Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
FÁKLYALÁNG 7 Tóth Árpád: A MAGYAR ÉRTELMISÉGI FIATALSÁG FEJLŐDÉSE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN 1. Az értelmiségi fiatalság eredete és összetétele. Régen Magyarországon az értelmiség eredete és összetétele nem igen volt vita tárgya. Nagyon ritka volt az az eset, mikor egy másik társadalmi osztályból az értelmiségiek osztályába és viszont vándoroltak az emberek. A második világháború után a kommunisták belpolitikája miatt ez a helyzet alaposan megváltozott. 1948-49-ben a régi vagyonos és arisztokrata családokra a kommunisták súlyos csapásokat mértek, úgy hogy azok gyerekei nagy részben nem folytathatták magasabbrendü tanulmányaikat. De a kommunisták nem álltak meg itt. Oroszországi mintára a régi értelmiség helyébe egy uj értelmiséget akartak hozni, amelyik teljesen az ő befolyásuk és irányításuk alatt áll, sőt teljesen az ő nézetüket vallja. Ennek érdekében az egyetemi, később a középiskolai felvételeket szabályozták. Bizonyos években az egyetemekre a felvett hallgatók száma 60-70 százalékának munkás és paraszt családok gyerekeinek kellett lenni. A hátsó gondolat az volt, hogy ezek végezve, kommunista szellemet visznek az egész ország szellemi életébe. A terv — annak ellenére, hogy nem a kinai drasztikus eszközökkel éltek — rosszul sikerült, mert az erőltetett program keretében a munkás-paraszt ifjak között olyanok kerültek be, akik közül kb. 10 %-a bírta csak szellemileg a tanulmányokat. Ezek formailag csatlakoztak ugyan a kommunista irányhoz, de csak egy pár százalék az amelyik meggyőződésből volt kommunista. A munkás-paraszt ifjak, akik a párt unszolására kerültek a főiskolákba, legnagyobb részben nem bírták a magasabbrendü tanulmányokat, de mivel a párt erkölcsileg mögöttük állt, előre jutottak és diplomával a kezükben súlyos problémákat okoztak az üzemeknek, hivataloknak és egyetemeknek. Hozzá nem értésük és pozíciójuk miatt a szellemi nívót erősen csökkentették és sok helyen akadályozták az előrejutást. A fent említett százalékolás miatt nagy csomó értelmiségi család fia-leánya a család szellemi nívóját magával hozva, örökölve, de tanulmányait folytatni nem tudva, félkész állapotban állt a társadalomban. Ennek az átmeneti állapotnak súlyos lelki problémák lettek a következményei. A nemtörődömség, az erőteljes gyűlölet, mégis nagyravágyás, az elfojtott alkotni akarás, a kisebbségi érzés, mind ott uralkodott az értelmiségi körök atmoszférájában. A társadalom jobb és nagyobb része, egyöntetűen befogadta és megtartotta, velük egyenlő nívón ezeket az ifjakat, de ez sajnos nem tudta pótolni a szellemileg megkívánt fejlődés félbenmaradását. Mint amilyen jó származik a tanulmányi lehetőségek teljes demokratikus kezeléséből, éppen olyan káros annak bármelyik irányba való befolyásolása. Lévén azonban a kommunizmus a materializmusnak egy változata, a pszichológiai tényezőkkel csak a propaganda vonalán számolt és nem törődött a mélyebb és komplikáltabb lelki pusztításokkal. Értelmiségi ifjúságnak nem lehet tekinteni azt a kisebbséget, amely a sok pénzhez jutott kommunista arisztokrácia gyermekeiből tevődött ki. Ezek ugyanis nem voltak azon a nívón, hogy “értelmiségieknek” lehessen nevezni őket. Még akkor sem, ha majmolták az igazi értelmiségieket, és ha pénzükkel megvásárolni igyekeztek sok kulturlehetőséget. A kommunisták által vezetett belpolitika egy egyenlitési folyamatot indított el, melynek következtében a szakmai szellemi nivó átlaga csökkent. Nem a rosszabbak emelkedtek fel, hanem a jobbak kényszerültek lefelé. De ez hangsúlyozottan főleg a szakmai nivóra vonatkozik, mert mint később látni fogjuk a kulturális nivó a politikai elnyomás következtében emelkedett. 2. Az értelmiségi ifjúság tanulmányai és végzettsége. A kommunista rezsim kezében álló oktatás csekély mértékben hasznos, nagyobb részben azonban káros volt ifjúságunkra. Az előnyös részekhez a következőket lehet sorolni: Az oktatásba a kommunizmus fejlődés elmélete miatt sok minden újnak, modernnek a tanítását vezették be, ami régen talán hanyagság, vagy nem elég ütemes fejlődés következtében kimaradt. Arra például határozott rendeletek voltak, hogy minden síkon újabb, modernebb könyveket kell Írni, mely rendeletet pénzügyileg is hathatósan támogattak. Ezenfelül azt lehet megállapítani, hogy a tanár-diák viszony demokratizálódott. Régen egy egyetemi, de még egy középiskolai tanár is olyan nagy ur volt, hogy hozzá egy diáknak bejutni igen ritkán lehetett. Ezt az éles határt a kommunista “egyesítés” nagy mértékben rendezte. Az egyetemi profeszszoroknak voltak ugyan fogadási óráik, de a kellő lehetőségek kihasználásával máskor is elérhetők voltak. Ebben a programban a kommunista, vagy kommunista szimpatizáns professzorok jártak elő jó példával. Talán a jó oldal mellé lehet sorolni, hogy különösen a főiskolákban bizonyos tanulmányi verseny és talán a tanárok közötti verseny következtében is, a tanulmányi anyag mennyisége nem csökkent, talán inkább növekedett legalább is 1953-ig. Egyik legrosszabb hatása a kommunista irányzatnak, az előző fejezetben megemlített nivó csökkenés, az erőszakkal felorzott nem értelmiségi tanulók miatt. Ez úgy értendő, hogy a tanulmányi anyag növekedése és modernizálódása mellett a baloldali munkás-paraszt ifjak sikeres vizsgázása és előmenetele nagy mértékben biztosítva volt. Megkövetelték tőlük ugyan a jó előmenetelt, de ugyanakkor a tanárokat is értesítették, hogy a vizsga jegyek milyen arányban kell, hogy elosztva legyenek. Ez a nem baloldali beállítottságú tanulókat nem érintette kedvezően és igy ha azok (reakciós tanulók) végeztek, többet tudtak, mint a legtöbb kommunista diák. Az átlag nivó csökkenése igy azonban elkerülhetetlen volt. Egy igen nagy hátránya a kommunista oktatásnak, hogy sok tantárgyat erőszakkal beiktattak akkor is, ha azok egy tanulmányi keretbe nem illettek bele. A marxizmus-leninizmus főleg a középiskolákban, de az egyetemen is fontos tantárgyképen szerepelt. Az egyetemi államvizsgáknál fontos, sőt sokszor döntő volt, hogy marxizmus-leninizmusból (ideolókiából) milyen osztályzatot kapott a hall(Folytatása a 13-ik oldalon)
