Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-03-01 / 3-4. szám
1 \r4rLs tJáklyaláng, Szabad Magyarok A Független, Szabad Magyarországért! IRODALMI ES POLITIKAI FOLYÓIRAT A MAGYAR EGYSÉG SZOLGÁLATÁBAN __________________ “HISZEK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN!” II. ÉVFOLYAM 3 - 4. SZÁM. NEW YORK 1961 MÁRCIUS — ÁPRILIS THE IDES OF MARCH AND THE KALENDS OF NOVEMBER By WATSON KIRKCONNEL, President of Acadia University, Wolfville N.S. Canada Poetry and a passion for freedom have always been inseparable in the Magyar heart. Back in those far-off days of mid-March 1848, it was the young poet Sándor Petőfi, who set his countrymen on fire with his appeal for action: “Talpra Magyar, hi a haza! Itt az idő, most vagy soha!” Against incredible odds, and with a confusion of counsels that was fatal in itself, the patriots of the ancient kingdom struggled in fantastic bravery until the rout at Temesvár and the firingsquads of Haynau brought the bright chapter t,o a bloody close. Ir Ortober 1956, it was the same verses of Petőfi, chanted on the lips of boyish students, that cast off the fetters of Communist oppression in Budapest and led to a spontaneous movement of independence that swept across the country from side to side. Stalin’s giant statue was destroyed, Soviet emblems were removed throught the city, and even Ukrainian troops of the Soviet garrison joined the Hungarians in their bid for freedom. On the Kalends of November, Imre Nagy declared Hungary to be neutral and appealed to the United Nations to recognize that new status. Budapest itself became a nest of singing birds in the poetic fervour of that Dawn. And when new Soviet units were moved into Hungary and blotted out the nation’s liberty in a Midnight orgy of bloodl, the nightingales of defeat and exile sang with still more piercing sweetness in the darkness. The night is still opaque and deadly, yet some day Dawn will again. May we ve to hear the poetic voices of that matchless hour! .VILHELM RÖPKE: Üzenet az amerikai magyaroknak. “Nagyon örülök, hogy barátom, Tollas Tibor lehetővé tette számomra, hogy az amarikai magyaroknak üzenjek, akikkel mi egyek vagyunk a szabadságért, az emberi méltóságért, s a jogért folytatott harcunkban. Elsősorban a hála és csodálat szavait szeretném üzenni azért a példáért amelyet oly sokan közülük az egész szabad világnak mutattak. Hadd továbbítsam azonban a remény és a bátorítás szavait is a keserű csaló dások s a csüggesztő sikertelenségek ellenére is. Nagy bátorság és lelkesedés kell ahhoz, hogy valaki egy forradalomban vegyen részt. A lelkierő igazi próbatétele azonban csak azután következik, ami'-or ki kell tartanunk a hátráltatás, vereség és megaláztatás elleni hosszú küzdelemben, hogy ne áruljuk el ügyünket közönyösséggel, önző hitetlenséggel vagy szégyenteljes megadással. Ekkor kell bebizonyítanunk, hogy milyen emberek vagyunk. Nagyon nehéz a kisértésnek és az emberi gyengeségnek ellenállni. Ekkor számit igazán az igazi hit, a rendithetetlen meggyőződés és az erősek példája. Ha összetartunk a hitnek, a bátorságnak e világ-közössegében, biztosak lehetünk' abban, hogy a kommunista erőszak-hatalom végül vereséget fog szenvedni.” PETŐFI SÁNDOR Nemzeti Dal Talpra magyar, hí a haza Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok ? Ez a kérdés válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, K'nek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! T
