Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Mikus Sándor: Hol a művelődési dolgozók felelőssége?
tevékenység. Érdeklődhet bárki, még újság író is, jó eredményeket úgy sem talál. Hogy mi az oka? Szerinte a Csemadok járási ve zetőségének rossz munkája, koncepcióhiány, gyenge aktivitás, s hogy az új vezetőség, amelyet az ez évi május 6-i járási konfe rencia választott meg, még nem tudta át venni a jó vezetés minden pozícióját, nem ismerve ki magát még eléggé munkájában. Ez megint nagyon „szervezet”-, „akció" - meg „program"-szerűen hangzik, amelyben ismét csak túlteng az ülés, értekezlet, inst rukció és egyebek a kultúra rovására. A járási titkárságon még meglepőbb hely zet fogad, amelyből kényszerültén ki kell hámozni a sikertelenségek okát. Kovács Mihály a járási kultúrfelelős minőségében, Gacsó István pedig titkárhelyettesi, jövendő titkári tisztségben végzik a titkársági teen dőket nap mint nap. A titkár s már feltehe tőleg ex-titkár, Judin Dániel ebben az idő ben szabadságát tölti Ipolyságon, s ennek lejártával ott is marad, mivel kérte a tiszt sége alóli felmentését azzal az indoklással, hogy Ipolyságon szándékozik maradni más alkalmazásban. A nem egészen érthető hely zet okát a következőkben lehet meglelni. A régi vezetőség dr. Lóska Lajos elnökkel, Ju din Dániel titkárral és Mács Mária kpltúr- felelőssel nehezen vagy egyáltalán nem ér tette meg, hogy a füleki gyári munkásság és a környék lakossága művelődési igényeit hivatástudattal kell szolgálni s hogy a fü- lekiekkel együtt lehet működni kulturális cé lok érdekében. Az elnököt személyes körül mények deprimálták (a több kilométerre fekvő Csorna községben lakik, középisolai tanár lévén munkája meg Fülekhez köti), a titkár, több egybehangzó vélemény sze rint, munkája során többnyire demagóg mó don lépett fel, a kultúrfelelős pedig mun káját, főleg a vidéki szervezetek látogatását elhanyagolta — mindez, együttesen az egész vezetőség munkáját terhelte, elhanyagolt vezetőségi ülések, viszálykodások, formális, ellenőrizhetetlen határozatok, erőtlen akciók kísérték az egész járásban ezt a helyzetet. Az új vezetőség még nem hagyta maga mögött ezt a súlyos örökséget. Panaszok, hibák esnek jócskán. A most hivataloskodó titkár, Gacső elvtárs nem sok felvilágosítás sal szolgál, tekintve, hogy nem is ebből a járásból való, nem ismeri eléggé az itteni helyzetet, s csak így is helyettesi minőség ben végzi munkáját. Az új elnök, Katarzs- neszky elvtárs ugyanúgy csak „nagy vo nalakban” ismerős a „helyzettel”, pontos információkért a járási titkárságra utal. A járási titkárságon egyetlen ember mutat kozik biztosnak, Kovács Mihály, a járási kultúrfelelős, aki ismertetheti a járásukban folyó kulturális tevékenységet. Kovács elvtárs hosszú ideig tűnő keres géléssel különféle kimutatások, munkatar- vdk, határozatok tömegét szedegette elő asztalából, hogy bizonyítsa az adatok való diságát. Elnehezedik a szív ilyennek láttán. Tudom, netm ő a felelős, egy egész appará tus kényszeríti erre a módszerre. De néz zük a papírokat, miről beszélnek. A kimu tatás szerint: Az első negyedévben nyolcvanegy eset ben léptek műkedvelő csoportok a közön ség elé különféle rendezvényekkel. Ez is eléggé áttekinthetetlen, szerintem valamivel kevesebb lehet. Ezekben a színjátszói fellé pésekben mintegy tizenkét egész estet be töltő színmű szerepel különböző együttesek előadásában. Az előadások nívójáról látatlanban nehéz szólni, de műsornak, művelődési politikának vérszegénynek tűnik. Ügyszólván valamennyi népszínmű, s köztük előadták a Cigány régi feldolgozását, s a gyanúsan hangzó „Kin tornás család” című színművet is. Ha művelődésről van szó, a kimutatások ban s összesítésekben nem szerepel a nép művelési munka fontos része, az ismeret terjesztési előadások eredménye. Ezek voltak-e, vagy sem, csak a helyi szervezetek látogatásánál derülhet ki. Ugyanígy nem lehet megtudni a papírok ból azt sem, hogy hány irodalmi vitaestet rendeztek a járás községeiben. A járási titkárságon még a következőket tudom meg: A legjobb helyi szervezetek Füleken, Fü- lekpüspökiben, Korláton és Galsán vannak. Még nem jött létre megegyezés a járási Népművelődési Otthon és a Csemadok járási vezetősége között a közös rendezésekre. (Magas működési díjat szednek különféle és jogosnak tűnő adók és illetékek címén a já rási Népművelődési Otthon és a vidéki Mű velődési Otthonok a szereplő csoportoktól.) Csak egy-két előadót tudnak használni tudományos, irodalmi és ismeretterjesztő előadásokra, mivel a járás pedagógusai nem vesznek részt ebben a munkában. (Termé szetes, hogy nem, ha nem kérik fel őket er re. De akadna Füleken is még jónéhány szak- és egyéb pályákon működő értelmi ségi dolgozd, akik szívesen vennének részt ilyen munkában, ha megbíznák őket). Nem tudják eredményesen terjeszteni a Fáklyát. (Két momentum igazolásképpen: a május 13-án tartott járási veeztőségi ülés jegyzőkönyvében határozati pontként az szerepel, hogy minden vezetőségi tag igye kezzen megrendelni a Fáklyát(?!); a titkár ságon egy nagy csomag Fáklya hever a má jusi példányból, amelyet riem sikerült eladniok, mondván, hogy még a Népnaptár ral mellékelve se vásárolták.)