Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Dobos László: A komáromi színház problémáiról
iC omáromba visz utam. Ismerkedni aka rok a Magyar Területi Színház szinészeivél. rendezőivel, igazgatójával, egész életével, Szeretném megismerni sikereik ckát, de munkájuk kerékkötőit, buktatóit is. Meleg fényként gyúlmaik ki emlékezetem ben az együttessel való találkozások: ,A szevillai borbély”, „Az anya”, ,A tanítónő". Minden egyes alkalom művészi élménye mellett egyben jóleső meglepetést is ho zott. Egyre többet adott a színész s nagyobb élményben volt része a nézőnek, kritikus nak, kételkedőnek és rajongónak. „A taní tónő”, amely eddig szerintem a csúcsot jelenti, évek munkájának eredménye, bi zonyítványa, jutalma volt. Része van ebben színészi lelkesedésnek, tudásnak, akarás nak, rendezőnek, igazgatónak egyaránt. Nagyra kell értékelnünk ezt a munkát. Irodalom és színész Irodalmunk valahogy szQkmarkúan osztja az elismerést s mi több fi gyelmet, kritikája, segít sége kevés esetben ér el a színházhoz, a színésze kig. Azonban annál több személyes torzsalkodás, kulissza mögötti sugdo- sás, találgatás duzzad fel a Területi Színház és drámaírásunk egyetlen nek látszó problémájává. Miért van ez? Meg kell mondanunk, hogy a Te rületi Színház ügye általában kívül esik íróink, költőink érdeklődési körén. Nem kísérjük következetes figyelemmel a komá romi színház munkáját. Találkozásaink a drámaírás és a színház ügyével alkalom szerűek. így is mondhatnánk: az egyszerű néző szemével, s nem az író felelősségével hallgatjuk előadásaikat s vesszük tudomá sul eredményeiket vagy balsikereiket. Mit kap a színház írótól, sajtótól, kul- túrmunkástói ? Látogatásokat, é jszakába- nyúló beszélgetéseket, kedves mosolyt avagy durva kitöréseket, egy-egy sokat sejtető, de semmit sem adó kézfogást. És? A be mutató után az Oj Sző hasábjain rendsze rint Egri elvtárs tollából (hellyel-közzel Tóth és Jakab elvtársaktól) megjelenik az ismertetés illetve a kritika. Ottjártam alkalmával a színház egyik tagja ezzel kapcsolatban körülbelül a kö vetkezőket mondta: „ .. jA sajtó csak akkor ír rólunk, ha Egri elvtárs itt jár, vagy ha mi adunk magunkról életjelt”. Gondoljunk vissza az elmúlt hónapok színházkritikáira, ismertetéseire, vajon igaz volt-e a meg állapítás? S ettől eltekintve megelégedhe tünk-e azzal, hogy drámánk, színjátszásunk csak egyesek vagy kevesek ügye legyen? öntevékeny színjátszó csoportjaink jelenle gi helyzete, a területi és a falu járó színház erősödése arra figyelmeztet, hogy a szín játszás ügye túlnő az egyes színházak és színjátszócsoport keretein. Megszűnik kul turális tömegmozgalmunk csak szervezési és műsorpolitikai kérdése lenni. Líránk és prózánk mellett előtérbe kerül drámánk hiánya és szüksége. Színjátszás és dráma írás ezzel irodalmi súlyú kérdéssé nő. ;Ez kettős feladat elé állít bennünket: egyrészt hatékonyan elő kell segítenünk drámairodalmunk kibontakozását, másrészt minden oldalról művészi támogatást kell nyújtanunk a komáromi Területi Színház nak. Ez utóbbi elsősor ban kritikusainkra vár. Az elmúlt években kialakult egy nézet, mely szerint nem lehet gaz dag, és sokirányú kriti kai életünk, ha irodal munk közepes értékű vagy csak kezdő művek kel jelentkezne. De sze- szer intem a kritikus, munkája nem korláto zódhat csupán csak a megjelent művek bírála tára, értékelésére. Az irodalom más területei nek analízise, az adott irodalmi szakasz lénye ges problémáinak megra gadása elsősorban kriti kánkra, kritikusra vár. Éppen ezért lelki- ismeretes bírálatra, kritikára tart, igényt a színház, a színész éppen úgy, mint irodal munk bármely lírai vagy prózai alkotása. Mivel magyarázható irodalmunk közönye színjátszással, drámával szemben? Talán fiatalságával vagy kezdeti éveivel? Ez csak részben menti mulasztásainkat. A nagyobb ok a dráma nagy emberiarmáló erejének fel nem ismerése, illetve annak lebecsülése. Miért fontos kihangsúlyoznunk drámaírá sunk megteremtésének fontosságát ? Első sorban népünk irodalmi és történelmi tu data kialakításának szempontjából. Más részt drámaíróink s szini kritikusaink je lentkezésével szorosan összefügg hivatásos és önkéntes színészeink fejlődése is. Drámaírásunk szüksége mellett szól az is, hogy mindinkább előtérbe kerül színház- látogató közönségünk szórakozási igénye is. A néző szórakozni is akar a színházban, s a szórakozás alapja az, — ezt bizonyítja a goethei ábrázolás is — hogy gondolatai, érzelmei találkoznak a dráma alapeszméivel. Akkor lesz igazán szórakoztató a darab, ha A KOMÁROMI SZÍNHÁZ PROBLÉMÁIRÓL DOBOS LÁSZLÓ:
