Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Václav Jelínek: Reakciós
VÁCLAV JELINEK: !Qea k ciós Talán nem tüntetem fel magam túlságosan rossz szíriben, ha lovagiasan és a tudódó sajtó történetében nyilvánosan először védelmembe veszem a reakciósokat. Szegényeknek nem megy a soruk valami fényesen, érdekeiket nem képviseli külön szakszervezeti szövetség, nem csoda, ha néha a kocsi ötödik keréké nek látszatát keltik. Nemrég bekopogtatott hozzám egy üyen reakciós. Első szempillantásra nem is sejtet tem, kihez van szerencsém. Kezében nem tartott bombát, az ártatlanság lerítt a hom lokáról. — Volna egy kis ideje számomra? — kérdi félénken, miközben éberen körülné zett. — Természetesen. Fáradjon beljebb! — kí nálom hellyel. — A dolog nem olyan egyszerű. Tudrdüik én... Kissé meghökkent. — Mi történt? — igyekszem megérteni a hirtelen fordulatot. — Én ugyanis reakciós vagyok — bökte ki és arra várt, hogy előrántom pisztolyomat. — Örvendek, — mondom és szintén be mutatkozom. Azután leiütünk és megegyez tünk abban, hogy mindkettőnknek jól esne egy zamatos feketekávé. — Mi járatban van tudajdonképpen! — kezdem a beszélgetést a ritka vendéggel. — Különleges ügy foglalkoztat. Csupán ar ról van szó, tánusít-e kellő érdeklődést. miután én — mint ahogy már megmond tam ... A pártnak nem vagyok tagja, a po litikához nem értek és megtanultam ango lul. Szóval reakciós vagyok. Ezt nálunk min denki tudja rólam. — Hol maguknál? — kérdem. — Az üzemben, kérem — és megnevezte az üzemet. — Érmek ellenére meghallgat? — Nagyon szívesen. — Hát figyeljen ide. Nedűnk az üzemben oxigénnel hegesztünk. Minden hónap ötödik napján vissza keü küldenünk a gyárnak a palackokat újratöltés végett. Ha nem küld jük vissza, bírságot sóznak ránk. A bírság oly borsos, hogy előnyösebb visszaküldeni a félig teli palackokat. Miféle gazdaságosság ez, kinek az agyában született ez a gondolat. Azt mondják, hogy munkánk közben mindennel takarékoskodjunk, ha meg takarékoskodunk, elütnek orrnak gyümölcsétől. A minap úgy felizgattam magam emiatt, hogy majdnem összeverekedtem valakivel. Mondja kérem, nem marhaság ez? — Beszélt már a mesterrel? — Beszéltem, de ő tudja, hogy reakciós vagyok. — Beszélt az üzemi tanácstól valakivel? — Beszéltem, de azok szintén azt válaszol ták, hogy közismert reakciós vagyok és tö rődjek inkább a magam dolgával. — És az igazgató? — Annak megírtam az esetet. — No és? — Semmi. Ő szintén azt mondja, hogy én — izé... Szemmeüáthatóan megváltozott, amikor ki jelentettem, hogy az eset nagyon érdekéi. — Hogy él ne felejtsem — tette hozá — évenként 63,000 koronáról van szó. Ezt is megmondtam, de hát egy reakciósnak sehol sincs támasza. Számomra senkinek sincs ide je. Kihörpintettük kávéinkat és mielőtt barát ságosan elbúcsúztunk volna, így folytatta: — Nem hittem, hogy meghallgat. Ez volt az utolsó próbálkozásom. Különben is nem értem az ■ egészet. Hiszen a reakciósok ellen harcolni kell, vagy nem? — Minden bizonnyal. A reakciósok ellen harcolni keü. Keményen és könyörtelenül. De a „reakciósok” mellett is kell harcolnunk. Ugyanolyan eréllyel. Megéri a fáradtságot. Válaszomtól nem lett sokkal okosabb, csak miután megmagyaráztam, hogy másodszor a reakciós szót idézőjelbe tettem. Elnevette magát és megkérdezte, eljöhet -e máskor is, ha szükségesnek tartaná. Természetesen, tisztéit „reakciós” bará tom! ~~