Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Mikus Sándor: Kelt Érsekújvárott…
f Kelt Érsekújvár ott... Ezerkilenc százharminckettőben Móricz Zsigmond egy kicsit kÖSZvényes lábával és feleletreváró kíváncsisággal jött Csehszlová kiába, a demokratikusabb, kulturáltabb or szágba, hogy megbizonyosodjék: vezet-e út <l szociális emberi haladáshoz, van-c runé- nye a magyarságnak arra, hogy olyan hídra léphet, amely a társadalmi haladás felé isz. Felolvasó kőrútján Érsekújváron is meg fordult. S jó ösztöne, meg Sándor Dezső ér sekújvári újságíró elvitte a sznobos, kispol gári világból a város egy kietlen szigetére, a Péróba, a városi cigányság telepére. A kép megdöbbentette, napnál világosabban tneg- láttatta Móricczal a masaryki demokrácia árnyoldalait. A pér óbeli házigazda a kommu nista Dráfi József volt, a negyed legintelli gensebb, legtörekvóbb cigánya, aki már ak kor is különb házban lakott szomszédainál, iskoláztatta gyermekeit, tanítókat nevelte tett belőlük Pozsonyban. Ahogy belépek hozzá, hogy kifaggassam a nagy íróval történt találkozásról, tisztes, módos ház fogad. Benn a házban, a kony hában éppen lószerszámot ken a gazda vala mi kenőccsel, a felesége varr ogat, s egy ka masz gyerek, az unoka olvasgat. Tiszta ru hában, szép, síma bútorok között így em lékeznek vissza Móriczra: — Éppen oda voltam munka után, a ko csival, lóval jöttem haza, alig bírtam be- húzatni a kocsit a rengeteg sárban. Befor dulok a kapun s már jönnek is elém az enyéim, hogy vendégeink vannak. Kicsodák? Hogy Sándor Dezső, meg egy úr Pestről. Be megyek, bemutatkozunk. Móricz Zsigmond... Kérdezgetni kezdik aztán, hogy olvasok-e regényeket? Erre csak azt tudtam mondani, hogy olvasni olvasok, de csak politikai köny veket, Marx, Lenin, meg Sztálin elvtársak életét s ezen kívül még újságokat. Aztán meg azt kérdezik, hogy mit olvastam Móricz Zsigmondi Ól. Erre nem tudtam mit monda ni, de addig-addig faggattak, mig valahogy rávezettek: Kapitalista a tanyám..., hogy ezt olvastam. Attól kezdve aztán már vidá man ment a beszélgetés. Nagyon jókedvű volt, sokat kérdezgetett, de nem jegyzett fel semmit és mégis úgy leírta a beszélge tést, ahogy az újságban megjelent. Legin kább az érdekelte, hogy milyen az élet itt Szlovenszkón*... Így emlékeznek vissza Dráfi és hozzátar tozói huszonnégy év távolságából Móricz emberi közelségére. Bár ma már ennek a Dráfinak új háza van, egy tanító fia modern új lakásban, szép környezetben él, a Péró most sem nyújt vi gasztalóbb képet, mint annakidején. Agyag- kunyhók, a szél ki-bejár rajtuk, elhagyatot tak a belülről rikítóra festett, kívülről pisz- kosszínü házak. Az utcák olyanok közöttük, hogy két ember alig tud bennük kitérni egy másnak. Vagy hatszázan élnek itt összezsú folva most is. De ez a jelen már nem lehet tipikus, nem is az. A múltat vádolja. A vá rosépítési tervek megvalósítása lezárja a város — de nem csak a város — életének egy dicstelen fejezetét. S a Péró csupán ré gi, rossz emlékként él majd tovább. A múltban csak Dráfi és családja tudott kitörni a Péró vasfüggönye mögül. Népi de mokráciánk a Péró lakóit nemcsak politikai lag és gazdaságilag, de erkölcsileg is hazánk és a város egyenrangú polgáraivá teszi. A volt társadalmak áltál épített válaszfalakat ledöntve egy társadalmilag elitéit városne gyedet szabadít fel. És a Péró lakói új, tiszta, higiénikus lakásokba költöznek a kö zeljövőben, a város többi lakáshiányban szen vedő polgárával együtt. Talán ez a felszaba dulás különbözteti meg leginkább az új Ér sekújvárt a régitől. S az emberek várnák, hogy beköltözhessenek az új lakásokba, ame lyeket már jövőre építeni kezdenek, mert Érsekújváron sok az építenivaló, sok lakás kell. Ez most Érsekújváron a legfőbb probléma, amely ezer kis hajszálerével befonja az egész várost. Nincs elegendő lakás. Sok üz letnek, hivatalnak, könyvtárnak sincsenek megfelelő helyiségei, mert néhány évvel Mó ricz itt járta után Érsekújvár is belekerült egy embertelen háború viharába, két hadi gépezet hemyótálpai is belegázolták a hu szonnégyezer lakosú város életébe. A bom bafüstös gonoszság, meg tüskésdrótos, go lyós, benzingőzös „kereszteshadjárat“ tíz ezerötszáz ember halálát, hajléktalanságát és rémült menekülését okozta, egy vasútál lomás és több mint kétezer lakóház romjait hagyta maga után. Ijesztő dokumentum, amit a helyi nemzeti bizottságon Szegheö mérnök, a városépí tészet vezetője és Vircsik István, a helyi tervbizottság elnöke tesznek elém. Egy tér képet mutatnák, a város bombázási térké pét. Láttára az ember újra hallja a bom bák halálos dobpergését és újra érzi a bor zalmat. Aztán iratok kerülnek élő, album, tele a romok fényképeivel, a három ameri kai légitámadás emlékével. A háború lég szörnyűbb jegyeit Csehszlo vákiában Érsekújvár xnseli. A csendes, vastag hót akaróval borított ut cákon a magam szemével is látom a háború
