Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Szalatnai Rezső: Séta Reviczky Gyula körül
kesztőségében állandóan felolvasta verseit, oly szépen, mint egy ifjú szavaló. „Ez lesz a legjobb könyvem“ •— mondogatta készülő Reviczky-regényéről, amelyet azonban nem írt meg, a halál megakadályozta ebben. Mó ricz Virág is állítja, hogy apja egy Revdcz- ky-könyvön dolgozott. Azt hiszem, Móriczot elsősorban Reviczky származása érdekelte, onnan, a különös bölcsőből, akarta megvi lágítani azt a költőt, aki Vajda Jánossal együtt bevezetője az új magyar költészet nek. Móricz jól sejtette, hogy Reviczky prob lémáját éppen az elhagyott s levedlett csa- 4 ládi körből lehet megérteni, a vesztett csa tából, amelyről oly fájdalmasan énekelt. Iro dalmi közvéleményünk máig nem értékelte eléggé Reviczky kis regényét, az „Apai örökség“ címűt. Pedig ez kiváló, hibátlan írásmű s tetejébe olyan hiteles képe a múlt századbeli magyar dzsentri-züllésnek, aminő dokumentumszámba megy irodalmunkban. Komlős jól írja, hogy Revizcky regénye a Valóságot tükrözi, lírája pedig az álmokról beszél, amelyekbe ép a valóság elől mene kül. Mindössze harmincnégy esztendőt élt s kezdettől fogva haláláig visszafelé nézett. Ahhoz mérte mondanivalóját, amit elhagyott, a tűnő ifjúsághoz, melynek „rózsás nyomát“ zihálva kergeti a századvégi Budapesten. Még-meglegyint szellője tűnt napoknak, Távol vidékről, hol a rózsa nyit. Virágid, ifjúság, hogy hulladoznak, Hogy szétfoszlanak fényes álmaid. őrizd bár féltve, megfakul a lélek. Minden fohász egy álmot elsodor. Hervasztja napíhő, rejteke a szélnek, Mint elhagyott, száraz virágbokor. így énekelt első emlékezésekor. Elért egy döntő stációt, költő lett, akire felfigyeltek. De minden révülete oda torkollott, hogy hiányzik belőle valami erő, ami nyilván meg volt, amikor világra jött, de útköziben el tűnt. Hogyan hitesse el a magyar világgal ezt az erőt. a költői őszinteséget? Elérheti ezt ő valaha úgy, ahogy Petőfi elérte? Két féle írói gyakorlata, a versbeli elvontság és álcázás, s a prózabeli merő realizmus, er re a keresőre, tépelődőre vall. Prózájával, mint egy lábjegyzettel, hitelesíteni akarta lírai vallomásait. Szavai, szófűzései, sőt mondatai is onnan származnak, ahol költővé érett, a magyar városokból s Budapest lég köréből. Nem kötődnek egyetlen vidékhez sem, Reviczynek nincs faluja, nem 'beszél szülőföldről, nemes és tömény egyéni bá natának verseihez prózája nyújtja a hege dűkulcsot. Hangja,, a hang színe, az emberi döbbenet, amivel a Reviczky-vers elüt má sok verseitől, onnan való, a ködbeborult szü lőföldről, a hajdani Felvidékről. Érdemes an nak kissé utánanézni. 2. Pőstyénből, a Vág völgyéből, Nagytapol- csány felé, a Nyitra völgyébe, ma sem ve zet vasút. Poros társasgépkocsi kapaszko dott fel Banka és Radó'sna közt az Inovec hátára, onnan le Sárfőre, aztán tovább Nyit- rabajnára. 1944. júliusában ottjártam, gépko csin mentünk. Radosnám megnéztük Pázmány szobáit a püspöki kastélyban s a hatalmas gesztenyést a roppant kertben. Minden fa luban zsibongva rebbentek szét a libák, száz meg száz liba, csak úgy fehérlett tőlük az aranyló por. Sajna, után megálltunk Vitkjó^- con. Itt született Reviczky Gyula. Nem is falu ez, csak egy telep, két kastély. Ez a vidék, a Vág és a Nyitra völgye, tele van ilyen kis kastéllyal. A nyitramegyei föld- birtokos famíliák igényesen éltek, de nem kifelé, mint a gömöriek és a sárosiak, ma gukba húzódtak, úri muri nem járta ezen a tájon. Justh Zsigmond híres Naplójának második része nagyszerűen jellemzi ezt a felvidéki nemességet, a nyitraiakat. Vitkó- con tulajdonképpen csak két földszintes ne mesi kúria található s ami épületben hoz zájuk tartozik: a hosszú, fehérre meszelt cselédházak az istállók és fészerek közt, mellettük disznóólak, galambdúc s kúpalakú barna farakások, károgó tyúkok, totyogó ka csák s libák. Nyárfák az úton, gyümölcsfák a házak körül. A két kúria közt pöttöm ká polna vadcserjével körülfutva, mellette fél rebillent sírkövek, latin felirattal. Nyitrame- gye monográfiája szerint Vitkóc földesurai a Szulyovszkyak voltak. A milleneumkor, amikor ezt az adatot följegyezték, Vitkóc lakosainak száma kereken száz volt. Dombok közt fekszik Vitkóc, s kelet felé kitágul a csöpp katlan, ott egy patak ka nyarog délnek, a Nyitrába. Északról idekék- lik az Inovec csúcsa. A költő születéséről sehol semmi nyom. Mártonvölgyi László még látta itt a szérűben, bedeszkázva s fal hoz állítva azt a márványtáblát, amely az egyetlen nevezetes vitkóci eseményt meg örökítette. Ebben a házban született 1855. évi április 9-én revisnyei Reviczky Gyula jeles írónk és költőnk, (j Budapesten 1889. évi július 11-én), kinek emlékezete a nemzet kegyeletével áldott legyen! Így szólt a márvány szövege (Márton?- völgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt, 106—113), én már nem találtam ott.
