Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - Fábry Zoltán: Egy Fučík beszéd margójára
elnyomatás tudatában nem ismerhjet nemzeti többséget és kisebbséget. Julius Fučík ezen a ponton kért szót. A szlovákiai haladó magyar értelmiségi ifjúság szervezetének — a Sarló-nák — kongresszusa 1931-ben, a kosuti ese mények légkörében zajlott le, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a kongresszusi anyagot felölelő könyvet — „A Sarló jegyében” — Ma jor Istvánnak, „a földmunkásság be börtönzött vezérének” ajánlották. És ezen a kongresszuson jelent meg a ha ladó cseh értelmiség képviselőjeként, Julius Fučík! Julius Fučík, cseh viszonylatban, év tizedek múltán — az osztályharc kiéle zettebb és tudatosabb fokán — ismétel hette meg Ady Endre nemzetiségi prog ramját: „Magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad” ... Mikor fogunk már összefogni? Mi, elnyomot tak, összetörtek, magyarok és nem ma gyarok?” Magyarok és nem magyarok közös ellenségét két nyelven és két vi szonylatban egyformán tudatosíthatta mindkettő: a tőkés társadalmi rend el nyomatáson alapuló embertelen valósá gát. Amit Fučík a kongresszuson mon dott, és amit alább olvashatunk, az nem más, mint a nemzetiségi kérdés megoldásának egyik történelmi alapok mánya. És e Magna Charta egyik leg fontosabb mondata így szól: „A ma gyarok nemzeti felszabadulásáért nem csak önök harcolnak... Önök nem sza badok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az Önök felsza badulásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját”. Amikor Fučík egy elnyomott kisebbséghez szólott, így is mondhatta volna: a mi felszabadu lásunk napja jelenti önök számára is a szabadság napját..., Fučík azon ban megfordítva formulázta az igazsá got. És ez nem udvariasság volt, de az erkölcsi elkötelezettség elemi megnyil vánulása: az elnyomottak ügye és igaz sága mindenekfölött és mindenekelőtt! „Tisztelt kongresszus, a cseh mun kásság s a cseh forradalmi intellektu- álok üdvözletét hoztam el Önöknek a Sarló országos kongresszusa alkalmából. Ez az üdvözlet azonbaín nem lehet és nem is pusz ta udvariassági aktus. A forradalmi prole tariátus nem él üres formalitásokkal. A nemzet, melynek tagjaként vagyok Uf ural kodó nemzet ebben az országban. Nem va gyok azonban tagja e nemzet uralkodó ki sebbségének, nem is ez az uralkodó kisebb ség küldött engem. Küldetésem feladata, hogy e nemzet elnyomott és szenvedő túl nyomó többségének üdvözletét tolmácsoljam Önöknek. Önök a nemzeti felszabadulásért küzde nek, a nemzetiségi elnyomás ellen harcol nak. A helyes útra találtaik rá, ha tudják, hogy ez a felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye. De tudniok kell, hogy az Önök oldalán, a magyar munkások és dolgozó parasztok oldalán ott állnak a cseh munkások és dolgozó parasztok is. Önök ismerik a cseh csendőröket és a cseh végre hajtókat, az elnyomásnak eme eszközeit. Nos, szükséges, hogy megismerkedjenek azokkal is, akik szövetségesei Önöknek, akik tudják, hogy kötelességük Önökkel együtt küzdeni. A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök harcolnak, magyar intellektu- álok a magyar proletariátus soraiban, a ma gyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is: munkások, prágai, brürmi, hragyeci, osztravai mtellektuálok s a többi elnyomott nemzetek milliói, üdvözletünk egyben ünne pélyes jelentkezés abba a nemzetközi egy ségfrontba, amely lépésről lépésre, ha vesz teségekkel is, de győzelmesen halad a sza badság felé. Mindeddig kevés közvetlen kapcsolat volt köztünk. Hiányt jelentett ez számunkra is, az Önök számára is. Ma, amikor az önök munkáját látom, látom azt is, mi mindent tanulhatunk módszerükből. Tanulni is fo gunk. Ez az iskola a felszabadulás útjára tanít. Önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az Önök felszabadulásának a napja jelenti szá munkra is a szabadság napját.“ Julius Fučík mindenütt és mindenkor az erkölcsi elkötelezettség realistája volt. Mi, szlovákiai magyarok hálával és büszkeséggel nyugtázhatjuk morális realizmusát! Koronatanúk vagyunk: „Szerettelek benneteket emberek...” Julius Fučík egyszerre és egyben le hetett haláltvállaló férfi és derülátó bi zonyosság. Szerette az embereket, szo morúságot mulasztón vállalta keservei ket. Szerette az embereket: az örömért halt meg! „Nevemhez sohse tapadjon szomorúság”: Fučíknak ez az üzenő tes- taméntumos kérése elsősorban az élő ket kötelezi. Aki elhagyja azt az utat, melyet Fučík mondanivalójával kijelölt és mártír halálával törvénnyé hitelesí tett, az Fučík derűlátását, a jövő bi zonyosságát orozza és a szomorúság ár nyékába vonja nevét és halhatatlan tet téi: „Szerettelek benneteket emberek! Legyetek éberek!” Julius Fučík az erkölcsi elkötelezett ség valósága és példája: sohse feled kezzünk meg erről!