Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Babos László és Mikus Sándor: Az élet küszöbén (Az osztályelső, Egy a "gyengébbek"-ből, A "bányász", Óvónők, A "rapli", Utószóféle
elvtárs, a kis Lackó családi körülményeivel. Sok mindenre fényt vetnek. Megtudom, hogy Lackó Darina szülei el váltak. A kislányról, aki már nyolc hó napja tüdőbeteg, nagyapjánál lakik, édes anyja gondoskodik, már amennyiben mód jában áll gondoskodni. Ugyanis, ő sem dol gozik már hosszabb ideje, mivel súlyosan beteg. Második férjétől is elválva él, ágy ra járó a nagyapa lakása melletti házban. — Legalább közel van hozzám, — jegyzi meg Lackó Darina. — Nem csoda, hogy beteg, sok mindent megpróbált a háború alatt. Rádiótelegrafista volt s végigjárta Németországot. Én is vele voltam, de már nem emlékszem arra az időre. Felfigyelek. Valahogy akadozva, dadogva beszél. Beszédhiba, kisgyermekkori baleset következménye. — Ezért csúfolnak „raplinak” — veti köz be a kislány. — No, nem éppen ezért, inkább a modo rod miatt. És egyedül rajtad áll, hogy vál toztass a helyzeten. — Ha szaval, s ha elő re megfontolja, hogy mit akar mondani, beszédhibája teljesen eltűnik, — fordul is mét felém Jávor elvtárs. — Szavalj csak valamit! S Lackó Darina valóban fennakadás nél kül, hibátlan kiejtéssel szólal meg. Kissé ugyan lassabban beszél, mint az előbb, de ez egyáltalán nem feltűnő. Fölöttébb nehéz egy rövid írás keretébén olyan témával foglalkozni, amely kereszt- metszetét kívánja nyújtani életünk egy tendkívül fontos részletének. Ennek a ténynek tudatában indultunk útnak, amikor elhatároztuk, hogy ha csak néhány elnagyolt vo nással is, de megrajzoljuk életbe kilépő iskolásaink arcát. S csupán munka közben mutatkozott meg valóban feladatunk nehézsége. Annyi az „élet küszöbén“ álló fiatal került elénk, hogy zavarban voltunk: kft válasszunk ki közülük, kik azok, akik a legjobban példázzák mindvalamennyiüket? Kiken mutathatunk rá a legszembetűnőb ben a múlt és a ma oktatási rendszere közti óriási különbségre? Sok fiatallal találkoztunk. Olyanokkal, akik soha nem gondolkodtak el azon, hogy mit jelent számukra már középiskolában az ösztöndíj, magától értetődőnek tartják, hogy megkapják s csupán mérsékelt szorgalommal igyekeznek meghálálni, igazabban bebiztosítani. Találkoztunk olyanokkal, akik nem is törekednek az ösztöndíj elnye résére. Találkoztunk rendezett családi és anyagi viszonyok közt élőkkel és olyanokkal, akik a szó szoros értelmében vett szociális esetek. Gondolkodóba ejtett bennünket sor suk s reméljük, olvasóinkat is gondolkodóba ejti. Miért kell ennek így lenni? Ki a hi bás benne? Ki felelős .ezért? Társadalmunk jövőjéről van szó. Nem szabad megengednünk — nevelőknek, szülők nek, mindnyájunknak, hogy szemünk láttára értékek kallódjanak el. Bűnös és meg bocsáthatatlan hanyagság lenne részünkről, ha nem lépnénk közbe ott, ahol annak szüksége mutatkozik, nem nyújtanánk segítő kezet az arra szorulóknak, nem kísé relnénk meg átalakítani azon fiataljaink gondolkodását, akik tévúton járnak. Szeretnénk, ha ez írásunk hatására mennél többen ráeszmélnének ifjúságunk iránti kötelességükre, arra, hogy az ő helyes vagy helytelen irányításukkal, nevelésükkel válnak fiataljaink testüeg és szellenúleg ép, egész, vagy csak félemberekké, hogy tőlük — mindnyájunktól függ társadalmunk jövője. — Díjat is nyert szavalásban Dunaszer- dahelyen. A magyar jakobinus dalát és az öreg Kúnnét szavalta, — Milyen az előmeneteled ? — kérdem tovább én a kislányt. Kérdésemre idegesen megrándul, barna haja a homlokába hull és ismét dadogva válaszol: — Jeles. Egyedül matematikából volt hármasom, de azt is kijavítom. Elmondja még, hogy az iskola végeztével a négyéves vegyészeti ipariskolára készül Pozsonyban, vagy ha nem vennék fel, úgy a nyitrai hároméves egészségügyi iskolára. — Egy valamiről meg is feledkeztünk — veszi fel ismét a szót Jávor elvtárs. — Lackó Darina verseket ír és van is tehet sége a versíráshoz. Magától a kislánytól tudom még meg. hogy szívesen sportol, főképp kosárlabdá zik, volejbalozik és úszik. Egy ideig zon- gorázot is, de aztán abbahagyta. A körül mények ... Hát igen, a körülmények. Egy sokoldalú tehetségű fiatal lány olyan körülmények között él, amelyek enyhén szólva is gátol ják fejlődésében, tehetsége kibontakozásá ban. Mindennek ellenére jól tanul, céltuda tosan halad előre. De meddig ? Megtett-e mindent az iskola vezetősége, a CSISZ-szer- vezet s mind valamennyien, akiknek kö telességük felfigyelni az ilyen esetekre, hogy megszüntesse ezeket a körülménye ket? UTÓSZÓFÉLE