Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Turczel Lajos: Kritikai utóhang az elmúlt év irodalmi terméséhez III.
lyeket a regény kritikusai már kiemeltek és amelyekben Szabó Béla — Fábry szavá val élve — „a szegénység légkörének jele nítő művészeként” valósággal remekelt. Gondoljunk csak az egyes társadalmi réte geknek, foglalkozásoknak, embereknek sza gokkal való jellemzésére, amit több helyen is alkalmaz az író. Ez — a művészi hatá sosságon ldvül — a főhőshöz viszonyítva lélektanilag is nagyon helytálló! A szagok mellett a szegénységnek megvannak a ma ga hangjai is. A 'proletár család zsúfolt éj jeli szállásán valóságos hangzavar gátolja a .hős álmát: „Apa horkol, mintha fát fűré szelne, anyám segít neki, de egészen hal kan és fuvoláznak a gyerekek, Gyöngyiről nem is beszélve, aki itt-ott felordít és ál mában gyakran folytatja nappali kalandjait. Az éjjeli hangokhoz még hozzátartoznak az egerek, amelyek nyilván nagyon szeretik a rongyos cipőket, ezért a konyhában tar tózkodnak, de éjjel bejönnek a szobába és kapargálpak, rágcsálnak és minden ok nél- nül úgy futkároznak, mintha a lakásért bért fizetnének.” Végül még egy lirailag rend kívül hatásos részre szeretném felhívni a fi gyelmet: A Szabó család rozoga, „nyugdíjba kívánkozó" bútorainak felejthetetlen sereg szemléjére és agóniájára: Mennyire rozogák voltak ezek a rücskös ábrázatú szekrények meg ágyak köszvényes roggyanő lábaikkal. De megfigyeltem azt is, hogy.ezek a bútor darabok velünk, gyerekekkel együtt örülnek és szomorkodmak. Ha futkostunk a szobában, ők is nyihogtak és ugrándoztak és ünnep napokon, mikor csendben voltunk, ők is a látszat kedvéért rendesen viselkedtek. Voltak azonban borzalmas napok, amikor a konyhából jövő pára homályba borította az egész szobát. Ilyenkor izzadtak, verej tékeztek és keserves könnyeket sírtak. Sőt az is előfordult, hogy egy-egy szék hirtelen elájult, darabokra hullott a szemünk láttá ra a kimerültségtől, a fáradtságtól.” Micsoda poanpás megszemélyesítés-soro zat, allegória ez és milyen finom művészi érzékeltetése a szegénységnek. Egy har madikos polgarista stílusgyakorlatában per sze csak „beleírásnak” képzelhető el az ilyesmi, még akkor is, ha véletlenül kitűnő en fogalmazó diák is az illető. No, nincs szívünk szigorúan szemére vetni Szabó Bé lának ezt a lélektani aránytalanságot: a ki fogásolható hibáért bőven kárpótol az idé zett rész eszmei és művészi szépsége. Igen jók és erőteljesek Szabó Béla regé nyének a mellékszereplői. Reálisak, hitele sek, alig taláható bennük túlexponáltság. Ez annál érdekesebb, mert hiszen — mint tud juk — ezeket a mellékszereplőket az egész történetet első személyben elmesélő tizen három éves főhős formálja meg közvetle nül a szemünk előtt. <Ha szellemesek akar nánk lenni, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a helyenként túlexponált főhős nem esik megteremtőjének, az írónak a hibájába és a rábízott ábrázolási feladatok teljesíté sénél mértéktartó tud maradni. Persze min dennek a valódi oka a regény szerkezetével, a főhős hangsúlyozott előtérbe állításával magyarázható meg. A gyermekszereplők megformálásánál itt- ott érezzük a „légy jó mindhalálig” és a „Pál uccai fiúk” felejthetetlen hőseinek a hatását, de ez a felbukkanó rokonság többnyire véletlen, a hasonló témából mi ként adódó és seholsem bántó. A felnőtt-szereplők »közül a kritika szin te kivétel nélkül kiemelte már a proletár anya megható és finom portréját. Aránylag kevés szó esett azonban a regény kitűnő tanító-alakjáról: Chiráról. Pedig az ő alak jával Szabó Béla a felszabadulás utáni szép- irodalmunknak egyik adósságát törlesztette le! 1945 után kultúrpolitikánk és publicisz tikánk — a „múlt”, a „régi,” a „csökevé- nyek” ellen sokszor sematikusan, demagóg- módon harcolva — a legtöbbször egyolda lúan negatív képet festett a régi iskoláról és a régi tanítóról is. Ezt a baloldali túl zást a szépirodalom is átvette. A harmadvi rágzás irodalmából nem emlékszem egyet len olyan lírai vagy prózai alkotásra sem, amely egy régi haladó tanítónak legalább az arcvonásait villantotta volna fel. Ellenkező előjelű bemutatásokra már kapásból is tu dok példát felhozni, mondjuk Bábi „Meg ígérem” és Veres János „Régi iskolában” című költeményeit. Persze nem arról van itt sző, hogy Bábi és Veres költeményei len nének hamisak, torzítok, a baloldali túlzás nak szolgaian behódolók. Nem! Bábi tanítója és Veres magyar tanárja élethű figurák, ezer és ezer volt diák egyéni tapasztalatá val hitelesíthető típusok. De Szabó Béla szegénységhez húzó, harcos és igazságos Chirája is az — és ennek az írónak a re génye előtt mégsem hullott az ő nemes alakjára az emlékezésnek és hálának egyet len sugara sem. E sorok írója külön kö szönettel tartozik Szabó Bélának, hogy *— Chira élő alakján keresztül — az ő jó taní tóinak: a Barát Béláknak, Gánóczy Mihá- lyoknak és Krammer Jenőknek is emléket állított. Szabó Béla regényében az itt elemzett pozitív és negatív vonások mellett jócskán lehetne még találni, további felfigyeltető értékeket, de elmarasztalandó fogyatékos ságokat is. Ezek közül a leglényegesebbek re — így például a szerkezet aránytalan ságaira — a könyv kritikusai már rámu tattak. Én itt még egyetlen egy fogyatékos ságra akarom az író figyelmét felhívni:
