Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-05-01 / 5--7. szám
14. a történelem, mint a magyarság nemzeti életének jelentékeny fordulópontját. Ezért áll velük szemben mindenki, aki ezt a fordulatot nem akarja őszintén és ezért kötelessége őket támogatni mindenkinek, aki akarja. Sulyok Dezső AKÁCOK. Temetgetem sok - sok emlékem! Arcomat ellepik korai ráncok, de szivem még egyszer ifjan doboan, ha rátok emlékszem, akácok. Gyermekhajnal fényében villannak Gaztól boritott utcai sáncok. Megpihenni vad csaták után - leültem alátok, vén akácok. Gondtalanságom nyári hevében, pajtásaimmal lovacskát játszva - űztem, hajtottam, kergettem őket: ostorom nyele volt az akácfa! Végén zsibongó, játékos percnek, elnyugodván - az éhség határán, Anyám nyújtotta kenyeremre akácméz csurgott aranysárgán. A férfikor küzdéssel teli utján, alkotó lázak bár elragadtak, emlékeim a hü akáctól, szerszámaim nyelében megmaradtak. Bölcsőjének négyfalu fészkét kicsifiam himbálja játszva, mert annak fáját és menedékét neki adta a jó akácfa. Ha zord telek fagyot dobáltak A felvégi kicsinyke háznak, parázslón izzott fel melege fanyarilletu vén akácnak. Az életutam egyedül jártam, mert elhagytak a jóbarátok. Ök maradtak csak hűségesek: Fürtös virágú, vén akácok. Ha végórám üt és menni kell - hivnak a tiszta égi határok - Ti hajoljatok sirhalmomrasusogó lombu, vén akácok. Irinyi Gábor
