Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-08-20 / 6-8. szám
FÁKLYALÁNG 3 sági egysége majd csaknem teljesen befejezett tény, Hruscsov nem tud mást mint siránkozni és vad propagandát kezdeni ellenük. De ezzel szemmel láthatóan elkésett. A nyugateurópai fejlődés igen sok okból jelent halálos veszélyt a marxizmusra. Mindenek előtt tökéletesen megcáfolja annak úgyszólván minden tételét. A szociális követelményekhez akklimatizálódott egyéni termelési rend (nagy átalakulása ellenére is még mindig kapitalizmusnak nevezhető; talán igy: 20. századi kapitalizmus) nemhogy az összeomlás jeleit mutatná, hanem egyre erősebbé válik. A korábban gyarmati sorban élt országok nem hajlandók elfogadni a kommunizmus orosz formáját, hanem — bár erős szociális beütésekkel — keresik a szoros kapcsolatok fenntartását korábbi kizsákmányolóikkal. A másik oldalon Nyugateurópa tipikusan kapitalista országai, gyarmataiktól megfosztva, kinyújtják kezüket egymás felé és politikai és gazdasági egységre törekednek. Ha ezt meg is tudják valósítani — és úgy látszik, hogy igen — akkor félelmetesen és behozhatatlanul megelőzik a Szovjetuniót lakosságuk számát, ipari termelésük mennyiségét és életszínvonalukat tekintve egyaránt. Uj gazdasági világhatalom született, amely már levetkőzte a kapitalista rendszer legfőbb hibáit, szociális intézményeiben első a világon és mégis teljes mértékben megőrizte az egyéni szabadság most már józanul önkorlátozott elvét, aminek még a szikrája is hiányzik a szovjetrendszerből, ahol minden terroron és elnyomáson épül fel. Ezzel az uj fenoménnel szemben a Szovjet nem tud mit kezdeni. Háborút nem kezdhet. A békés termelési versenyben reménytelenül és végleg lemaradt. Főként és első sorban a Common Market miatt a “Competitive Coexistence” a Szovjetnek többé ki nem küszöbölhető vereségével végződött. Máris “végződött”. És a nyugatnémet felemelkedés olyan vonzó erőt gyakorol a keletnémetekre, amelyet a Szovjet semmivel sem tud ellensúlyozni. Pedig Keletnémetország nélkül a szovjetrendszer nem tud élni. A marxista tudósok pontosan tudják, hogy ez mit jelent. Tehát tenni kell és tenni is fognak ellene valamit. A helyzet hamarosan oda fejlődik, hogy nem marad más hátra a Szovjet számára, mint külső hányaveti, hencegő magatartásának vélt pajzsa mögül az alkudozások útjára lépni. Már láttunk hasonló helyzeteket, amikor ezt tette. Ennek órája most is bármikor üthet. De most nem szabad megismétlődnie annak, ami 1941 nyarán, a német támadás után történt. Akkor Sztálin gyakorlatilag mindent megadott volna azért, hogy tizedrészét megkapja annak az amerikai segítségnek, amit azután ingyen és feltétel nélkül megkapott. Mert Harry Hopkins megjelent Moszkvában és Roosevelt elnök megbízásából — szóhoz sem engedve jutni az ellenajánlatai előterjesztésére készülő Sztálint — önként és ingyenesen felajánlott a Szovjetnek minden segítséget; olyant is, amiről az álmodni sem mert volna. Ennek nem szabad megismétlődnie. De nem is fog megismétlődni, mert a döntés joga most már részben Németország és Franciaország kezében is van. Más szellem suhant be azokba a termekbe, ahol a diplomáciai tárgyalások folynak és a lábait az asztalra következetesen felrakó Harry Hopkins sokkal jobban nevelt utódainak a keze már erősen meg van kötve. Az évezredek pengejátékában kifinomult európai diplomáciai vivómüvészet garancia arra, hogy nem lesz még egy “Great Giveaway.” Nyugateurópa nem tekinti majd Közép- és Keleteurópát quantité negligeablenak, mint ahogyan a roosevelti diplomácia tette. * És hogyan készült fel a magyar emigráció a történelmi fordulat lehetőségére? Kitartott része nyilvánvalóan eleve belenyugodott abba, hogy megint “rólunk-nélkülünk” döntsenek. Talán épen azok az emberek, akik emigrációnkban gyakorolt kontraszelekciójukkal és az arra diszkvalifikáltak tudatos és többé már nem jóhiszemű portálásával beigazolták, hogy a magyar nép ügye semmit sem számit előttük. Ez a drámai felismerés csak egy eredménnyel járhat, ha az emigráció méltó akar lenni 1956 októberhez: a lelki függetleneknek végre minden mellékszempontot félre kell tenniök, nem szabad többé kákán csomót keresniök, egy erőteljes, egybefogott és idegenek által nem irányított együttműködés érdekében. A történelem nem adja meg kétszer ugyanazt a sanszot. SULYOK DEZSŐ NYILATKOZAT A románoknak az Egyesült Államokban tevékenykedő egyik emigrációs szervezete 1962 május 10.-én New Yorkban ünnepélyt rendezett annak emlékére, hogy a Magyarországtól elszakított, jelentékeny részben magyarok által lakott és ezer évnél hosszabb időn át Magyarországhoz tartozott területrészeket országukhoz csatolták. Ezen az ünnepségen a magát Magyar Bizottságnak nevező, idegen pénzen kitartott szervezet nevében megjelentek Dr. Fábián Béla, Kovács Imre, Nagy Ferenc, Varga Béla és Dr. Varga László nevű Amerikában élő magyar emigránsok. Résztvettek a románok ünnepén és ott üdvözlő iratot olvastak fel. A Magyar Október 23 Mozgalom ezt a tényt akként regisztrálja és közli olvasóival mint a legmélyebb erkölcsi sülyedés megnyilatkozását, ami eddig Magyarországon született, magát magyarnak mondó, hasonló állású csoport részéről valaha is előfordult. KÖZLEMÉNYEK A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség; az Október 23 Mozgalom, az Amerikai Magyar Szövetség New York Államban, valamint más New York-i Egyházak és Egyletek támogatásával 1962 október 14.én este 7 órai kezdettel rendezi meg az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc hatodik évfordulójának EMLÉKÜNNEPÉLYÉT a Yorkvillei Kaszinó (211 West 86th Street, New York) dísztermében. Az Emlékünnepség Rendező Bizottsága kéri a New York környéki szabadságharcos csoportokat, hogy kapcsolódjanak be a szervezési munkába és csoportjaikkal vegyenek részt az ünnepségen. Kérjük olvasóinkat, figyeljék az ünnepséggel kapcsolatos további közleményeinket a magyar lapokban. Az Amerikai Magyar Szövetség New York Államban 1962 szeptember 14.-én este 8 órai kezdettel tartja évi tisztújító gyűlését az Árpád Hall-ban. A tárgysorozat fontosságára való tekintettel a Szövetség vezetősége kéri a tagok pontos megjelenését.
