Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Barsi Imre: Hazánk felfedezése III. Három város
Č. bude )>> otce: Žižka- szobor n főtéren zétől a hű városbírő is, Ondrej Puklice. A bíró ugyanis meghiúsította az ötlevelű rózsa uralmát a hű királyi város felett. An nak ellenére, hogy a királyok erre a hű ségre már nem tartottak igényt. Pedig a Moldava és a Malse folyók és az erős városfalak a királyi hatalom szilárd végvá rává tették a várost. A városi erődítmény jellegzetes tornyai, a „Vas szűz”, a Rabštejn torony csakúgy mint a fegyvertár, a Cseh utcával és a főtérrel nem mindennapi bájt kölcsönöznek e városnak, melyben lépten- nyomon ^találkozunk a haladó és retrográd erők küzdelmének nyomaival és еду kés- hegyremenő, az elnémetesítés elleni harc következményeivel. Az új telepesekkel. Mert itt České Budéjovicében meglepően sók szlovák és magyar szót hallani. És nagy a cigány származású jövevények száma is. A szemre szép, de orrnak kellemetlen Česká ulicában (amely ma már csak név- szerint Cseh utca) még tartózkodás jellem zi az őslakosok és az újonnan jöttek vi szonyát. De a Malse partján, a zöld pázsi ton, a városi líalak maradványai alatt, csakúgy mint néhány száz évvel ezelőtt, fehérneműt szárítanak, őslakosok és jövevé nyek demokratikus rendben egymás mel lett. Itt-ott: egy nyugdíjas bácsika eregeti régimódi pipájából a bodor füstkarikákat és fűzfa vesszővel kergeti tova az ületlenkedő libákat. A parkokban évzáró vizsgákra készülnek a diákok, nagyanyók unokáikat ringatják FÁKLYA, a Csemadok művelődéspolitikai folyóirata. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: BQJSZA IMRE. — Megjelenik havonként. Kiadja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Jesenského 5. Tele fon 335-96. 261-04. Postafiók C1181. Kéz iratot nem adunk vissza Nyomta a Pravda nyomda, Bratislava. — Előfizetés egy évre 24.— Kčs. félévre 12.— Kčs. — Terjeszti a Postai Hirlapszoigálaí. Megrendelhető min den postahivatalnál és kézbesítőn él. Č Budějovice: A Rabstein torony a terebélyes fák alatt. A húsos boltok utcá jában (régi középkori elnevezése az utcá nak), tényleg pompás sült pecsenyék illata szállong. A kék égen fehér bárányfelhők kerge- tődznek csintalanul. Borongő-mosolygó mé labú lopódzik szívembe és önkéntelenül egy Juhász Gyula strófát idézek: .Minden örömömben volt valami fájó, minden bánatomban volt valami édes, mint az alvajáró, mindig közel voltaim holmi meredélyhez.’' Ez a bájos és kedves város, ahol a múlt egybeforrt a jelennel, ez hat rám ügy, hogy bár még nyár eleje van, Corot mester ezüstfátylas őszi képeire gondolok. (folytatjuk)
