Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Szalatnai Rezső: Séta Reviczky Gyula körül
adást is tartott Léván a költőről, rendkívüli változást jelentett a fiúcska életében. Alsó- kubintól fázott, Bécset utálta, Lévát meg szerette. Ott nyílt meg értelmének a világ. Tíz éves koráig nevelkedett Léván a jóságos nagynéninél s nagy lányai körében. Nők között nőtt fel, igazi magyar szót Léván tanult, ott játszadozott a Perec partján s az ódon lévai vár aljában. Mikor Reviczky Kálmán eltékozolta fia utolsó forintját is, mint egy Dickens-regény sértődött hőse visszavonult, Bécsből Po zsonyba tette át székhelyét, feleségül vett egy treneséni ügyvéd-lányt, aki varrónő volt, s az asszony keresetéből és holmijai elado- gatásából élt, egy albérleti lakás rozoga dí ványán várva tétlenül évek óta folyó zá logváltó perének végső ítéletét. Ekkor ke rül a fiú vissza az apához. Az Apai örök ségből ismerjük a jelenetet, amikor a fiú zörget a pozsonyi ajtón. Apát, anyát kere sett, a családi kör melegébe vágyódott s helyette két rideg, furcsa embert talált Pozsonyban, akik csak kenyérpusztítót lát ták benne. Reviczky Kálmán csodavárása nem volt hiábavaló, a pert megnyerte. Ugrott is át azonnal Bécsbe, kiöltözködött s újra ott kezdte, ahol abbahagyta. Reviczky Gyula ekkor egye lül marad, serdülő korban, Po zsonyban. Külön lakása van, ahol diáktár saival kártyázik, iszik, majdnem elzüllik. A pozsonyi kir. katolikus főgimnázium diák ja. Váratlanul azonban korlátot szab önma gának s megáll az irodalom, a színművé szet és a muzsika világánál. Mikor az apa elveri a visszaszerzett vagyont, nem tud fi zetni a fiúra s Gyulát régi receptje szerint megint rokonokra bízza. így kerül Reviczky Gyula Pozsonyban a Koroda-család védőszár nyai alá, ahol annyi vergődés után végre majdnem szülői otthonban van része. A tanévet Pozsonyban tölti mindig, vaücációra le viszik Léva mellé, Garamújfalura, napsü tötte, arany zöld barsí tájra. 1665—1873 közt, 1873 nyarának végéig, Pozsonyban élt Reviczky Gyula. Elsős gim nazista korában átélte ott a porosz-osztrák háború utolsó jeleneteit, a lamacsi csatát s a Zergehegyen, Pozsony felett, a hadjárat lefúvását. Pozsonyt a Bach-korszakban erő sen nemesítették. A magyar reformkori ra gyogásnak csak emléke parázslóit a vidéki várossá vedlő, szinte gazdátlan, koszos, el nyűtt Pozsonyiban. Jő a kiegyezés, s a poli tikai s közéleti szintér már nem a „koro názó város“, hanem Budapest. Pozsony: ma gyar s szlovák munkások, német kispolgá rok, Bécs felé sóhajtozó főúri és dzsentri réteg s a magyar értelmiség tűnődő városa, ahol szigorú és éles határokat vont az osz tályellentét. Reviczky Gyula ebben a vá rosban nő emberré és költővé. Előbb a Hosszú-utcában, utóbb az Edl-utcában la kik. A gimnázium, melynek növendéke, a vár alatti, a dómhoz kanyarodó régi utcák egyikében, a Klarissza-apácák egykori ko lostorában volt, amelyből II. József szerze- tes-írtó akarata csinált iskolát. Ott a szép séges, ötszögű gótikus torony árnyékában nevelte Reviczkyt Petőfi pajtása, Kolmár József tanár, a Petőfi-hagyományok első gondozója Pozsonyban. Osztálytársa volt Szinnyei József, a későbbi kiváló irodalom- történész, iskolatársai közül kivált Endrő- di Sándor, Rudnyánszky Gyula és Koroda Pál, a három író. Szarvas Gábor nemcsak magyarra, hanem énekre is tanította Re viczkyt s a diákok önképzőkörében Vutko- vieh Sándor tanár, egy pozsonyi magyar napilap s a Toldy Kör alapítója, fedezte fel Reviczky költői tehetségét. A költő ki váló diák volt, kitűnő eredménnyel végezte a gimnáziumot. Pozsonyban szerezte alapos tudását, melyért Pesten is méltán megbe csülték. Könyvtár, színház, hangversenyek, az egész ódon művészeti környezet, a méla várrom a dombon, a szépséges kiránduló- helyek, a Kiskárpátok s a Csallóköz terü letei, a Duna roppant szalagja mind ott fe küdt előtte, mint egy bőséges gyümölcsös. S a fiatalság lángja, a szerelem is Pozsony ban gyulladt ki először Reviczky Gyula szi vében. így írja érettségije után hét évre, visszaemlékezve a pozsonyi ligetre: E fák alatt viseltem Bánattalan szívemben Fájdalmat, édeset. Itt olvastam szemében. Hogy értem ég, csak értem. Itt ujjongtam: szeret, szeret! A „kékruhás lány“ vissza-visszaszáll em lékezetében. De a pozsonyi színház meg nyitására írt alkalmi költeményében vilá gosan látjuk, hogy a germán szellemi hó dítástól épúgy féltette nemzetét, mint fél- századdal később a kisebbségi sors magyar költői Csehszlovákiában. Még vissza kell térnünk Reviczky Gyula költészetéhez s szerbbe kell néznünk vele. Amit pozsonyi szerelméről mond a költő, hogy tudniillik „Egyszer csak eltűnt s kék ruhája, Kék szeme volt lelkemnek álma“, nemcsak a pozsonyi szerelemre értendő, de arra a húsz évre is, amely Vitkóc, Lestin, Alsókubin, Léva, Bécs, Garamújfalu s Pozsony évgyű rűiből állott össze benne. Ezek a helyek voltak Reviczky Gyula bölcsőhelyei, ahol fel nőtt s énekelni kezdett. Társadalmi ismere tei, érzelmei innen valók, szíve itt gyöke rezett. Húsz éves volt, amikor elindult, hogy egy kényszerű átmenet, a nevelői állás után, mint újságíró Budapesten éljen. Ti zennégy éve volt még, hogy kifejezze ma gát.
