Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Utószóféle - Fábry József: Viharban is együtt!
kelve kimenekülünk a látó és ló -távolság ból. Ez sikerült is és a Rima balpartjához jutva északi irányban kikerültünk gyűrű jükből. A Rima folyó nem volt nagyon mély, csak derékig ért, kikerestük egyik sekély részét és iérdenfelüli mélységben átgázol tunk a jobb partjára. Bementünk a Cserén- csénytöl Hnušta irányában fekvő első szlo vák községbe. Itt riadóztattuk az ott-tar- tózkodó csekély számú szlovák partizánt és csendőrt. Magunk is tüzelő-állást fog laltunk velük együtt a németek felé. lt Jfiután jelentést tettem Kozlov őrnagy j yj^ brigáparancsnoknak, és ő felvette az érintkezést a szlovák felkelők parancsnokságával, úgy döntöttünk, hogy északkeleti irányban az erdőkön keresztül más területre, Hnúšta, Murány, Nagyróce, Jolsva, Csetnek, Rozsnyó térségébe vonu lunk. A németek nehéz fegyverek beveté sével folytatták előnyomulásukat a Rima völgyében s mi három nap múlva útnak indultunk. így jutottunk el Zseleznik, Rá kosbánya és más faluk térségébe, majd^du- rány és Nagyrőcze községeket érintve több napos menetelés után a Nagyszlabos mel letti Čierná Lehota községbe. Menetelés közben több ízben megütköztünk német egységekkel, így a málineci fölötti erdei község területén is, ahol aknavetők beveté sével támadtak bennünket, Lom és Kisrő- cze községeknél, valamint egyebütt. A Cset nek patak völgye, Csetnektől északra to vábbra is a partizánok birtokában maradt. Čierna Lehotán, újabb állomáshelyünkön hosszabb időre berendezkedtünk. Az ottani nemzeti bizottság szívesen fogadott ben nünket. Itt már ténykedett egy vegyes magyar-szlovák partizán egység Ádler Ká roly lőcsei fogtechnikus parancsnoksága alatt. Ez az egység a z„Otec" nevet viselte, sőt magát Ádlert is Otecnek nevezték par tizánjai. Ebben a partizán egységben számos rozs- nyói és környékbeli magyar és szlovák par tizán harcolt, többek között a fasiszták ál tal később 1944. decemberében elfogott és Rozsnyón hosszú kínzás után felakasztott Tóth József, rudnai magyar bányász, Jasz- szus Jenő rozsnyói, jelenleg Diósgyőrben dolgozó vasesztergályos, Matejko Zoltán rudnai, Gunda László, Lőrincz Márton rozs nyói, Róth József és öccse rekenyei bányá szok és sokan mások. A Babinyec község ben a Rákosi brigád keretén megalakult Petőfi Sándor partizánegység, amelynek el ső parancsnoka Grubics Zoltán százados politikai komiszárja pedig én voltam, itt egybeolvadt az Otec parancsnoksága alatt álló nagyobbrészt magyarokból rekrutálódó partizánegységgel, Ádler Károly parancsnok és az én politikai komiszárságom alatt. In nen indultunk heteken keresztül különböző vállalkozásokra. Az egyik felderítő vállalkozás alkat- /A mával a Jasszus Jenő vezette négy harcosból álló partizáncsoport Gencs köz ségben elfogott egy háromtagú motorkerék páros híradó járőrt. Egy másik alkalommal Ádler Károly parancsnoksága alatt egy csoport páncéltörő puskával Oktina község nél megsemmisített egy páncélautós német ZÄiBRÄDI