Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 11-12. szám - Barsi Imre: A harmadik premier
lánya megszöktetik a nagy zsákmányt az Old Bealy börtönből. De Macheatnak a nők a végzete. Jenny a régi, elhagyott szerető feladja Macheathot. Most már Ťigris-Brown sem mentheti meg barátját a bitótól. Pea- chum ugyanis megfenyegeti a rendőrfőnököt, hogyha a királynő koronázásának napján reg gel hat óráig nem akasztják fel Macheathot, úgy ő a koronázási templom elé vezényli London összes bélpoklosát, nyomorékét és koldusát. A cégtulajdonos csatát nyer. Ma cheathot viszik a vesztőhelyre. A hurok már a nyakán van ... És itt változtatta meg E. F. Burian a régi szöveget. Macheathot nem akasztják fel. A királynő kegyelmet ád a latornak, hogy vá lasszon régi szeretői közül. Macheath Pol- lyt választja és az akasztásra kiváncsi kárör vendő tömeg lakodalmas tömeggé válik. Ed dig a darab. A színészek? Talán elcsépelt frázisnak tű nik fel, ha azt mondom, hogy teljesítményük klasszikus. Azonban Vnouček Peachumja, Kočová Peachumnéja, Brousek Macheathja, Holar kintornása, úgyszintén a többiek ala kítása, hosszú elemzést kívánna, amire e számunkban sem hely, sem idő nincs. Cso dálatosak Rossmann díszlettervei, kosztüm jei, valamint Jirsíková choreografiája. De az inszcenáció! Azt nem lehet elfeledni. Opera és balett, balett és pantomim. Líra és panoptikum. Egy rothadó társadalom éposza és szatírája. t’z az előadás senkit sem hagyott meg közömbösnek. Pro vagy kontra! így volt ez előadás után a nézők között és későb bi napokban, az újság kritikákkal is. Sokan nem értették meg Buriánt, sem a D—34 hagyo mányait. Erre mutat J. Opavsky cikke is a Literárně noviny 42. számában. (A „Koldus opera” húsz év után) Mert E. F. Burián sohasem hagyta önként pihenni nagyszerű művészi fegyvereit. Példa erre az 1946-os Koldusopera, majd Till Eulenspiegel, Romeo és Júlia, Vörös és Fe kete, Maskarád, Puskás ember, Svejk, hogy többet ne is említsek. És ha mégis pihentette, kényszerítették. Nem lehet egyetérteni Opavskyval abban sem, hogy az aktualizált „Koldusopera” nem hathat úgy a nagyközönségre mint húsz év vel ezelőtti elődje, nincs meg az a haladó társadalmi funkciója, mint 1936-ban volt. Már pedig 1956-ban, mikor tengerentúli és tengereninneni kufárok az írásból kölcsönvett frázisokkal hódítják a tömeget, midőn az éter-kalózok szédítik álparadicsomokkal a könnyenhívőket, miközben atom- -és hidro génbombákkal igyekeznek olajat és aranyat kierőszakolni az elmaradott országokból, ak kor semmiféle ébresztő nem funkciótlan. Bu- rian felel is, a kintornás adja meg a választ: „Kérditek, mért játszom újra el a Koldusoperát — mert a lumpok butítják a népet az éteren át.” Opavsky mintha nem látná Szuezt, Cyprust, Guatemalát, Tajvant és Algírt, hogy ne is folytassam tovább — És éppen ma! A koegzisztencia korszaká nak küszöbén kell teljesen tudatában lennünk és tudatosítani másokban is, hogy az a tár sadalom, amelyikkel egymás mellett élve ver senyezni és vitázni fogunk, egy rothadó tár*- sadalom, melynek lassú, de biztos elhalását nekünk is befolyásolni kell. Meggyőzéssel! A meggyőzés pedig több érvet, a több érv több tudást és logikát követel. Az aktualizált Kol dusopera pedig felfigyeltet arra, ami ebben a másik társadalomban ellentmondásos és tipi kusan rothadt. A közönség kétségtelenül megérti, miről is van szó! Mutatja azt az állandóan telt ház és a már hetekre előre kiárusított jegyek a Kol dusoperára. 3. Legközelebbi célom* a kommunizmus! A 1 vz oroszlánlánsörényű, szúrósszemű, harcos, de kedves művész igen szívélyesen fogad. Kérdésemre, mi a legközelebbi célki tűzése, komolyan válaszolja: „a kommuniz mus”. Ebben gyorsan megegyeztünk. Csupán a tempóban nem. Én gyorsabban szeretném, ő lassabban, vagy tán megfontoltabban. Va lószínűleg neki van igaza! Beszéltünk múlt ról, jelenről, és jövőről. Ezt az igazi embert és nagyon nagy művészt minden érdekli és minden izgatja. Emlegeti Brechtet, a fran ciákat, Radokot, Borodácot és Bagart. Saj nálja, hogy Szlovákiában már húsz éve nem volt. Talán Budapestre menet vagy visszajö vőben megáll nálunk is. Meghívták -őt Pestre, tanácsát kérik, hogyan tovább a színházzal. Burian a zeneszerzésen, rendezésen és szín játszáson, vers- és novellaíráson kívül sokat ad elő. Most egy drámát ír, a hitét vesztett mai ifjúságról „Hajléktalan szerelem” címen. És kommunista színházat alkot. A valódi, Gorkij által hirdetett szocialista realizmus szellemében. Ezért mondja, hogy igenis, a Koldusopera inszcenálása a szocialista realiz mus szellemében történt és ezen az úton akar tovább is haladni. Keresni, vitatkozni, meg- győzetve magát meggyőzni másokat, de elő re menetelni a kommunizmus felé. *
