződésre, hogy a szabadságjogok teljes tiszteletbentartásával és biztosításával vizsgálták meg és intézték el az ügyemet.”

“Ne értsen félre Kedves Jackson Ur, én . . . csupán az emberi méltóság elismerését és a szabadságjogok biztosítását szeretném csorbítatlanul látni . . . abban a szervezetben, amelyik a mi országunk felé épen az emberi méltóság fogalmát, a szabadságot és a demokráciát portálja.”

“... Önök Kedves Jackson Ur a pszichológiai hadviseléssel el akarják választani a tömegeket a kommunista rezsimektől és magukat a kommunistákat is szembe akarják egymással állítani. Miként érvényesülhet ez a harcmodor, lehet-e eredményt várni tőle, lehet-e arra számítani, hogy 1951-ben vagy a következő években bárki is átálljon a nyugatiakhoz, amikor én az 1945-47. évi szereplésemért és a négy év előtti disszidálásomért állandó hajszának, örökös zaklatásnak vagyok kitéve s most egy lopott levél miatt kenyeremet is elvesztettem?”

“Milyen sors vár arra a magyar népre, amelyiket fel akarnak szabadítani a kommunista uralom alól?”

— Eddig az idézet Kovács Imre leveléből. Az utolsó kérdésen érdemes elgondolkozni, mert a Jackson féle módszerekkel felszabadítandó magyar nép sorsát valóban senki sem tarthatja irigylésre méltónak.

Ez a levél mindenek előtt azt igazolja, hogy talán még soha, sehol sem érvényesült az igazság: Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek, — olyan otrombán és nyersen, mint abban az eljárásban, ahogyan a Free Europe Committee elintézte Kovács Imrét. A Papp Istvánhoz intézett levél csucsmondata ez volt: “Robbantsatok otthon, hogy mi nagy fiuk lehessünk idekint.” Ennek az értelme pontosan az, amit Mr. Jackson Münchenben 1951 november 24.-én a New York Times riporterének mondott: “Amit akartunk az volt, hogy megteremtsük a belső zavargások előfeltételeit azokban az országokban, ahová leadásaink elfutnak.” Mindkét ember nyilatkozata ugyanazt mondja. Mind a

két nyilatkozat egyformán erkölcstelen és határozottan sérti a szovjeturalom alatt nyögő népek érdekeit, első sorban a magyarét, amelyben a legnagyobb akarat él, hogy ellenszegüljön a zsarnokságnak. Mert belső zavarokat csinálni, vagy robbantani akkor, amikor egy hajszálnyi lehetősége sincs meg annak, hogy Amerika bármit is tegyen ezekért a népekért, árulás és súlyos bűn e népek ellen. Ezt mindkét lelkiismeretlen uszitó egyformán elkövette. Az egyik hidegháborús önérdekből, a másik személyes előnyök elérésének reményében. Halálba akarták zavarni az oroszoknak átadott népek fiait, tudva tudván, hogy ebből csak azokra háramlik soha helyre nem hozható baj és kár.

De ugyanaz a Mr. Jackson, aki a szabotázs akciókat a Free Europe Radio felállításának céljául ismerte el, kiirtotta a Free Europe-tól azt az embert, aki az ő gondolatát és céljait a legjobban megértette és maga is sürgette.

Ennek az eljárásnak a kritikáját elmondta Kovács Imre idézett levelében. Az eseménynek azonban rendkívül erős terrorizáló hatása volt valamenynyi Free Europe alkalmazottra. Olyan hangulat lett úrrá közöttük, ami leginkább csak a népi demokratikus országok lakói között ismeretes. Meg voltak félemlitve.

Kovács Imre elbocsájtásának azonban nem ez volt az igazi oka. Ez csak ürügy volt, mert a valódi okra nem lehetett nyíltan hivatkozni. Ö ugyanis “A szellem szuverenitásáért” cim alatt cikket irt az akkor Párisban, Vámos Imre és Borsos Sándor szerkesztésében megjelent “Látóhatár” cimü folyóirat 1951 január-februári számában. Ennek a cikknek utolsó bekezdése igy szól:

“A dokkok felől tompán felbug egy rekedt hajókürt. Biztosan DP-k érkeztek Európából s most reszket át rajtuk a nagy izgalom: hát ez Amerika? A Manhattan felhőkarcolói valószínűtlen kontúrjaikkal, ezer és tízezer kivilágított ablakaikkal köszöntik őket s bizonyára úgy hatnak rájuk is mint annak idején rám: az ‘Újvilág’ cimü színmű lenyűgöző díszlete, az előadás fantasztikus háttere. Előttünk játszódik le a tragédia: a hazátlanok beletörése az amerikai életbe. Ők még nem tudják, hogy mi vár rájuk. Kábultan bámulják a ragyogó kőrengeteget és Európa követeinek tekintik magukat, akiknek sürgősen meg kell győzni Amerikát, hogy ütött az óra és itt a cselekvés ideje. Sajnálom szegényeket, a kőkorlátnak könyökölök és az öreg Kontinensre gondolok, amelyiket soha nem lehet elfelejteni és amelyik nélkül nincs értelme az életünknek. Felettem négymotoros repülőgép zug, a La Guardia Airfieldről jön és itt a Riverside Church felett fordul balra, hogy a Hudson ezüstös szalagján a felhőkarcolók érintése nélkül kitaláljon az Óceánra és Európának vegye az irányt. Szerencsés utasainak nem kell várni a változásra, talán nem is izgatja őket, üzletet kötni mennek át Európába, amig lehet. S ha egyszer majd nem lehet, akkor a felhőkarcoló irodájukban a kollekciójukat rendezgetik, hogy utána késedelem nélkül ajánlhassák megint a Coca- Colát, a rágógumit, vagy a Ford kocsikat. Ideológia? Szellem? Lélek? Végzetesen európai dolgok. S egyszerre iszonyatos honvágyam támad, nem Magyarország vagy Budapest, Gyoma vagy Fejérmegye, hanem Svájc és Zürich, Franciaország és Páris után..

20