Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Mikus Sándor: Jóízű elbeszélés a falu szocializálódásáról
Mikus Sándor Jóiző elbeszélés a falu szociaiizálódásáról. Ablakosné gondolataiba mélyedve poroszkált végig a poros utcán. A ko mánál vót, mert hónap vágni kéne a búzát, különben úgy járnak, mint ta valy. Annyira megérik a rozs, hogy az árpának mind kipereg a szeme és mé gis csak kár azért a szép csalamádéért. A házak acélszürke porral borított falai döglesztő hőséget lélegeztek ki. Odább a falu kies fekvésű kacsaúszta tójának zavaros, pocsolyaszerű vizében kórusban röfögtek gyönyörűségükben a Kófic Ambrus sertései. Csak tömpe, vaskos ormányuk állt ki a vízből, mint egy tenger alatti szirtfok, melybe két lyukat fúrt az idő vasfoga. Az úsztató meredek, köves partján két elvadult külsejű, gondozatlan tarajú fehér ka kas vívta élethalál harcát egy kacér, kendermagos jérce miatt, mely gondta lanul kaparászott a közelükben. Ablakosné annyira elgondolkozott, hogy észre sem vette ezt a színes, tar ka-barka képet, melyet különben már tökéletesen megszokott. Lejjebb találko zott a komaasszonyával és együtt men tek tovább. A kovácsműhely előtt egy elgörbült, kiszáradt karóhoz kötve sovány, zörgő- csontú gebe rágta a silány, letaposott papsajtot Láthatólag melege volt, be csületben megőszült farkával pihegve legyezte magát és méla barna szemeivel búsan hunyorgott. Mellette egy alig né- hánvnaoos tarka kisborjú legelészett, ifjúságának és szépségének teljes tuda tában. Néha megvetően ránézett az öreg lóra és bal hátsó lábával erélyesen bokán rúgta. A két asszony rendületlenül ment tovább. A tűzoltószertárnál találkoztak a sógorasszonnyal, napaasszonnyal és a nászasszonnyal Most már öten bal lagtak végig az úton, melyen úgy si mult a selymes porfüggöny, mint ruhát lan ifjú szűzön a báránybőr bunda. Hát ahbgy mennek, alig egynéhány varjúlé pésnyire, szembejön velük Rőt Bagó András, Alsó Furulya Gergő meg a Hacuka Pali. Velük volt a pap is, me zítláb, szemében a megértés szikrájával. Egész lénye azt sugározta, hogy tudja a kötelességét és szívesen közösséget vál lal más ügyével-bajával. Ezüsttel ki vert, gazdagon díszített mákonyos tar solyát az oldalán viselte, néha belényúlt és egy marék mámort hintett szét a levegőben. — Jó estét — köszöntek illedelmesen az asszonyok. — 'sten jó estét. — Maguk is erre bitangolnak? — Egén. — Meg vót má az aratás? — kérdez te a nászasszony. — Hö, hö... abbizony — röhögött dühössen Hacuka Pali — ott essík belé a fekete süly, ahol fekszik, mert az az istenverte zivatar mind egy szálig a sárba düngölte. Én biz nem aratom le ha éhen döglök sem! — Sose bajmolódj ezzel Pali — dör- mögte Rőt Bagó — majd csak elszűkül- ködünk valahogy. — Ki visel gondot az égi madarakra? — kérdezte .jelentőségteljes szemhunyo- rítással a pap, miközben keze a máko nyos tarsolyban kotorászott. — Igazsága van — helyeselt Rőt Ba gó András — okos ember a jég hátán is elgyüszménkedik. — Még hogy én beájjak — ágaskodott Hacuka Pali — az ángyok térdét. Egy sereg éhenkórászra dógozzak én, az ősi Hacuka nemzedék sarja. Az eszük csücs két! — Öregapám is vót nékem — jegyez te meg bölcsen Alsó Furulya Gergely, aki mindég aforizmákban beszélt. Az asszonyok szótlanul, megdöbbenve ácsingóztak a koraesti alkonyaiban. Ennyi megátaikodottság hallatára tor kukon akadt a szó, végre Ablakosné, aki a legbátrabb volt, habozva megszó lalt: — Marhaságokon nyargalásztok ti itt Pali — fordult Hacukához — nipcs eb ben egy picurka igazság sem. 1 — Eh, asszonylefetyelés — legyintett csúfondárosan Alsó Furulya — ajándék ökörnek ne nézd a farkát! Sógorasszony, napaasszony, nászasz- szony, jcomaasszony, egyszerre hördül tek fel: — Micsoda? Ilyen böcstelenséget csi nálni velünk! A véleményüket megint Ablakosné fejezte ki: — Károgjatok csak ti rostaalja em berek, mi pedig elmegyünk és beállunk a szövetkezetbe, még ha megpukkadtok akkor is. Gyerünk asszonyok! És elviharzottak a fülledt, titoktól terhes éjszakában.
