Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Gyüre Lajos: Népi kultúránk jövőjéről
NÉPI KULTÚRÁNK JÖVŐJÉRŐL (Hozzászólás Dobos László cikkéhez) Dobos László a Fáklya áprilisi számában a ma és a jövő fiataljának kulturális életé vel foglalkozik elég kimerítően és reálisan. A népi kultúra hanyatlásáról és lassú ha lódásáról ír. Meglehetősen élesen bírálja a Csemadok országos vezetőségét, a Szlo vák Tudományos Akadémia és a Kultúrügyi Megbízotti Hivatal mellett működő népmű vészeti szerveket, hogy e téren semmit, vagy legfeljebb nagyon keveset tesznek a népi kultúra megőrzése érdekében. De a cikk csak megállapít egyes h'ányos- ságokat, hibákat és nem mutat rá anra, ho gyan kell azokat eltávolítani, vagy hogyan lehetne az eddig mulasztottakat pótolni. Szerintem erre két, esetleg három mód le hetséges. Az első és legegyszerűbb mód — amit a Csemadok országos vezetősége már rég megtehetett volna — az itteni magyar szakemberekkel feldolgoztatni vi dékről-vidékre haladva a még fellelhető népi hagyományokat. A Csemadok az^az állítása, hogy nincs megfelelő szakember, helytelen. Igenis, van szakemberünk. Jóma gam ismerek kettőt, aki alkalmas lenne er re a munkára. Egyik — Hemerkáné-Lágler Olga, másik Takács András. Csakhogy ezek ből — míg a Csemadokkal munkaviszony ban voltak — hivatalnokokat csináltak. Adminisztrációs munkát végeztek, így nem maradt idejük a népi hagyományok gyűj tésére. Csak a hozzá nem értő ember vélemé nye, mikor azt mondja valaki, hogy egy esetleg két napra elmegy a megnevezett helyre és összegyűjti az ottani nép szoká sokat. Nem, ez nem tojás vagy tegyük burgo nya begyűjtés, hogy összeszedem a kellő mennyiséget, s ha megtelt a hátizsákom, odébbáliok. Itt másra van szükség. Kitartó, alapos megfigyelésre, barátkozásra, miköz ben a lélek kinyílik, muzsika, dal csendül fel és táncra perdül az öreg János vagy Pista bácsi, aki még nem felejtette el a régi szokásokat és táncokat. Ilyen megbí zatással még eddig egyiket sem küldték gyűjtő körútra. A másik lehetőség, hogy az illetékes szer vek, tehát a Kultúrügyi Megbízotti Hivatal vagy az Akadémia felkérné a magyarországi rokon intézményeket, hogy e célból szak embereket küldjenek hazánkba. A mai kul turális kapcsolatok mellett könnyűszer rel megoldható ez a feladat. Bizonyos, hogy ez időt és pénzt vesz igénybe. De ha van egy szerv, amely ezzel meg van bízva, keli, hogy erre költségvetése is legyen. Fölve tem hát a kérdést: mire költ k el ezek a szervek az erre a célra kiutalt pénzössze get': Vagy nem használják ki, vagy pedig más célokra fordítják. Bizony, nagyon sok szor a gazdasági tervező-asztalon bukik vagy áll egy-egy szép gondolat. Említhetnénk még egy módját a népi kultúra megtartásának és fejlesztésének, de ez inkább a jövő és nem a jelen mun kája. Ez az új káderek nevelése. Mint is meretes a Csemadok központi vezetősége már több tánckör- és énekkar-vezetői tan folyamot rendezett, több-kevesebb ered ménnyel. Csakhogy ha komolyabban meg nézzük ezeknek az iskoláknak a tanulási menetét, arra a megállapításra jutunk, hogy ezekről az iskolákról a résztvevő vajmi ke vés tudással tér haza és rendszerint — ha már előtte nem rendelkezett valami elő képzéssel — csak kontárrá válik vagy egy általán nem folytatja a tanult szakmát. Itt komolyabb káderképzésről kell gondos kodni, amely megfelelő tudást, szakkép zettséget nyújtana. Ezt pedig csak hosz- szabb ideig tartó iskolázással lehet elsa játítani. Lehet az nyilvános iskola, így te hát a most működő pedagógiai iskola is. Jól tudjuk, hogy magyar pedagógusokban hiány van. De gondolnunk kell arra is, hogy a még üresedésben lévő tanítói állá sok rövidesen betelnek. Iskoláink minden évben legalább 150 tanítót és kb. 15 kép zett tanárt, bocsátanak ki, tehát számolnunk kell azzal, hogy a pedagógiai iskolát vagy főiskolát végzett magyarszakos tanulók a közéletben fognak elhelyezkedni. Itt elő ször a kulturális intézmények munkahe lyeit vehetjük számításba. Ha pedig ez így lesz, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy ifjúságunk olyan nevelést kapjon, hogy e funkciókban megállja a helyét. Saj nos. ezt az iskoláink nem nyújtják! Sem a pedagógiai gimnáziumokban sem pedig a Szlovák Pedogógiai Főiskola magyar tan székén. Dobos László cikkében hivatkozik a taní tókra, hogy ezek is bekapcsolódhatnak a gyűjtés munkájába. De most nézzük meg, mit tudnak mai fiatal tanítóink és tanuló .ifjúságunk a népi kultúráról. Jóformán sem mit. Miért? Azért, meit az iskolákban nem kapják meg a kellő alapot ahhoz, hogy a népi kultúrával behatóbban foglalkozhassa
