Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Héczey András: Görbe tükör
Tizian — Picasso kétféle változata; Lavina mint monstrum nak. Goya „Korsós lány” festményének sza bályos lány alakja Matissenál már torz vo- nású. S míg a goya-i környezet minden szempontból megfelel a kor nagy festője egészséges, reális felfogásának, addig Matis senál a környezet megválasztása a lányalak szalonba helyezése, s a szalon túlcicomázott, Ízlést nélkülöző berendezése, a XX. századi realizmus hanyatlás, az antirealizmus bélye gének hordozójává lesz. Egyáltalán nem könnyű a régi mestere ket mai nyelven kifejezni, művészetüket, té májukat mintegy átültetni, lefordítani. Alap vetően más a két kor embertípusa, más a környezete, s más pszichikai világa is. Ez a sok differencia, ez a sok „más” természete sen nem tűri meg, mert nem is tűrheti meg — ugyanolyan kifejezési eszközök használa tát. Újfajtákat követel. Bortnyik pikturájá- ban sikerült alkotásokká patinásodott ez ae érdekes és újszerű kísérletezés. A Bortnyik alkotta festmények élesen megmutatják, mit veszített el a modem fes tészet a régi korokéból. Elsősorban — s ez a leglényegesebb — a humanitás vész el. Ezenkívül azonban a klasszikusok objektivi tása a mai kor modem festőinek palettáján szubjektivitássá lesz, a kompozíciók egysége helyébe, bizonyosmérvú széthullás kerül. Ezeknek az ellentmondásoknak mintegy ma radandó konkretizálása, lerögzítése Bortnyik sorozata. Az összehasonlításokból ugrik ki élesen a különbség, s a persziflázs sorozatnak ez a kimutatás, bebizonyítás nagy-nagy ér deme. Az egyes koroknak sajátos szellemisége van, ez a szellemiség lesz a múvész sugal- mazója is. Rembrandtnak a korra is szüksége volt ahhoz, hogy egyéni géniuszával frigyre lépve, Rembrandttá legyen. Ami azonban a régi kor tematikája volt, nem fér el a mai, modem kor művészetének tematikájába. A régi témák beleerőltetése a modem kor pik- turájába, s ennek az átkeresztelésnek, átköl- tésnek megannyi szatirikus vonása igazolja, a forma és tartalom szoros összetartozását, Aertsen „Rikkancs a XVII. századból” című pikturája, a ma nyelvére lefordítva, Kmetty János modorában — magától értetődően más környezetet, más alak ábrázolást kíván. Más a levegője is, mások kifejezési eszközei. Ru bens Heléne Fourment-jének pompás bunda ékét Bencze László, egy zöld lcdenkabáttal helyettesíti. Vagy Botticelli kagylóból kiemel kedő karcsú Vénusz alakja groteszkül eltor zul Bán modorában. Franz Hals eleven, bá tortekintetű, egészségesen kacér Cigánylány figurája Emil Nőidénél torz vonású, közön séges és beteges alakká satnyul. A Picasso modorában készült kétféle La- „vina piktura hatalmas karokkal és mellekkel, számos groteszk vonással ruházza fel Tizian szelíd, bűbájos gyümölcsvivő nőalakját. A kiállítás nagy tanulsága mellett végtele nül szórakoztat^. Bortnyik könnyed játéka korokkal, festőegyéniségekkfel, színekkel és stílusokkal a művész kitűnő beleérző kész ségét, gazdag fantáziáját, eredetiségét tanú sítja. A klasszikus és modem kor széles és alapos ismerete nélkül nem sikerült volna ez a kísérlet. Bortnyik Sándor azonban ottho nos mindkettőben. Olyannyira otthonos, hogy reprodukálni volt képes ismereteit. Már pe dig ez nem volt kis feladat. Bele kellett élje magát valósággal a mai kor festőjének énjé be, egyéniségébe. S dicsérendő, hogy a kitűnő művész nem a könnyebb utat választotta, nem tanulmányokban, nem szavakban fejez te mindezt ki, hanem elkészítette magát a festményt. Ismeretein és művészetén kívül szív is van ezekben a képekben, s játékos öröm, a festő, a művész alkotás-öröme. Mi sem bizonyítja ékesebben Bortnyik Sándor sikerét, mint az a tény, hogy a „kipellengérezettek”, az „ecsethegyre tűzöttek” (Szőnyi, Domanovsz- ky és a többiek) magukénak ismerték el a Bortnyik csinálta festménylapokat. Nagy szol gálatot tett Bortnyik Sándor persziflázs so rozatának megalkotásával; szolgálatot a ma gyar képzőművészetnek, amely most gazdag értékekkel gyarapodott. Héczey András, Budapest.
