Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - B. I.: Egy nagy barátság tanúságtétele
könnyedén ne fogott volna! Amikor meg érkezett Prágában és meglátta a Rudolfinu- mot, amelyben a konzervatórium volt, olyan tréma vett rajta erőt, hogy az ajtót még kinyitotta, de a kilincset kiengedte a ke zéből, sarkon fordult és a legközelebbi vil lamossal az állomásra ment, hogy minél előbb haza kerüljön Veresvárra. így mesél te el ezt nekem ő maga! Aztán falusi jegy ző lett és egy autóbuszkiránduláson halálos szerencsétlenség érte; az autóbusz lezu hant a szerpentin útról és a falusi jegyző virtuóz ott lelte többedmagával a halálát. In illő tempore (azon időkben, szerk.), a zenei élet Nagyszombatban nagyon siralmas képet nyújtott. A város intelligenciája nagy volt. de az „intelligens” epitetonra nem volt egy kissé sem méltó. Inkább gazda goknak nevezhetném őket, mint intelligen seknek. Nem törődtek sem a város törté nelmi múltjával, sem siralmasan sivár je lenével. Nagyobbára németül beszélő „ma gyarok” voltak, akik nemcsak földrajzilag de szívbélileg is közelebb állottak Bécshez — mint Budapesthez. A zenei élet reprezen tánsai a következő intézmények és szemé lyek voltak: 1) a dóm templom kórusa, ame lyen egy öreg két manuálos „tört-pedálos“ asztmatikusán nyögő orgona dominált. Re- genschorija a már említett, sokgyermekes F. Ottó Matzenauer, szegény szélütötte em ber volt. Nehézkesen járt; kínosan von szolta magát és balkézzel dirigált. Ez az állapot morózus, mogorva és nem épen meg nyerő külsejű emberré tette. Goromba is volt. Minket, fiúkat a legkisebb hibáért mindjárt „teszamarozott”, sőt a hölgyek nek is kijutott a „duimme Gans“-bol. Fizetett kórusi zenész csupa öreg bácsi volt (úgy hatvantól felfelé), akik foghíjasságuk kö vetkeztében néha „mellé” fújtak és hege- düvonó húzásuk arról tett tanúbizonyságot, hogy már nagyon régen voltak harmincéve sek ! Próbákat nem tartottunk. Ebből ki folyólag sokat „blattoztunk” s ezért jóné- hányszor el is packáztunk egyet-mást. A gimnáziumban a zenére nem fektettek súlyt. Volt egy ad hoc összeál’ított zenekarunk és énekkarunk, amely évente kétszer sze repelt. Először december 8-án; majd far sang utolján; amikor zenekarunk „brillíro zott”. A műsoron persze akadtak szóló számok is és hogy Tháliáről se feledkezzünk meg, egy dráma és egy vígjáték is került terítékre. A gimnáziumnak saját színháza volt, amely tűzveszély esség ével erősen vezetett az or szág színházai között. A színpad tele ta- pétás díszlettel, rongyos, könnyen tüzetfogó kuliszákkal, petróleum lámpás és gyertyás kivilágítással! Ebbe a „tűzfészekbe” hívták meg a város nagytekintetű „reprezentánsait”, a tisztelt közönséget s ide gyömöszöltek be egy körülbelül 400 főnyi diájkisereget. Ha, ments Isten, tűz ütött volna ki, hát onnan még egy egér sem tudott volna elmene külni. Visszagondolva erre a rémes és a butasággal felérő könyelműségre, ma is meg- borzadok, mert ha abban az „Angstkiste”- Kodály Zoltán ben tűz támadt, akkor én ma biztosan nem írom e levelemet. No de térjünk rá a mi Zoltánunkra. Egy ilyen farsangi koncert alkalmából előadtuk Zoltán D-moll nyitányát, amelyet aztán Kodály később a rómaiak „Primi catuli merguntur" szentenciája szerint elpusztí tott. írt egy Es-dur triót is, két hegedű re és violára. A nyitány szépen formált, Haydn nyelvezetében írt mű volt. Kár, hogy elégette! A nyitány elejét, amennyire 56 év után még emlékezetemben maradt és az Es-dur trió Adagiojának a főtémáját, a csatolt kottamellékletben közlöm. Magam már régebben kezdtem komponálni. Negye- d:kes Gimnazista koromban, már több templomban orgonáltam, írtam prelúdiumo kat, fúgákat, miséket, hegedű „dolgokat”, indulókat .valcereket. De már akkor el kel lett ismernem Kodály „superioritását” fö löttem s bár nekem is kijutott a tapsból, egy pillanatra sem írígyelkedtem rá, hanem meghajlottam tehetsége előtt. Érettségi után beiratkoztunk a budapesti magyar királyi Zeneakadémiára, ahol Hans Koessler pro fesszor úrnál tanultuk a Hanmonielehrét... németül, mivel az „öreg” német volt. Fn aztán Budapestet s vele Kodályt is elhagy ván Bécsben és Prágában folytattam és vé geztem zeneszerzői tanulmányaimat. De most visszatérek még Nagyszombatra. Kodály a gimnáziumi (egyetemi) templom ban nem orgonáit. Gimnazista korában csak hegedült és violoncsellózott. Hogy Kodály szülei mikor költözködtek Nagyszombatba, nem tudom. A gimnázium első osztályába már vele jártam és égyütt is végeztük a gimnáziumot azzal a különbséggel, hogy Zol-
