Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - V. Pál Ferenc: Ki a bűnös?
MŰNŰS? — Okosabb lesz, ha elválunk. így. ilyen egyszerűen, hétköznapján kez dődött. Nagy Feri leült a karosszékbe és tenyerébe hajtotta kissé már deresedő fe jét. Hiszen, igaz, gondolt erre már ő is, de hogy az asszony ilyen váratlanul és egyenesen kimondta, meghökkent. Elvál ni, kétségtelenül ez a legjobb és talán egyetlen megoldás. Mert így tovább élni nem lehet. Nem megy a munka, a hivatal ban is bajok vannak már. A múltkor be hívatta az osztályvezetője és elétett egy számlát. — Nagy elvtárs, ez a maga munkája? — kérdezte inkább megállapítva a tényt. — Az enyém. Az öreg Prohászka nagy jóakarója volt mindig, sokat segített néki, szerette az éleseszü fiatalembert, aki munkásból lett hivatalnok, de most bosszankodva csóvál ta a fejét. — Hát hogy lehet ilyet csinálni? Miért nem nézi át mégegyszer a munkáját? .Megszégyenülve, de dacosan lépett ki az osztályfőnök irodájának az ajtaján. Könnyű az öregnek beszélni! Hát találtak eddig va laha is egyetlen hibát a munkájában? Most... most az más. Próbálja meg akárki is, hogy jól számlázzon, ha egész éjszaka a szemét sem húnyta le. Hogy miért ? Hát dolgozott. Muszáj mellékesen is keresni.' Sohsem elég a pénz. Nem győzi meg az asszonyt. Egyszeíannyit keres, mint más, még egy-két hónappal ezelőtt is az utolsó fillérig hazaadta a keresetét. S mégsem volt soha semmijük. Nem vettek tíz esz tendei házasságuk alatt egy rendes bútor darabot. Még mindig csak az van, amit annakidején az öregektől kaptak. Mi a fe nének is adták a sok porfogő, őmódi, ci- komyás holmit; ha nem lett volna, kény telenek lettek volna mást, rendeset venni. De hiszen ugyanúgy nincs ruhájuk sem. Lassan már nem is tudja, mit vegyen fel a hivatalba, kimenő meg ünneplő ruháról nem is beszélve. Most vett egyet-mást ma gának, hogy a mellékkeresetet nem adja többé haza. De hát hazaadhatja? Hisz ha nem tartaná meg, ebédre sem járhatna el a menzába. Míg minden pénzt hazaadott, csak nagynéha ebédelt. Az asszony sohsem adott neki pénzt ebédjegyekre. így ment ez sokáig, esztendőkön keresztül. Hogy is történt, hogy annyiban hagyta? Hogy nem szól egy szót sem miatta ? Nem szólt ő másért sem. Talán még sokkal fontosabb dolgokért. Egészen tavalyig. Addig szótlanul tűrte, hogy a lakást, a széllőzetlen, túlzsúfolt, nippekkel, foszlott csipketerítőkkel teli lakást elborítsa a por. Hogy ne legyen tiszta inge, vasalt nadrág ja, hogy a két gyerek mosdatlanul, egyre újabb meg újabb, de mosatlan, piszkos ru hában járkáljon. Tűrte az örökös kömény magos leveseket és rántottákat, a felvá gott-ebédeket. Azt hitte, hogy ennek így kell lennie. így van rendben. Néha ugyan visszagondolt az édesanyja főztjére, az egyszerű, de kiadós ebédekre, vacsorákra, a vasárnapokra, amikor hús került az asz talra, meg kalács. Az ám! Kalács. Mióta együtt vannak, nem evett rendes kalácsot. Nagynéha ugyan hazajött az asszony vala mi recepttel, nekiállt sütni, de sohasem tudott jóízűen enni belőle. Azért nem szólt néki, kezdetben még sajnálta is, ha tanács talanul, ügyefogyottan állt a sikerületlen va karcs felett s igyekezett elhitetni vele, hogy nem is olyan rossz, amit sütött. Azt tanácsolta neki, hogy tanuljál az édes anyjától, de erre nem volt hajlandó. — Méghogy én az anyádtól tanuljak! Életében sem tudta, hogy mi a jó. Hol is tanulta volna ? Rosszul esett az édesanyja bírálata, de elismerte, hogy igaza van az asszonynak. Bizony, odahaza sok mindenre nem tellett. A háború előtt kevés volt az édesapja fi zetése, nehezen éltek meg belőle, a háború alatt meg... Hiába négy gyerek, négy éhes száj, nehéz volt őket jóllakatni. Ámbár ha őszinte akar lenni, éppen a háború alatt kezdtek jobban élni. Akkor ismerte meg a vaj ízét. Jegyre volt, hát kiváltották, nem hagyták, hogy elvesszen a jegy. Különös dolog volt ez is. Valamiképpen hasonlított ehhez a mostani állapothoz. Míg nem evett vajaskenyeret meg vajaszsem lét és az iskolában látta, hogy mások azt esznek tízóraira, majd a hideg kirázta ér te. Mikor aztán a háború alatt hozzájutott, nem ízlett neki. Akárcsak a felesége süte ménye. Magában megállapította, hogy nem az ő gyomrának való az ilyen úri cseme ge. Hallgatott. Tavaly aztán összebarátkozott egy kollé
