Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Július Dolanský: A magyar irodalom jelentőségéről a szláv irodalmakban II.
bán állottak a kölcsönös kapcsolatoknak, itt is találunk egy és más megemlítésre mél tót. Nálunk, Csehországban, példának oká ért, a magyar forradalmárok őszinte tisz telői közé tartozik Václav Frič és Jan Ne- ruda. Kétségtelen, hogy műveikben találko zunk a magyar irodalom visszhangjával. Több ízben mutattak már rá, hogy az ifjú Neruda „Obrazy života" (Életképek) címen adott ki folyóiratot (1858—60), amely már címével is emlékeztetett az Ifjú Magyar- ország hasonlónevű lapjára, Petőfi Életké peire. Mindmáig nem vettük figyelembe, va jon nem találkozunk-e Vrehlický költésze tében Petőfi és Arany hatásával, mikor Vrchlieký mindkettőjüket nagyon szerette és fordította. Űjra kell értékelnünk, mi képpen tükröződött vissza a magyar iro dalom alapos ismerete a nagy szlovák írók és költők művében. Ján Kalinéiak több íz ben fordult történelmi témáinak megválasz tásában Bethlen és Rákóczi felkeléseihez. Nem tért ki az egykorú szlovák—magyar élet izzó képeinek ábrázolása elől sem. ugyanúgy mint Svetozár Húrban Vajanský és számos más kortársa. Köztudomású, hogy a szlovák költészet legnagyobb mestere, Pa vel Országh Hviezdoslav is közel állt a magyar irodalomhoz és fiatal korában ma gyar verseket írt. ' Ugyancsak sokat vett át a magyar iro dalomból a 19. század második felének hor- vát irodalma is, egészen az első világhá borúig. Akárcsak az illirizmus idején, ez- időtájt is számos olyan horvát író élt és működödtt, aki nagy figyelemmel kísérte a magyarországi politikai és kulturális ese ményeket. Mirko Bogovié, aki még 1848 előtt kezdett írni, anyai ágon magyar volt. így nem csodálkozhatunk azon, hogy tör ténelmi drámáiban a múlt század ötvenes éveiben, a Bach korszak alatt is találkoz hatunk a bécsellenes harc szellemével. Ugyanő politikai téren is arra törekedett, hogy megegyezés jöjjön létre a horvátok és a magyarok között. Lényegesen más irányban fejlődött már ebben az időben a magyar—szerb viszony. Természetesen itt is közrejátszott a feltá madó burzsoá nacionalizmus. Azonban ahogy a modern szerb kultúra súlypontja egyre jobban délre tolódott, távolabbra a magyar területtől, fokozatosan tünedeztek a kölcsö nös súrlódások egyre nyilvánvalóbb okai. Jó viszonyt teremtett már a magyar irodalom mal Jakov Ignjatovič, a szerb kritikai rea lizmus egyik úttörője. A hatvanas évek szerb Omladinájának vezető költői, Jovan Jovanovič Zmaj, Djura Jakšié és Laza Kos- tje jobbára magyar iskolába jártak, megsze rették a magyar irodalmat és sokan fordí tottak is közülük. Ugyancsak néhányszor szerb -magyar témák felé fordultak. Nem lehet semmi kétségünk afelől, hogy fejlő désükben nagy szerepe volt a magyar iro dalommal való kapcsolatnak. Hasonló hely zet állt elő később az űn. Vajdaság többi szerb írójánál is. Műveik sajátszerűségét az újkori szerb kultúrában nem magyaráz hatjuk meg teljesen a magyar visszhangok nélkül. A központi hatalmak veresége és az Oszt rák—Magyar monarchia felbomlása mind örökre felszámolta a feudális középkor ál lamalakulatait. A trianoni békeszerződés azonban nem hozott áldást és békét Kö- zép-Eurőpa nemzeteinek. Horthy fasiszta diktatúrája Magyarországon éppoly kevés jóakaratot mutatott a kölcsönös együttmű ködésre, mint a Masaryk és Benes Cseh szlovák köztársaságában uralkodó burzsoá zia, vagy a győztes monarchofasizmus Ju goszláviában. Egyelőre nehéz megállapítanunk, hogy e kö rülmények között, mit adott a magyar iro dalom szomszédainak. Az uralkodó bur zsoázia ebben az időben is képtelen volt arra, hogy bemutassa országainkban a ma gyar kultúra legértékesebb örökségét, nyil ván azért, mert nem is akarta. A két vi lágháború közt eltelt húsz esztendő alatt Aranyon és Mikszáthon kívül nem jutott el hozzánk sepki a kiválóbb magyar klasz- szikusok közül. Az újabb háborűelőtti köl tők közül csak most ismertük meg az egyedüli Ady Endrét. ígéretesen fénylett. fel nálunk néhány ma gyar prőzaíró, Móricz Zsigmond, Szabó De zső és Kosztolányi Dezső neve. akik bírál ták a korukbeli társadalmat. Az egész kilencven esztendő alatt, mely nek folyamán 1848-től kezdve a burzsoázia vezetése és nyomása alatt kifejlődtek iro dalmaink, semmiképpen sem mélyült el or szágaink között a kölcsönös irodalmi együtt működés. Az íróink közt fennálló pozitív vagy negatív kölcsönös kapcsolatok csak nagy- néha váltak olyan mélyrehatókká, mint előbb, a nemzeti megújhodás korában. Miért? Ta lán nem voltak közös érdekeink? A kul turális együttműködés nem állt az uralkodó burzsoázia és nemesség érdekében. A kapi talizmus uralma idején úgy irányította a politikát, hogy saját hasznára egymás ellen uszítsa egymás szomszédságában élő nem zeteinket. A kezépeurópai irodalmak a ka pitalizmus virágzásának korában és az im perializmusba való átmenetei idején nem leltek olyan közös célokra, amelyeknek el éréséért vállvetve vagy egyniássaí vetélked ve harcoltak volna, mint a nemzeti megúj hodás korában, mikor még csak kialakuló ban voltak a burzsoá nemzetek. A polgár ságot uraló irodalom a soviniszta naciona-
