Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-03-01 / 3-4. szám
20 A SZELLEM NYOMORULTJAI. Pász-tor mesékről nerengtek a görög történetek újraéledő hárfapengetői. Királyfi és az eltévedt libapásztor leányka szerelmes romantikáját zengték az émelygős izü lantosok. De, felettünk fekete szárnyát suhogtatja a mai élet félelmetes halálmadara, és sötét árnyékot térit /merengő önmagámra/ reánk. Nem hárfa, nem a gitár romantikája penget húrokat, az éjszaka csendjét a rikoltó kuvik hangja teszi még félelmetesebbé. Füleinket nem óvhatjuk az; itt is hallható jajszavaktól. Zeng, csörög a bilincsek szörnyű zenéje, és ti közömbösek, ezt soha meg nem értitek. Nekünk e rendeltetés jutott. Nem rózsaszínű párnákon pihenő szerelmesek bársonyos tapintású kebleit kínálja a messzeségbe tévedt képzelet. Lehunyt szemeinken át_is, ott kiált felénk, kivégzésre vitt rabtársaink utolsó kiáltása " fiuk a hazáért halok meg" Rettenetes viziók tárulnak fel a^ álmok verejtékező ujraélésében. A zugó teherautók, a vezénylő szavak vegyűletében, az elitéit társunk kettétört kiáltása ismétlődik számkivetettségünk éjszakáiban. Darócba burkolt esetlen rabok, menetelő kör, vagy sápkdt, k'árikásszemü élőhalottak,v egymástól. is félő megrémült üldözöttek, otthonukban is otthontalanok, ezer mérföldet is átkiáltó jajszava kisérti életünket. * * " 1 Ki az, ki nem kialt megálljt e szörnyü Témnek,;' mely. elkísér ide, a messze idegenbe, hogy a közömbös jólét lakomáján elszuvasodott ifjúságot is beleseperje a pusztitó véres katlanába. * ! ^ Itt belül, valami megmagyarázrba?te-tia-n-, félelmetes hangon felzokog, megrázza egész valónkat, háat csak ennyit ér e szabad élet, vagy a szellemnek proletárjai céljuk megvalósításának végéhez értek? Elkéstünk küldetésünkkel? Nincs már.sehol egyetlen szikójjasem a felfogó értelemnek? MMár ’csa'k mi tudunk hiiíni, eszmékben, szépségben, Istenben! v A ; • • -. - - ■ ''' Azok, akik (folytonosan az alapvető emb.er^-jogokra hivatkoznak, maguk sem hisznek benne! t A kétségbeesés szörnyű vergődésében kezemre téved tekintetem, még-most is őrt látom a bilincsek Verte nyomot, és fájó veséim, figyelmeztetnek „a szörnyű múltra. De- nincs•értéke e szenvedésnek, nincs árfolyama'a börtönök halottainak. Nem hozza izgalomba az élvezetekre épült'világot a szabadságért meghaltak-h§>si áldozat r. Ezt nem ' értik .a kishitüek, akiknek otthon is csak arpra volt «jó -a nagy halálára tás, hogy utat nyerjenek a nagyvilágba. Akiknek egyetlöh céljuk volt »-átmenteni bőrüket, melyet addig is elég jól megóvtak és az addigi élvezeteket»nem kívánták felváltani a: börtönök-'világával;, Nekik nem:yolt eszmei tartalmuk, ők nem értettek egyet a.halálba masirozó ostoba "összeesküvőkkel",ők h«m tették Aockára' set mit, mert nekik a "jólét minden árön," volt egyetlen életcéljuk.-Ezeket itt találjuk megint,'a közömbösek soraiban, csak akkor jelennek meg, ha valami érdekes jővedől m szagát érzik meg, hogy remélt pecsenyéjüket ismét megsüthessék, de nevetséges utcai lármás hadakkal, nem azonosít ják’ masukat-.* Ők nem az utca emberei, ők nem voltak c. pesti utcákon sem, pedig az világszenzációvá nőtte magát, ők csak a világszenzációból igyekeztek kifacsarni azt, amit azok soha sem tettek meg, akiknek vére biztosította ezt. ' A gáncsoskodók, akiknek életük egyetlen célja a kifejlődő eszmei megértés megfojtása, nekik nem kell magyar megmozdulás, nekik nem Kell abból, ami a mi életünket jelenti, ők nem szeretik az epéig felfort keserűséget. Az ő fülűknek érthetetlen nyelven beszél a hazai .üzenet, a feltörő zokogás, ők oly távol állnak mái a hazától, mint amilyen távol voltak 1956-ban is tőle. Úgy érzem próféta lelkünk csóvát vet ennek a korhadó világnak tespedő kozmopolitizmusában, hogy perzselő lángja felébressze az alvókat és elhamvassza a.megátalkodottakat, a tespedőket, a ködevőket, hogy egy megtisztultabb világ szülessen meg, mely hitével, eszmei tartalmával megérdemli, hogy újra* éljen,1 L •■■■ * '' 'l ! d.-.dTr/.: -PANNONIUS
