Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Turczel Lajos: Egy költő útja
TURCZEL LAJOS: EGY KÖLTŐ ÚTJA Bábi „Hazám, hazám” című kötete ennek a szenvedélyes és kereső költőnek immár második önálló jelentkezése. A kötet alap vető tematikájában és sarkalatos problé máiban szorosan kapcsolódik az első kötethez. Már az első kötet címével — „Ez a te né ped” — azonos tartalmat kifejező cím is mutatja, hogy itt egyazon problémák tö- vábbgyűrüzéséről van szó. Mik ezek a prqblémák? A szlovákiai kö zös szlovák—magyar sors jelene és jövője, amelyet a költő a kételyekkel teli és a köl csönös gyűlölettel megmérgezett múlttal szemben állít a mérlegre. Semmit sem ken dőz, cifra és festett szavakkal sehol nem burkol. Könyörtelenül végigvezet bennünket a műit minden kataklizmáján, a „buta tót — szvinya magyarszká” disszonáns sovinisz ta hangorkánján, a „szolgaság, szégyen” át- kos útvesztőin, évtizedein. Amikor: „Martuk egymást és bilincstől esve vergődtünk, mint az elalélt barom, rongyosan is egymást irigyeltük az égett mezőn, kihalt ugaron,” A múlt kételyeit, az átélt szenvedések merev, kisimulni nem akaró görcseit itt, ebben a második kötetben a „februári nagy napok” jelentőségének felismerésével oldja fel aztán a költő: „Ami gyalázat ért, eltörölték rólunk a februári nagy napok, aki üldözött volt és hontalan, mind, mind hazát kapott. S ki mint a veszett eb, csak gyűlölt, fnart, börtönt, bitót, csúf halált ért vele. Elsodorta, mint rossz pelyvát a szél, a nagy idők szele." A jogait és hazáját visszakapott magyar ság nevében a Pártnak mond Ujjongó kö szönetét a költő. A Pártnak, mely neki és népének is „vára, erőssége”. A Pártra és az általa képviselt marxi-lenini nemzeti ségi politikára építi népünk további sorsát is. A marxi-lenini nemzetiségi politika nem csak jogot, hanem kötelességet és er kölcsi parancsot is jelent az anyanyelvvel a nemzeti kultúrával és a haladó hagyomány nyal szemben. A költő tudja ezt és „oku lásul százezreknek” le is vonja belőle a konkrét tanulságot. Ez a tanulság, amely a Párt öklétől félő, rejtőzködő soviniszták, opportunista kozmopoliták és nemzeti ni hilisták címére is szól, így hangzik: „A magyar ember csak magyarként marád meg nálunk ép embernek.” Erkölcsi parancs és elkötelezettség ez a tanulság és az ellene vétőket a további so rok-szinte kiközösítő haraggal sújtják: „mert magamagát árulta el, ki oktalan másképp vélte, ha társtalanul kallódik most, ám kallódjon el, nem kár érte.” Szépek és igazi belső átéléstől fűtöttek Bábinak a néppel való teljes összeforrott- ságát mutató versei is. Nála a „nép” szó nemcsak nemzeti kategóriát jelent, hanem a közös hazában testvérré vált, több nem zetiséget összeölelő dolgozó népet is je löli. Egész dolgozó népünk hű fiaként vall ja magáról a költő: „A népé vagyok én — tettben, vágyban, minden kis szóban, rejtett gondolatban, S mindent megkapok, mert magamat, egész valómat régen odaadtam." Ez a forró proletárnemzetköziségből fa kadó népisége alkalmassá teszi a költőt arra, hogy költői programjába a haladó em beriség egész múltjából minden maradandó értéket felöleljen: „Pannoniustól József Attiláig ami szép, mind az én örökségem. Görög bölcsektől, Lenintől tanulok, s megférek mindenütt jó békességben.” A kötetben a béke szeretete és az esz telen háború gyűlölete is erőteljes hangon szólal meg. Nem jelszavak, frázisok ágál nak itt a béke mellett, hanem a háború itt maradt borzalmainak, oktalan szenvedései nek vádoló felidézései, megrázó felvillantá sai. Ha tehetném, teljes egészében idéz nék itt néhány verset, főleg az „Ének rok kant bakáról” címűt. „Hogy örvend, ujjong, forr az élet, ám nehéz ujjongani annak, akinek lába helyett egy nap fatuskót, vagy mankót adnak. Azt elkerüli a szerelem, Csak szánalomból akad párja. Búsul, elméláz, elüldögél, boros pohár a cimborája.
