Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Barsi Imre: Tengerparti képeslap
A városka kikötőjében nagy a sürgés-for gás. Halászhajók, teherszállító gőzösök, mo torcsónakok és vitorlások siklanak ide-oda. A híres kalózok derék ivadékai hűek marad tak az ősi hagyományokhoz. Kalózkodni már ugyan nem lehet, tehát halásznak, de főként csempésznek. Ez a bátrak(?) mestersége, no meg többet is hoz a konyhára, mint a halá szat. Hisz Trieszt légvonalban alig van in nen tíz kilométernyire. Rijekában (Fiumében) is barangoltam, összejártam utcáit. Az üzletek érdekeltek, de főleg a kikötő. Sajnos, Fiume kikötőjét még nem használják ki kapacitásának megfelelően. A Nyugat esztelen kereskedelmi, politi kája itt is érezteti hatását. Jelenleg Cseh szlovákia, Magyarország és Ausztria foglal koztatják a kikötőt. Fiumében is csak úgy mint Koperben sokat építenek. Az új házak szépek és ízlésesek, építészeink megnézhet nék, hogy igenis, lehet ma is szép, ízléses és kényelmes lakóházakat építeni. Fiúmétól alig tizenöt kilométerre van Abbázia (Opatija), e tengerparti Karlové Va- ry, elegáns, fényűző szállóival, mulatóhelyei vel, csillogó kirakataival, pálmakertjeivel, de korlátolt tengeri fürdéssel. Nem úgy mint Portorozában, ahol naponta kilométerekre kiúsztunk a tengerbe. Ott ugyanis nem volt cápaveszély, csupán játszi delfinek csoport ja kergetődzött tőlünk néhány száz méterre. Abbáziától néhány kilométerre tovább van Icsici és Lovrano. Kies, romantikus, sziklás tengerparton csöndes, modem és ódon há zaikkal, penziókkal és szőlőkerteikkel Abbá zia lármája után megnyugvást jelentenek. Igen, ez az igazi nyaralási lehetőség! Ten ger, nap és nyugalom. A tenger átlátszóan kék vize mélyén a sziklákon tengeri sünök, majd rákok és angolnák tűnnek fel. Feltárul a tengerfenék nyüzsgő világa. Nem is kell látcső! És a távolban itt-ott magányos vi torlák fehérlenek. EMBEREK, AKIKKEL TALÁLKOZTAM. Negyvenkilenc óta először voltam külföldön. Rengeteg emberrel találkoztam, beszéltem. Jugoszlávokkal, akik szeretettel emlékeznek Prahára, és Bratislavára. És készülnek hoz zánk. Találkoztam zárkózott angolokkal és nyugatnémetekkel, bájos osztrák lánnyal, aki osztráknak vallotta magát és nem németnek, összebarátkoztam egy francia családdal is. Ezek igen keveset tudtak rólunk. Az apa, egy vízierőmű főmérnöke, volt. Tudta, hogy tervbe vettük a nagy dunai duzzasztógát építését, hogy a felkelésben harcoltunk a hitleri fasiszták ellen (ő maga is a maquis tisztje volt), de primitíveknek képzelt ben nünket és bámult, hogy Matisset, Légért vagy Aragont, Malrauxot és Cassout ismer tük. A jövő nyáron valószínűleg itt Pozsony ban vagy a Magas Tátrában találkozunk. Ismerkedtünk, barátkoztunk. És sokszor meg is barátkoztunk! Hisz a békés, baráti kapcsolatokat nemcsak mi óhajtjuk. De ki kell tárni a kapukat. Jöjjenek és menjenek az emberek. Csak megnézni, ki megy ki kül földre. Még nem mindenki érett meg a kül földi utazásokra. így Zeman úr sem Prágából és társasága, akik hangosan becsmérelték
