Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Ján Smrek: Dal a szép egyszerűségről (ford. Darvas János)
Pardubice. Detail a kastély folyosójáról Vöröskő, Krasznahorka, Betlér, Szentantal a kihalt uralkodőosztály életét mutatják be, s azok művészetét, akik ezeket a maradan dó értékű remekműveket megalkották. Rendkívül fontos műemlékeink vannak középkori templomainkban. Főképp falfest mények, táblaképek, faragások, vert díszí tések, szőttesek és egyebek. A műemlékek jelentősége a nemzeti kul túra szempontjából megszabja a kérdések megoldásának módozatait. Ezért a műem lékvédelem megszervezésének módját és ki vitelét szakemberekre bízzák. A rekonstruk ciós munkálatokhoz az előzetes művészet- történeti vizsgálat értékelés után látnak hozzá, s miután -rendkívüli tervező szerv el készítette a rekonstrukció terveit. A sgrafit- munkák, függő képek, szobrok, falfestmé nyek restaurálását is tudományos módsze rekkel végzik. Dokumentálják a műemlékek állapotának minden fázisát, a restaurációs munkálatok kezdetétől fogva egészen befeje zéséig. Ezzel dokumentumokat szerzünk az értékes művek érintetlenségéről és meg győző bizonyítékot a művész eljárásáról. Mi vel tudományos felkészültséggel láttunk hoz zá a műemlékek és művészi alkotások védel mének kérdéseihez, a kutatásban sikereket értünk el. A feltárt falfestmények 2ehrén, Bényben, Somorján, Dunaszerdahelyen, Oco- ván, Besztercebányán, az eperjesi sgrafit- munkák és egyebek mind erről tanúskodnak. Ezek a feltárt értékek és szépségek gyara pítják művészi összehasonlító anyagunkat és lehetővé teszik, hogy alaposabban megnia p^arázhassuk a társadalom fejlődését. Ahhoz, hogy megőrizzük kulturális örök ségünket — noha egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg iránta — elengedhetetlenül szükséges, hogy városaink és falvaink lakos sága nagyobb megértést tanúsítson, nagyobb szeretettel kell a múlt értékei felé fordul nunk, hogy szocialista kultúránk gazdagabbá váljék. JÁN SMREK: Dal a szép egyszerűségről Találkoztam egyszer egy nővel, szeme égett bűbáj-tüzekben s akire egyszer rávillantott szerelmes-bús lett. Menthetetlen. És mindig víg volt, ajakáról patakzó kacaj szállt egyedül, de ki hallotta, nem kacagott, szerelmes-bús lett. Végtelenül. A táncban hajlott, mint a kígyó, párjához simult olvatagon, aki őt egyszer átkarolta, szerelmes-bús lett. Szörnyen, nagyon. Meggyként lángolt az ifjúsága illata mustként igézve igáz, de közelségét aki itta, szerelmes-bús lett. Ki itt a hibás? Egyszerű is volt, mint a gyermek, „Uram, ön oly bús, mért e ború?” így kérdezgette, mert nem tudta, Hogy aki szeret, az szomorú. Fordította: DARVAS JÁNOS
