Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Tóth Tibor: A szlovákiai magyar széppróza helyzetéről
A SZLOVÁKIAI 'MAGYAR SZÉPPRÓZA HELYZETÉRŐL A csehszlovákiai írók ez év áprilisában tartják meg második országos konferenciá jukat Prágában. Már hónapok óta folynak országszerte az írókongresszus előkészületei, az egyes szakosztályok értekezleteken vi tatják meg munkájuk művészi és mesterség beli problémáit. Legutóbb a szlovákim pró zaírók tartottak munkaértekezletet Pozsony ban, amelyen a háború utáni széppróza hely zetéről és problémáiról Alexander Matuška, az ismert, neves irodalomesztéta és kriti kus tartott színvonalas, eszmedús beszámo- Alexander Matuška beszámolójában egy íróról, aki nemcsak prózát, de verseket is ír, mint „kétéltűről“ beszélt, természetesen nem a szó rossz értelmében. Hasonló két- tőség érvényes a csehszlovákiai magyar iro dalomra is. A nyelv, az író legfőbb kife jezési eszköze, természetszerűen egybekap csolja a magyar irodalom egészével, mégis helyzetileg a csehszlovákiai irodalomba tar tozik, hangsúlyozván, hogy a „csehszlová kiai" szó nem nemzeti, hanem területi fo galmat fejez ki. E megállapítást a gazdasági és társadalmi alap közössége mellett az a tény is bizonyítja, hogy hazai magyar iro dalmunk fejlődésére szinte semmi hatással sem voltak azok a nyugtalanító jelenségek, amelyek az utóbbi évek folyamán tapasz talhatók a magyarországi irodalmi életben. Mindezek ellenére nyugtalansággal és határozott hiányérzettel vagyunk kénytele nek rámutatni, hogy a csehszlovákiai ma gyar irodalom, mondhatnánk, elszigetelten fejlődik az ország irodalmi életének egészé től, hogy nevezetesen a szlovák irodalom hoz, amellyel területileg szorosan összefügg és amellyel a témák és az életsorok egysége kapcsolja egybe, nem fűzik irodalmunkat a kölcsönös megismerés mélységes és biztos ^szálai. Kétségtelen, e kölcsönös megismerés útjában áll a másnyelvűség, de ez nem olyan akadály,, amelyet ne törhetnénk át. Hogy mind ez ideig nem küzdöttük le, en nek oka egyfelől a szövetségi szervek felü letességében, másfelől az irodalmi könyvki adók és szerkesztőségek vezetőségében ke resendő, amelyek nem fordítottak e kérdés re kellő gondot és figyelmet. Az itt élő és alkotó magyar írók között egy sem akad, aki ne ismerné a mai szlo vák széppróza értékesebb alkotásait, Hečko, Mináč, Tatarka, Lazarová, Horák és mások műveit, ugyanakkor hazai magyar íróink, pél dául Egri Viktor írásairól csak a?ok a szlo- lót, amelyben kijelölte a mai próza helyét a szlovák irodalom egészében. Az értekezlet mtájában a felszólalók első sorban az irodalom és az írók szellemi és elvi egységét hangsúlyozták. A szlovákiai magyar írók közül az értekezleten Tóth Ti bor szólalt fel, aki a Szlovákiai magyar széppróza mai helyzetét ismertette és a csehszlovákiai irodalom belső kapcsolataiixtl foglalkozott. Tóth Tibor figyelemreméltó hozzászólását az alábbiakban közöljük: vák elvtársak tudnak, akik vagy értenek magyarul, vagy a müvek kéziratát irodalmi pályázatok bírálóbizottságainak tagjaiként olvasták el. Az utóbbiakról azonban tárgyi lagosan azt is el kell mondanunk, hogy eze ket a műveket esetről esetre ilyen vagy amolyan díjra ajánlották. Másnyelvűség, másnyelvűség — véleín hal lani az immár untig hallott választ, de is mét hangsúlyozom, nem olyan választófal ez, amelyet ne dönthetnénk le. Az idegen irodalmak alkotásait lefordítják szlovákra, köztük magyar műveket is, de hiába keres nénk a szlovákra fordított könyvek listájá ban hazai magyar szerzőink munkáit. Remélem, hogy belátható időn belül, mi után a „Kultúrny život“ irodalmi hetilap hosszas vajúdás után hasábjait, sőt egész oldalát egyízben a szlovákiai irodalom ma gyar szerzők rendelkezésére bocsátotta, a szlovákiai Írószövetség kiadója pedig tervbe vette szlovákiai magyar költőink antológiá jának kiadását, talán végre mégis csak meg törik a jég és megéljük prózaíróink köny veinek szlovákra fordítását is. Szerény véleményem szerint ugyanis a csehszlovákiai magyar próza- irodalom igenis megérdemli, hogy alkotásaival a szlovák ol vasó is megismer k ehessék. Az irodalomban, — és ezalól nem kivétel a mai szlovák irodalom sem — nem egyedülálló jelenség, hogy a tehetséges író bjzonyos, talán nem"" is igen magas művészi színvonal elérése után fejlődésében megakad és to vábbi müveiben már azokat a kvalitásokat sem találják meg, amelyeket régebbi írá saiban már elért. Ugyanakkor hazai magyar íróink munkásságát figyelemmel kísérve elé gedetten állapíthatjuk meg, hogy fejlődésük töretlen, alkotásaik művészi színvonala Ígé retesen emelkedik. Ilyen- szinte mérföldes lépést jelent előrefelé Szabó Béla írói mű-
