Fáklyaláng, 1960. október (1. évfolyam, 3. szám)
1960-10-23 / 3. szám
ÍO A balatonszabadi rádióállomást Vidovics Ferenc és T. Endre, tizenként somogyi nemzetőr segítségével november 4.-én délben visszafoglalták a mq^zálló kommunista katonáktól és tartották esti 7 óráig, amikor a Tab feló'l érkező' szovjet-orosz hadsereg és tankok eló'l a környező' erdőkbe húzódtak. A megrendítő üzenetet a bécsi, müncheni, majd az amerikai rádiók is átvették s két héten át sugározták csaknem minden kulturnyelven, szét az egész világba. "Világ népei! "Az ezeréves Magyarország őrtornyain kilobbanóban vannak az utolsó lángok. A szovjetjrosz hadsereg elindult, hogy széttaposson bennünket. Tankjai és ágyúi végigdübörögnek és nély sebeket vágnak a téli álomra készülő magyar földön. Anyáink, feleségeink és tiszta leányaink szivét döbbenet szorítja össze: ó, ők még nem elejtették el I945 rettenetes emlékeit, a leikükön és testükön ütött, soha be nem gyógyuló ebeket! Világ népei, S.O.S. - mentsétek meg lelkeinket! Az utolsó szabad magyar rádiónak ez a végső kiáltása. Hallgassátok meg és segítsetek jtunk! De nem kongó szavakkal, ne jótanáccsal, hanem tettel: katonákkal és fegyverekkel, e feledjétek, hogy a szovjet brutális rohamainak véres utján nincs megállás. A legközelebbi dozat ti lesztek. Segítsetek hát rajtunk! S.O.S! Európa népei! Századokon át védelmeztünk benneteket ázsiai barbárok gyilkos támasai ellen. Most hát halljátok meg a magyar vészharangok kongását, induljatok, mentsetek meg nnünket: S.O.S! Világ népei! Az igazságnak és szabadságnak nevében segítsetek! Hajónk süllyed, a ny fogy, az árnyak egyre nőnek, az éjbe hanyatló magyar föld felett. Halljátok meg kiál tónkat . Vonuljatok fel, jertek és nyújtsatok felénk segitő, testvéri kezet. Mentsetek meg, siketek, mert holnap már késő lehet! Isten irgalma iegyen velünk és veletek. S.O.S! - S.O.S! EURÓPA CSENDES, ÚJRA CSENDES. Eürópa csendes, újra csendes, Uzugtak forradalmai. . . Szégyen reá! Lecsendesült és Szabadságát nem vivta ki. Magára hagyták, egymagára A gyáva népek a magyart, Lánc csörgött minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. Dehát kétségbe kell —e esnünk, Hát busuljunk-e emiatt? Ellenkezőleg, óh hon, inkább Ez légyen ami lelket ad. Emelje ez föl lelkeinket Hogy mi vagyunk a lámpafény Mely ami dó'n a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben. Hogy elenyészett a világ. Tekints reánk, tekints szabadság, Ismerd meg mostoha népedet Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldoztunk neked. Vagy kelI —e még több, hogy áldásod Ne érdemtelen szálljon ránk? E hűtlen korban mi utolsó Egyetlen hiveid valónk! Petőfi Sándor
